Bank

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

1 2

A bankvezérek válaszai itt olvashatók:A biztosítóvezérek válaszait biztosítójuk 2016 első félévi díjbevétele alapján állítottuk sorrendbe. Kisbenedek Péter, az Allianz első embere más elkötelezettségek miatt idén először sajnos nem tudott válaszolni kérdéseinkre.
Generali, Aegon, Groupama, Posta.


Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. A magyar gazdaság stabil erősödése kedvező hatással van a biztosítási szektor működésére is. Az újautó-eladások számának emelkedése magával hozta a gépjármű-biztosítási piac bővülését; az építési beruházások felfutása a lakásbiztosítási piac számára adott új lendületet. A lakosság öngondoskodási tudatossága is jelentősen erősödött, ezt mutatja a nyugdíjbiztosítási konstrukciók értékesítésének stabil emelkedése. Jelenleg a 2016-os év első tíz hónapjának eredményeit látjuk, amelyek alapján már most kijelenthetjük, hogy vállalatunk újabb sikeres üzleti év zárásához közeledik. Az idei év első 10 hónapjában a díjbevétel-növekedés 4,3%-os volt, és mindez kiegyensúlyozottan történt, mivel mind az élet, mind a nem-élet ág 4% fölötti növekedésre volt képes. A vállalat működési eredménye is 7,5%-kal bővült, ami a piaci helyzetet tekintve is kiváló teljesítmény. Mindezek mellett idén is számos újdonsággal állhatunk ügyfeleink rendelkezésére, így például a hazai biztosítási szektor élmezőnyében decembertől a Generali Biztosító ügyfelei már online is bejelenthetik személybiztosítási káreseményeiket.

2. A nemzetközi gazdasági környezet komoly kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét. A volatilis befektetői környezet, az alacsony kamat- és hozamkörnyezet hatásaira minden vállalatnak meg kell találni a maga válaszait. Nemzetközi cégcsoportunk stratégiája 2018-ig kijelöli számunkra azokat az intézkedéseket, amelyekkel a Generali ebben az új piaci környezetben, kihasználva a kínálkozó lehetőségeket, az ágazat, az európai lakossági szektor éllovasává válhat. Ez a napi munka mellett annyiban jelent számunkra kihívást, hogy az eredményes működés fenntartása mellett végezzük azokat az új beruházásokat, fejlesztéseket, amelyek a hosszú távú, fenntartható működés irányába hatnak. Szolgáltatási területen szeretnénk további fejlesztésekkel támogatni ügyfeleink kényelmét, de a papírmentes, smart folyamatok bővítése terén is újabb lépéseket tervezünk.

3. Az idei kedvező tendenciák folytatásában bízva gépjármű- és vagyonbiztosítási területen további fejlődésre számítunk. Az új felügyeleti elvárásoknak való megfelelés alapján biztosítónk - más társaságokhoz hasonlóan - teljes körűen megújította életbiztosítási termékpalettáját. Biztosítónknál üdvözöljük a szándékot, hogy az ügyfelek számára még transzparensebbek legyenek ezek a termékek. A dinamikusan fejlődő területek közé soroljuk a felelősségi illetve a személybiztosítási területeket is. Felelősségbiztosítási területen az egyre szigorúbb és következetesebb jogi környezet illetve jogtudatosság arra sarkall minden ügyfelet, hogy teljesebb védelmet alakítson ki vállalkozása számára. Ugyanez igaz a személybiztosításokra is, és nem csak lakossági területen, hanem a KKV és nagyvállalati területen is. Ezt a gyakorlatban is látjuk már, például Company Care vállalati egészségbiztosítási termékünk iránt nagymértékű érdeklődést tapasztalunk.



Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. 2016 a terveinknek megfelelően alakult: nem volt meglepetés és az időjárás sem tréfált meg nagyon bennünket. Ez elég volt ahhoz, hogy sikeres évet tudhassunk magunk mögött. A legnagyobb sikereink közé tartozik a piac fejődését meghaladó díjbevétel növekedés, és a törlési mutatóink jelentős csökkenése, amelyek az ügyfeleink erősödő bizalmát jelzik. 2016 a nyugdíj éve volt az Aegon-nál, a korábbi tapasztalatokra alapozva még intenzívebben folytattuk a tudatos nyugdíjtervezést ösztönző tevékenységeinket: elindítottuk az Aegon Pénzügyi és Önfejlesztő Interaktív Akadémiát.

2. A szektor számára egyértelműen az etikus biztosítói koncepciónak való megfelelés, és ennek következtében a csökkenő nyereségesség lesznek a legnagyobb kihívások. A közvetítők jutalékbevételei is kisebbek lesznek, de bízunk benne, hogy középtávon már minden piaci szereplő előnyét szolgálják ezek a változások. A SII miatt jelentősen megnőtt és megváltozott az elkészítendő elemzések, jelentések száma, megnőtt a felügyelet információigénye, amely szintén jelentős erőforrásokat köt le. Kihívásaink továbbá az informatikai rendszereink fejlesztése, valamint a tartósan alacsony befektetési hozamkörnyezet is. Ezen túlmenően cégünknél az ügyfélkiszolgálás színvonalának további emelése, az elektronikus kiszolgálás és a kárrendezés fejlesztése lesz a legfőbb feladat, a tanácsadói hálózat megerősítése mellett. Keressük az alternatív befektetési lehetőségeket és a hatékonyság javításának eszközeit.

3. Az életbiztosítási piac növekedését, a szerződések állékonyságának javulását várjuk 2017-ben. Továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk az öngondoskodást, ezen belül is a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére számítunk. Célunk, hogy az Aegon legyen a magyar nyugdíjbiztosítási piac egyik vezető szereplője, a nyugdíjtervezés hitelesnek számító szakértője. Emellett a lakásbiztosítási portfólió továbbra is társaságunk sikerágazata, amit jövőre is szeretnénk megtartani. A vagyonbiztosítások területén 2017-ben várhatóan megjelennek olyan biztosítási igények is, amelyek új megközelítéseket jelentenek. A neten keresztül kapcsolódó használati eszközök, önvezető autók, cyberkockázatok nagyobb hangsúlyt kapnak. Természetesen az egészségbiztosítás, mint eddig beteljesületlen piaci "ígéret" megmaradt és megkerülhetetlen feladatot jelent majd nem csak a biztosítási szakmának. A klímaváltozás, bár vannak ezt tagadók, látható nyomot hagytak már most a vagyonkárok alakulásában. Biztosan fogunk még erről is hallani a közeljövőben.



Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2016 kihívásokkal teli év volt, hiszen a napi munka magas színvonalú elvégzése mellett fel kellett készülnünk az új szabályozásokra, úgy mint az etikus életbiztosításokkal kapcsolatos új MNB szabályok alkalmazására, a KGFB törvényi változások átvételére, illetve az értékesítési folyamatra vonatkozó új elvárásoknak (IDD) való megfelelésre. Büszke vagyok arra, hogy azon cégek között vagyunk, akik az első között, már 2016 elején sikerrel vezettek be az etikus szabályoknak megfelelő életbiztosítási terméket, amelyet mind ügyfeleink, mind partnereink örömmel fogadtak. Képesek voltunk megtartani és tovább növelni saját állományunkat, erős szolvencia helyzetünk pedig megfelelő alap a következő évhez.

2. Minden, a biztosítási piacon dolgozó közvetítő számára kihívást jelent majd a termékekben, illetve az értékesítés folyamataiban bekövetkezett szabályozási változások között stabil, fenntartható pozíciót kialakítani 2017-ben. A biztosítóknak szorosan együtt kell működniük értékesítési partnereikkel annak érdekében, hogy folyamatosan fejlesszék tanácsadási tevékenységüket. Ha a gazdasági környezet változatlan marad, ez folyamatos nyomást gyakorol majd a vállalatokra, hogy javítsanak hatékonyságukon. A Groupama Biztosító előnyös helyzetből indul, hiszen erős belső tanácsadói hálózattal rendelkezik, illetve stabil partneri kapcsolatot tart fenn az OTP Bankkal, mindemellett sok energiát fogunk a versenyképességünk megtartásába fektetni. A Groupama Biztosítónál célunk az, hogy közelebb kerüljünk ügyfeleinkhez, hogy érezzék, mellettük állunk a mindennapokban is, nemcsak katasztrófa, vagy súlyos probléma esetén. Ezért folyamatosan fejleszteni fogjuk tanácsadási szolgáltatásainkat mind online és offline, valamint szélesítjük elérhető asszisztencia megoldásainkat is.

3. Legfőbb fókuszunk, hogy kiegyensúlyozott portfolióval teremtsük meg a jövőbeli növekedés erős alapjait. A mérsékelt, de folyamatos növekedés továbbra is folytatódik majd a nem-életbiztosítási piacon az ország javuló gazdasági helyzetével párhuzamosan. Figyelembe véve az új életbiztosítási szabályokat, ma még nem láthatjuk tisztán, hogy továbbra is a unit linked termékek dominálják-e majd a piacot, de biztos vagyok abban, hogy az ügyfelek életbiztosítások iránti szükséglete (élet, baleset, és egészségbiztosítások) emelkedik majd.



Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A hátunk mögött hagyott év a nagy felkészülés éveként jellemezhető. A szakma régóta készül az uniós szabályozás változására, a Solvency2 rendszer bevezetése mellett évközben kialakult az etikus életbiztosítási koncepció. Ennek a többlépcsős rendszernek ugyanúgy része a 2015-ben elfogadott biztosítási törvénymódosítás, mint ahogy az idén elkészült MNB-ajánlás is. Nem tagadható, hogy a piac számára komoly kihívást jelent az új szabályoknak való megfelelés. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az etikus életbiztosító koncepció révén a biztosító társaságok olyan értékesítési többletpotenciálhoz juthatnak, amelynek kiaknázásával számottevően csökkenhet a hazai lakosság lemaradása a nyugat-európai biztosítottsági szintektől. Többen felvetették, hogy az etikus életbiztosítási koncepció olyan érzést kelthet, mintha eddig nem lettek volna etikusak az életbiztosítások. Én nem osztom ezt a véleményt. Az ügyfélközpontúság kihangsúlyozása nem a múltra, hanem a jövőre nézve bír jelentőséggel. Az etikus életbiztosítás koncepciónak megfelelő termékek lényegében egy virtuális minőségbiztosítási "pecsétet" kapnak, ami erősítheti az ügyfelek bizalmát a szolgáltatókban. A Posta Biztosító számára egyértelműen sikeres a 2016-os év: a folyamatos díjas biztosítások területén a piac felett tudtunk növekedni, végképp rácáfolva arra, hogy a postahelyeken csak egyszerű, egyszeri díjas termékeket lehet értékesíteni. A postai ügyfélkör hűséges hozzánk és a Posta további szolgáltatásaihoz is: ezt mutatja, hogy immár 50 ezernél is több alkalommal használták ügyfeleink a Posta Hűségprogram kártyájukat kedvezmény igénybevételéhez biztosítási szerződésük megkötésekor. A hűségprogram tagjai nemcsak kedvezményekkel köthetnek különféle biztosításokat -, hanem termékekre és szolgáltatásokra beváltható hűségpontokat is kapnak a befizetett biztosítási díjaik után.

2. Annak ellenére, hogy a mi életbiztosítási termékeink jelentős részben korábban is teljesítették az etikus életbiztosítási koncepció által megfogalmazott követelményeket, a koncepció hatályba lépésével nekünk is módosítani kellett néhány folyamatos díjas termékünket annak érdekében, hogy 100%-ban megfeleljünk az elvárásoknak. 2017-ben is azt várom, hogy folytatódni fog a nyugdíjbiztosítási díjbevétel bővülése mind a piacon, mind a mi portfóliónkban. Az életág további várt bővülése mellett, 2017-ben szeretnénk a nem életbiztosítási területen is előre lépni. Ennek jegyében megújítjuk vagyonbiztosítási portfóliónk néhány termékét: ez nem csupán új lakásbiztosítási terméket jelent majd, hanem utasbiztosításunk is átesik majd egy ráncfelvarráson. Reméljük, hogy a bérnövekedésből több jut pihenésre is, ezért az utasbiztosítások terén is a tavalyihoz hasonló növekedést várunk.

3. A rendszeres díjas biztosítások várhatóan továbbra is a piac fókuszában maradnak és ez igaz lesz a Posta Biztosítóra is. Idén a második félévben tovább bővült termékpalettánk és ezzel ügyfeleink teljes életciklusára tudunk megoldásokat kínálni. Attól függően, hogy ügyfeleink mennyi idősek, vagy éppen milyen élethelyzetben vannak, gondoskodhatnak gyermekeik jövőjéről, lakásuk biztonságáról, utazásaikról, gépjárműveikről, nyugdíjukról és most már temetkezési célú biztosítást is köthetnek nálunk. Azt gondoljuk, hogy ezekkel a termékekkel ki fogjuk tudni szolgálni jövőbeli ügyfeleinket is. A digitalizáció előretörése lehet a piac másik mozgatórugója. Ezen a téren már eddig is voltak kezdeményezéseink. A Posta mobil applikációján keresztül most már utasbiztosítást is köthető, és emellett három mobil applikáció is kötődik a Posta Biztosító nevéhez, melyek eltérő szerepeket töltenek be az ügyfeleink felé történő kommunikációnkban és termékeink népszerűsítésében. Terveink szerint ezen a téren 2017-ben továbblépünk, hogy a fiatalabb korosztályok igényeit is kiszolgálhassuk a kor elvárásainak megfelelően.
Ez a cikk folytatódik
1 2
Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
0W3A8775(1)