Üzlet

Nagymegrendelés a Synergonnak

A Synergon építheti ki Kalocsa Város részére az önkormányzati tulajdonú szélessávú Internet hozzáférést biztosító hálózatot, a GVOP 4.4.2 pályázat keretein belül megvalósuló beruházás értéke 236 millió forint.

Amerika sem kivétel, vörösben úsznak a határidős indexek

Mínuszos nyitásra számíthatunk az amerikai részvénypiacokon a mai kereskedési napon, a kínai Shanghai Composite index esése nem csak az európai indexeket rántotta magával: a Dow futures 58 pontos, az S&P futures 7.1 pontos, a Nasdaq futures 10.5 pontos mínuszban tartózkodik jelenleg.

Magyar cégek a világ biotechnológiai élvonalában

Több fejlesztéssel és találmánnyal is képviselteti magát a ValDeal Innovációs Zrt. a világ egyik legrangosabb szakmai összejövetelén, a texasi Houstonban idén hatodik alkalommal megrendezendő élettudományi vállalakozói fórumon. Az egyik hatékonyabb gyógyszerkutatást tesz lehetővé, a másik segít megelőzni a fekélyek kialakulását, illetve a cukorbetegség miatti végtag amputációt, míg a harmadik vállalkozás egy olyan eszközt fejleszt, amely kiválthatja a műtétek közben végzett patológiai teszteket.

Jutalékmentes külföldi részvényvásárlás most a Quaestornál

A Quaestor is belépett azon társaságok szűk körébe, amelyek kereskedési lehetőséget biztosítanak külföldi részvényekre, ráadásul az elkövetkezendő két hétben teljesen jutalékmentesen. Emellett olyan újabb szolgáltatásokkal is jelentkezik a közeljövőben a vállalat, mint például az Egyesült Államokban már nagysikerű internet alapú telefonálás - mondta Tarsoly Csaba, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Európát sem hagyta hidegen a távol-keleti piacok esése

A mai délelőtt folyamán az európai indexeket is a mélybe rántotta a távol-keleti piacok erőteljes esése: a német DAX index 1.2%-os, a CAC-40 1.1%-os, az FTSE 100 0.9%-os mínuszban tartózkodik jelenleg.

Terítéken a külföldi piacok, Portfolio Road Show - Budapest

A Portfolio.hu következő szegedi és budapesti rendezvényén a külföldi piacok kerülnek terítékre. Előadóinktól megtudhatja, hogy a német és amerikai részvénypiacok mely szegmensében látják a Portfolio.hu elemzői a legjobb növekedési kilátásokat. Megvitatjuk, hogy hogyan működik egy külföldi kereskedési rendszer a gyakorlatban, valamint számos befektetési fortéllyal is gazdagodhatnak a résztvevők.

A napenergia okozott robbanást a piacon

Hiába emelkedik a BUX index komponenseinek többsége, a két legnagyobb papír gyengélkedése lefele húzza az irányadó indexet. A BUX csekélynek mondható, 6.5 milliárdos forgalom mellett 0.7%-os gyengülést mutat. A mutató értéke 25,845 pont.

Gyalogolhatnak a románok - robbanásveszélyes a finomító...

Vitába keveredett az OMV többségi tulajdonában lévő Petrom és a román környezetvédelmi ügynökség (ARPM). Az utóbbi robbanásveszélyre hivatkozva elrendelte a cég pitesti finomítójának bezárását, a Petrom azonban cáfolja, hogy a komplexum veszélyes lenne.

Emelte MOL célárát a Concorde

22,500 forintról 23,400 forintra emelte a MOL célárfolyamát a Concorde, azonban az ajánlás még így is csak tartás maradt. A brókercég pozitívan értékeli az újonnan bejelentett Dunai Finomító beruházást.

Túl nagyra fújták a lufit Shanghai-ban? - Technikai elemzés

A Kínai piac kilengései egyre nagyobb hatással vannak a világ tőkepiacaira, gondoljunk csak a február végi nagy zuhanásra, amelynek elindítója szintén a shanghai-i tőzsde volt. A következőkben a Shanghai Composite, a Dow Jones, a DAX index valamint a BUX index grafikonját tekintjük át technikai szemmel.

2,800 forinton emelne tőkét a Genesis

1.2 millió (1204567 db) részvénnyel emelné alaptőkéjét a Genesis igazgatótanácsa. A kibocsátás ára 2,800 forint, amely több mint duplája a jelenlegi árfolyamnak. A cég ezzel az 1.2 millió darabbal kerekítené fel részvényei számát 8 millió darabra. A társaság elfogad túljegyzést is, összesen maximum 3.2 millió részvényt bocsáthat ki.

Tovább printel az econet

Az econet.hu Nyrt. médiaportfóliójába tartozó Pesti Est Kft., és a Fidelio Média Kft. közös céget hoz létre egy új, ingyenes terjesztésű kulturális programmagazin és a hozzá kapcsolódó különszámok kiadására.

Igenis buborékot fújnak Kínában! - Lehman Brothers

Márpedig ami a kínai A-kategóriás részvények piacán történik, az nem más, mint buborékfújás- állítja a Lehman Brothers legfrissebb elemzése. Az írás azonban sietve igyekszik hozzátenni a tényekhez azt is, hogy ennek a buboréknak a kidurranása ezúttal nem gyakorol majd olyan mély hatást a világ részvénypiacára, mint 2000-ben a távközlési és technológiai eufóriát követő zuhanás. Hat ok, mely bizonyítani hivatott, hogy ha lesz is nagy kínai korrekció, akkor sem lesz komolyabb hatása hosszú távon.

Csúszik a MOL-Gazprom projekt - nem ezért vett Rahimkulov

10%-ra növelné részesedését a MOL-ban Megdet Rahimkulov, az OTP-ben pedig még ennél is nagyobb részesedést szeretne vásárolni - állítja saját értesülésekre hivatkozva a Világgazdaság. A lap számára ugyanakkor az orosz származású befektető az értesülést úgy kommentálta, hogy az teljességgel lehetetlen lenne.

A lap forrása azt is állítja, hogy Rahimkulov MOL bevásárlásának és a Gazprom MOL felé tanúsított érdeklődésének semmi köze egymáshoz, sőt az orosz gázóriás és a MOL együttműködése akadozni látszik.

A kínai zuhanás a magyar piacot sem hagyta hidegen

A nemzetközi részvénypiaci hangulat a magyar börzén is éreztette hatását, a BUX index 0.5%-os esett a nyitást követően. A kínai Snaghai Composite index 6%-os mínuszban zárta a napot, és az európai indexek is mínuszban nyitottak.

Robbantott a T-Mobile - Internet kompromisszumok nélkül

Június 1-től a T-Mobile változatlan havi díjak mellett jelentősen - az eddigi Net 600 díjcsomag esetén pl. több mint háromszorosára - növeli az internetes csomagjaiban foglalt adatmennyiséget. Júniustól a Net 600 csomag neve Net 2GB-ra változik, és a havi díj ezentúl az addigi 600 megabyte több mint háromszorosát, 2 GB-ot tartalmaz majd. A Net 2000 csomag új neve Net 5GB lesz, 5 GB benne foglalt adatforgalommal, míg az eddigi Net 5000 Net 15 GB-ra változik, és 15 GB-nyi lesz a csomagba foglalt forgalom.

Nem lankad a felvásárlási kedv

A hosszú hétvégét követő első kereskedési napon kismértékű emelkedést mutattak az irányadó amerikai indexek. A Dow 0.1%-kal, az S&P 500 0.2%-kal, a Nasdaq Composite pedig 0.6%-kal erősödött. A nap nyertesei a telekommunikáció szektor és a légitársaságok voltak, míg a legrosszabb eredményt az olaj- és a gyógyszerszegmens produkálta.

Csődbe mehet az autópályaépítő - Kóka ráfaragott?

Súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd a hazai autópálya-építések egyik meghatározó szereplője, a Viadom, értesült az Index. A közlekedési minisztérium által is megerősített nehézségekre utal, hogy a társaság cégbírósági adataiban megjelent egy végrehajtáshoz kapcsolódó biztosítási intézkedés, ami jogi szakértők szerint a cég eladósodottságára utal. Az index úgy tudja, a Viadomnak az lett a veszte, amiért Kóka János közlekedési miniszter tavaly még büszkélkedett vele: túl olcsón vállalt kivitelezéseket. A cég, ahol kedden senkit nem lehetett elérni, állítólag több tucatnyi alvállalkozónak tartozik, közülük többen felszámolási eljárást fontolgatnak.

Mobius: 30%-os esés lenne egészséges Kínában

A részvények árazási szintjének 30%-os esése lenne egészséges Kínának - véli Mark Mobius, a Templeton legendás befektetési igazgatója. A szakember a Bloombergnek az aktuális kínai illetékemelés kapcsán elmondta, hogy a kormány aggódik, túl sok ember van a piacon, akik tulajdonképpen szerencsejátékot játszanak.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.