
A francia kormány 450 millió eurós állami befektetési alapot hoz létre a védelmi ipar támogatására, amelybe a lakosság is beszállhat. A Bpifrance által kezelt alapba minimum 500 eurót lehet befektetni, így a résztvevők közvetett módon válnak védelmi vállalatok részvényeseivé – jelentette be Eric Lombard gazdasági miniszter a Les Echos. Lombard úgy látja, ez egy hosszú távú eszköz, amely alternatívát jelent a nemzeti hitelfelvétellel szemben.
A most bejelentett program célja, hogy a francia védelmi vállalatok tőkéhez jussanak, mivel a szektor legalább 5 milliárd eurós saját tőkére szorul a termelési kapacitás növeléséhez. Az állami alap mellett a nagybankok és biztosítótársaságok is indítanak magánalapokat, amelyekbe az állampolgárok önkéntesen fektethetik megtakarításaikat.
A pénzt legalább öt évre lekötik, hogy biztosítsák a vállalatok stabil fejlődését és a termelés felfuttatását.
Lombard szerint ez nemcsak hazafias gesztus, hanem kifejezetten jó befektetés is lehet, mivel a francia védelmi kiadások növekedése elkerülhetetlen.
A kormány kezdeményezése egy nagyobb stratégiai átrendeződés része, amelynek célja az európai védelmi ipar megerősítése, különösen az amerikai támogatás bizonytalanságának fényében. Az iparág szereplői és befektetők Bercyben tárgyalnak a finanszírozási lehetőségekről, és várhatóan a szektor konszolidációja is napirendre kerül.
Bár az állami és magánszektor mozgósítása jelentős előrelépés, a védelmi ipar finanszírozása továbbra is akadályokba ütközik, főként az ESG-kritériumok miatt.
A francia bankok és biztosítók egy része már jelezte, hogy részt kíván venni az ország újrafegyverzésében, de az állam nem vállalhatja át a teljes terhet, hangsúlyozta a francia jegybank kormányzója.
Címlapkép: Eric Lombard francia gazdasági miniszter részt vesz a gazdasági minisztériumban tartott konferencián, ahol Franciaország 200 millió eurós újjáépítési segélytervet indít Párizsban 2025. március 7-én. A fotó forrása: Andrea Savorani Neri/NurPhoto via Getty Images
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Üzent az ukrán védelmi miniszter a Fekete-tengeri tűzszüneti megállapodás után
További egyeztetésekre van szükség.
Estére visszagyengült a forint
Először döntött az MNB a kamatról Varga Mihály kinevezése óta.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez– online előadás kezdő kereskedőknek
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.