Üzlet

Fordult a kocka, zöldben úsznak az európai indexek

Több napi lejtmenet után ma délelőtt felfelé vették az irányt az európai benchmarkok, a DAX 1.3%-kal, a CAC-40 1%-kal, az FTSE-100 pedig 0.6%-kal erősödött. Az amerikai piacok is pluszban zárták a tegnapi kereskedési napot, és a befektetők kötvényhozamokkal kapcsolatos aggodalmai enyhültek a Fed kamatdöntése előtt.

Nem bűnös a Citigroup bennfentes kereskedésben

Az ausztrál bíróság felmentette a bennfentes kereskedés vádja alól a Citigroup ausztrál leányvállalatát a mai napon. A szabályozó hatóságok érdeklődését az keltette fel, hogy olyan társaságok papírjaival kereskedtek, amelyekről tudták, hogy felvásárlási célpontok. Bár a Citigroup tisztázni tudta magát, kétségek merültek fel az úgynevezett "kínai falak" hatékonyságával kapcsolatban, amelyek elsődleges feladata, hogy a különböző tevékenységek közötti érdekütközéseket kiküszöböljék.

OTP: eladott egy igazgatósági és egy fb-tag

Az OTP bejelentette, hogy Baumstark Mihály a társaság igazgatósági tagja 2007. június 27-én 10,200 forintos átlagáron 10,000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Ezzel Baumstark Mihály tulajdona az OTP Bank által kibocsátott törzsrészvényből 50,000 darabra (0,02%) változott.

A társaság továbbá közzétette, hogy dr. Horváth Gábor, az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja 2007. június 27-én 10,045 forintos átlagáron 10,000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Ezzel dr. Horváth Gábor tulajdona az OTP Bank által kibocsátott törzsrészvényből 10,000 darabra változott.

iPhone: nem mindenkinek öröm

Fejfájást okozhat az iPhone bevezetése az amerikai mobiltársaságoknak, mivel a június 29-én piacra kerülő csúcsmobil kezdetben csak az AT&T telekommunikációs társaság előfizetésével lesz kapható. Mivel a mutatkozó kereslet már most felülmúlja a tervezett eladási darabszámokat, ez azt jelenti hogy az AT&T is számíthat az előfizetők számának hirtelen növekedésére, ami nagy valószínűséggel nem jó hír a versenytársak számára.

Az OMV-ben szerezne részesedést a Gazprom? (2.)

Osztrák lapértesülések szerint a Gazprom az OMV-ben szeretne részesedést szerezni, és ezügyben már tárgyalásokat is folytatnak az osztrák olajcégben 17.6%-os részesedést magáénak tudó IPIC-cel. Az elmúlt napok visszaesését követően az OMV árfolyama 1.1%-os pluszban tartózkodik - írja a Concorde Call.

Kirobbanó Rába teljesítmény, hezitáló BUX

A nemzetközi részvénypiacokon a vevők kerültek többségbe a nyitást követően, a hazai parketten azonban a bizonytalanság érezteti hatását. A BUX még nem találja az irányt, jelenleg 0.3%-os mínuszban tartózkodik. A piac forgalma közel 8 milliárd forintos.

Credit Suisse: változatlan MOL célár és leminősítés

Az elmúlt időszakban a sajátrészvény vásárlások miatt, valamint a felvásárlási hírek kapcsán nagyot száguldó MOL részvényeket a korábbi felülteljesítőről semlegesre minősítették le a Credit Suisse elemzői, célráfolyamukat pedig változatlanul, a május 15-én meghatározott szinten, 25,078 forinton hagyták.

Törvény készül a MOL védelmében?

Azok után, hogy tegnap Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy minden eszközzel megvédik a MOL-t egy esetleges OMV felvásárlástól, a Népszabadság mai számában azt írja, hogy információik szerint a kormány olyan jogszabály megalkotását fontolgatja, mely nemzetbiztonsági aggályok esetén vétót adna a kormány kezébe cégfelvásárlásoknál.

UBS: 30,000-es MOL célár

Az elmúlt napokban megjelent hírek kapcsána UBS is átértékelte korábbi MOL modelljét és a megváltozott helyzet miatt a korábbi 28,000 forintról 30,000 forintra emelte meg az olajtársaság részvényeire vonatkozó célárát, ugyanakkor ajánlását a korábbi vételről semlegesre módosította.

Saját részvényt vett az OTP

Az OTP Bank a 2007. május 11-i közleményében bejelentett program keretében 2007. június 27-én a BÉT-en 95,104 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 10,102 forint/darab átlagáron.

Valaki megint 5% fölött van a MOL-ban...

2007. június 26-án újabb 5% feletti tulajdonos jelent meg a MOL-ban, ám kilétét homály fedi, mivel az UniCredit Bank csak mint letétkezelő tette közzé, hogy ügyfele, a Bank Austria Credtianstalt a MOL-ban 5 997 325 darab részvénnyel rendelkezik, mely 5.938%-os befolyást jelent.

Fókuszban marad a MOL, beindulhatnak a kispapírok

Varjú Péter, az Erste üzletkötője továbbra is nagy forgalomra és nagy volatilitásra számít a hazai piacon, ahol meglátása szerint továbbra is a MOL maradhat a középpontban, míg az OTP meglátása szerint visszatérhet a 10,000 alatti tartományba a gyógyszergyártók pedig erősek maradhatnak.

Jöttek az újabb MOL vételek

A MOL bejelentette, hogy a 2007. június 22-én tett bejelentése alapján, 2007. június 27-én 237,000 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 28,602 forintos átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 8,568,127 darab \"A\" sorozatú valamint 578 db \"C\" sorozatú részvényt birtokol.

Feléledtek az amerikai piacok

A nap eleji bizonytalankodást követően folyamatos emelkedést mutattak a tengerentúli részvényindexek, melyben szerepet játszott, hogy úgy tűnik rendeződnek a múlt héten kialakult problémák a másodlagos jelzáloghitel piacon. Ezen felül pedig a csökkenő 10 éves állampapír hozamok, valamint az Oracle vártnál jobb negyedéves eredménye is optimizmusra adott okot. A fentiek hatására a Dow 0.7%-os, a Nasdaq 1.2%-os, az S&P500 pedig 0.9%-os pluszban zárta a napot.

Rossz adatok ellenére emelkedtek a japánok

Többségében emelkedtek az ázsiai részvényindexek, miután tegnap az amerikai börzék is felfelé vették az irányt a mai FED kamatdöntés és kommentár előtt. A legjobb teljesítményt a hong kongi tőzsde indexe mutatta, míg Kína a tegnapi emekedést követően ma lefele vette az irányt.

Távozik az OTP-től Lantos Csaba

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy Lantos Csabának, a hitelintézet igazgatósági tagjának, a retail divíziót irányító vezérigazgató-helyettesnek munkaviszonya 2007. június 30. napjával közös megegyezéssel megszűnik. Utóda Kovács Antal lesz.

Új nagytulajdonos a Rábában?

Információink szerint a Rába 10.8%-os részvénypakettje cserélt tegnap gazdát 1,400 forintos árfolyamon tőzsdei aukció keretében, melynek eladói oldalán egy hazánkban is erős piaci pozícióval bíró osztrák hátterű bank, mint befektetési szolgáltató állt. A tranzakcióról kevés tény szivárgott ki, de annyi a tulajdonosi szerkezetből nyilvánvaló, hogy vagy az EBRD szállt ki a cégből, vagy pedig a maláj DRB Hicom Group.

Lehman Brothers: már nem minden a régi a feltörekvő piacokon

Álláspontja szerint továbbra sem ajánlja felülsúlyozásra a feltörekvő piacokat a Lehman Brothers. Bár ezen országokban meglehetősen nagy volt a tőkebeáramlás az elmúlt évben, elemzők szerint a fejlődő országok, valamint a fejlett régiók közötti kockázati prémium beszűkülése és a részvények értékeltsége nem tekinthető vonzónak a befektetők számára.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.