Zárt ajtók mögött mutatja be új stratégiáját Orbán Viktor
Gazdaság

Zárt ajtók mögött mutatja be új stratégiáját Orbán Viktor

Portfolio
Február 18-19-én Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz-KDNP, ahol a miniszterelnök zárt körben ad politikai helyzetértékelést a kormánypárti képviselőknek - írja az atv.  

A frakcióülésre a tavaszi ülésszak előtti héten, február 18-19-én kerül sor Balatonfüreden. A zárt tanácskozás során a miniszterelnök

politikai helyzetértékelést tart és stratégiai iránymutatást ad a kormánypárti képviselőknek.

Az ilyen ülések rendszerint a kormányzati prioritások kijelölésére is szolgálnak, valamint a közelgő parlamenti időszak fontos törvényjavaslatait is napirendre tűzik.

Források szerint ezúttal kiemelt téma lehet a családtámogatások fenntartása, Donald Trump győzelmének és várható elnöki intézkedéseinek kedvező hatásai, illetve az ukrajnai háború és a béke kérdése is.

A parlament tavaszi ülésszaka az előzetes tervek szerint február 24-én veszi kezdetét. A hagyományoknak megfelelően a miniszterelnök az első ülésnapon az Országgyűlés előtt is beszámol az elmúlt időszak eseményeiről és ismerteti az aktuális politikai irányvonalakat.

Címlapkép forrása: EU

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
forint átlagkereset forintárfolyam-árfolyam-bankjegy-fizetőeszköz-gazdaság-jegybank-készpénz-pénz-valuta