Minden idők legmelegebb nyara után talán nem meglepő, hogy egyre többen választják az őszi hónapokat utazásra és kikapcsolódásra. Ezt támasztja alá a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatás is.
Az óvodás és iskolás gyermekeknek továbbra is ingyenesen jár az állami balesetbiztosítás, a térítési összegek azonban több mint 20 éve változatlanok – hívta fel a figyelmet a Grantis.
Megállapodást kötött egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Groupama Biztosító, ennek értelmében a hazai első, illetve másodosztályban szereplő hivatásos labdarúgók egy új, a sportbalesetek után segítséget nyújtó egészségbiztosítás szolgáltatásait vehetik igénybe.
Egyre több magyar munkavállaló várja el, hogy a cég - ahol dolgozik - felkínáljon számára valamilyen egészségbiztosítási konstrukciót. Ennek oka, hogy az emberek sok olyan egészségügyi problémával szembesülhetnek, amelyre önállóan - akár az állami egészségügy keretén belül - nem találnak megoldást. Többek között erről beszélt a Portfolio Checklist keddi műsorában Oláh Attila, a Groupama Biztosító vállalati személybiztosítási és egészségbiztosítási vezetője.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy miért nem vezettük még be az eurót 20 évvel az uniós csatlakozás után, ki profitál ebből és jó-e az, ha nincs deklarált árfolyamcélja a jegybanknak. Vendégünk volt Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben arra kerestük a választ Oláh Attilával, a Groupama Biztosító vállalati személybiztosítási és egészségbiztosítási vezetőjével, hogy miért nő gyorsabban az egészségbiztosítások piaca, mint a magánegészségügyé és mit nyernek a dolgozók egy jó munkáltatói egészségbiztosítással.
Ahogy már írtunk róla, július 16-tól új törvényi szabályozás pontosította és bővítette a gépjármű fogalmát, így kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni a 25 km/h tervezési sebességet meghaladó, vagy a 25 kg feletti és 14 km/h tervezési sebességet meghaladó gépjárművekre, köztük egyes e-rollerekre is. A szabályozás fontos mérföldkő, azonban nem ad választ minden nyitott kérdésre, hiszen a jelenleg használt ilyen eszközök többsége nem esik bele ezekbe a kategóriákba – hívta fel a figyelmet a Groupama Biztosító.
A lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők döntő többsége, 84 százaléka másik biztosítóhoz ment át - közölte saját adatai alapján a Netrisk. A legtöbb szerződést náluk a KÖBE, a Groupama, a Genertel és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belül részarányban pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.
A magyar lakosság több mint fele nem foglalkozik rendszeresen a lakásbiztosítása felülvizsgálatával, pedig szakértők szerint érdemes lenne legalább két-három évente ellenőrizni azt. Amikor az ingatlanon változás történik, vagy nagyobb értékű ingóságot vásárolunk, mindenképpen fontos ezt lekövetni a biztosítással is. Március 1-jén indult az egy hónapon át tartó országos kampány, amelyben az évfordulón kívül is felmondhatják lakásbiztosításukat az emberek és újat köthetnek. A biztosítók a lakosság tudatosságának növekedését, illetve a piaci verseny élénkülését várják ettől, amely összességében jobban biztosított ingatlanokat eredményezhet. Az elemzők 100 ezer körül várják a biztosításváltásokat a kampányidőszak során. A szakértők várakozásairól Csabai Boglárkát, a Groupama Biztosító bankbiztosítási igazgatóját és Szobonya Lászlót, a lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetőjét kérdeztük.
Az év legnagyobb biztosítási kampánya közeledik, hiszen március 1-jétől április 2-áig bárki felmondhatja meglévő lakásbiztosítását, hogy egy jobbra cserélje. Több biztosítót is megkerestünk, amelyek nem kívánták megosztani várakozásaikat, a Groupama Biztosító és a Netrisk viszont sajtótájékoztatót is tartott a témában, és a Magyar Nemzeti Bank is válaszolt kérdéseinkre. A Groupama 100 ezer, a Netrisk 500 ezer szerződésváltásra számít a kampányban, a jegybank pedig a piaci koncentráció csökkenésén fogja lemérni az akció sikerét. A közelgő lakásbiztosítási kampánnyal kiemelten foglalkozunk a Portfolio február 27-ei Biztosítás 2024 konferenciáján is a téma szakértőivel, érdemes regisztrálni.
Franciaországban sokkal több adót fizet mindenki, mint itt, Magyarországon, tehát nem olyasvalami ez, amihez ne lenne hozzászokva a tulajdonos - fogalmaz interjúnkban Alexandre Jeanjean, aki április óta vezérigazgatóként irányítja a Groupama Biztosítót. A társaság leszámolt az életbiztosítások korábbi értékesítésihálózat-központú költségszerkezetével, és nem állította le az új extraprofitadó miatt más biztosítóknál felfüggesztett egyszeri díjas életbiztosítások értékesítését sem, így az utóbbi időben nagyot tudott nőni. A Groupama Arénáról, a mesterséges intelligenciáról és a közelgő lakásbiztosítási kampányról is kérdeztük a szakembert.
A Groupama Biztosító Zrt. 2029-ig szóló szerződést kötött a Ferencvárosi Torna Club-bal és a Ferencváros stadionját üzemeltető SPORTFIVE Hungary Kft.-vel, így a létesítmény hivatalos neve továbbra is Groupama Aréna marad.
A Binance partnerséget kötött a Ferencvárossal, az együttműködés révén népszerűsítenék a Web3-at és a blokklánc technológiát. A Ferencváros szurkolói számára a hazai bajnoki mérkőzéseken korlátozott példányszámú NFT lesz elérhető, amelyet árucikkekre, exkluzív élményekre és különböző jutalmakra válthatnak be.
Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. A biztosítókhoz csak úgy záporoztak a kárbejelentések, amelyek száma a következő napokban tovább emelkedhet.
A hazai felnőtt lakosság többsége szerint az elmúlt években gyakoribbá és hevesebbé váltak a nyári viharok, ezért jobban oda kell figyelni a károk kivédésére. A leggyakoribb óvintézkedések vihar esetén az ablakok-ajtók bezárása, a mozdítható tárgyak elpakolása, valamint a háziállatok biztonságba helyezése. Sok esetben azonban az ingatlanok állapota nem biztosít megfelelő védelmet a viharokkal szemben – derül ki Groupama Biztosító megbízásából készült friss országos reprezentatív kutatás eredményéből.
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok vannak. Elméletben ugyan egyre többen vannak tisztában az öngondoskodás értelmével és jelentőségével, de a gyakorlatban még sok a tennivalójuk, hogy meg is teremtsék azt a biztonságot, ami segít a várható és a váratlan nehézségek leküzdésében.
Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárbejelentési összegre számítanak az MTI-nek nyilatkozó biztosítók a hétvégi viharok miatt.
Minden politikai és jogi eszközt bevetnek.
Megnyugtatta a kedélyeket a lengyel vezető.
Nagyhatalmi érdekek csapnak össze.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.