Az olasz Generali biztosítócsoport el akarja adni törökországi és Fülöp-szigeteki egységeit – értesült a Bloomberg.
A nemzetközi Generali Csoport a vagyonkezelési üzletágának átszervezése mellett döntött. Ez az optimalizálás érinti a kelet-közép-európai régiót, így a magyarországi működést is, azaz a Generali Alapkezelő 2025-től a Generali Investments CEE fióktelepeként folytatja munkáját - közölte a Generali Csoport a közleményében.
Az Amazon informatikai egysége, az AWS tárgyalásokat folytat Olaszországgal arról, hogy több milliárd eurót fektessen be adatközpont-üzletágának bővítésébe a mediterrán országban, tovább növelné ugyanis felhőszolgáltatásait Európában - közölte a Reutersszel négy forrás is.
Olaszország vezető biztosítója, a Generali növekvő nyereséggel és működési eredménnyel zárta az év első három hónapját - derült ki a vállalat honlapján kedden közzétett közleményből.
A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - jelentette be ma este a pénzügyi társaság.
A lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők döntő többsége, 84 százaléka másik biztosítóhoz ment át - közölte saját adatai alapján a Netrisk. A legtöbb szerződést náluk a KÖBE, a Groupama, a Genertel és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belül részarányban pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.
Olaszország vezető biztosítója, a Generali rekordprofittal zárta a tavalyi évet.
A Generali 500 millió eurós részvény-visszavásárlást jelentett be - írta meg a Bloomberg.
Stratégiai akvizíciót hajtott végre Kínában a Generali: 99 millió euróért megvásárolta az érdekeltségében álló kínai biztosítási vegyesvállalatot.
Giulio Terzariol, a német Allianz csoport pénzügyi igazgatója elhagyja pozícióját, és a legnagyobb olasz biztosító, a Generali vezetője lesz - jelentette két olasz újság is pénteken.
Jócskán nőtt az idei első fél évben a Generali biztosító működési eredménye és nyeresége – derült ki az olasz vállalat jelentéséből.
A Generali Biztosítóhoz a múltheti, főként a hétvégi viharok nyomán már több ezer kárbejelentés érkezett, a károk értéke eléri a 2 milliárd forintot is. Az elmúlt napok heves esőzései miatt az áradások következtében további károk várhatók. Míg 2022 nyarán az aszály okozott komoly problémákat országszerte, idén a kiszámíthatatlan időjárás, a heves szélviharok és esőzések jellemzik 2023 nyarának második felét.
Az olasz Generali biztosító felvásárolta az amerikai Conning vagyonkezelőt a Cathay Life-tól, ezzel pedig Európa egyik legnagyobb befektetési csoportját hozhatja létre – számol be a hírről a Financial Times.
Zátonyra futottak a olasz Generali próbálkozásai, hogy egy akár 20 milliárd euró értékű életbiztosítási állományt eladjon, tőkét szabadítva fel ezzel a maga számára.
A CIB Bank olasz anyavállalata, az Intesa Sanpaolo és a Generali partnerséget kötött a magyar piacon, amely a következő hónapokban új és átalakított biztosítási termékek formájában valósul meg - írja a CIB és a Generali közös közleményében.
Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárbejelentési összegre számítanak az MTI-nek nyilatkozó biztosítók a hétvégi viharok miatt.
Az amerikai inflációs adatok után nagyot fordult az árfolyam.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Nem tetszik a piacnak az inflációs adat.
Rusvai Miklós szerint bármikor előállhat a madárinfluenza emberről emberre átterjedő változata.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.