Az elmúlt hetekhez képest ma relatíve jó hangulat volt a nemzeközi részvénypiacokon, amivel egy ideig a magyar tőzsde is tudott menni, azonban a Richter késő délután komoly eladói nyomás alá került, ami miatt a BUX is nagyrészt visszaadta a napon belüli emelkedést.
A héten teljes erőbedobással fog dübörögni a gyorsjelentési szezon, azonban úgy tűnik, hogy a befektetők a vártál jobb számokat a szokottnál kevésbé díjazzák, míg a vártnál rosszabb számokért keményen megbüntetik a részvényeket - számolt be a Yahoo Finance. Ennek a tendenciának a héten azért is lesz kiemelt jelentősége, mert a világ legnagyobb vállalatai közül többek között a Meta Platforms, a Microsoft, és az Alphabet (Google) is jelent.
Néhány évvel ezelőtt még a mesterséges intelligenciára is úgy gondoltunk, mint a jövő technológiája, amely csak hosszú évek múltán fog testet ölteni, erre most már a mindennapok része az AI. Hasonlóan futurisztikus koncepció a repülő autó, amely a sci-fi műfaj visszatérő eleme évtizedek óta. Azonban nem is vagyunk olyan messze ettől a jövőtől, mint gondolnánk, sőt, a repülő autók már itt vannak, hiszen több tucat vállalat fejleszti őket világszerte.
Érdekes és egyben igen izgalmas időszakon vagyunk túl. Kicsit több mint egy éve tört fel az első gejzír, és azóta számtalan Mesterséges Intelligencia megoldás került a piacra, együttesen cunamiként söpörnek végig a vállalatok életében és a hétköznapjainkban is egyaránt. Mostanra talán már túl vagyunk az első sokkon és a velejáró kapkodásokon is. Sokan gondolták azt, hogy elegendő lesz csak „kirúzsozni” az őskori megoldásaikat, és üzleti folyamataikat, azaz új köntösbe helyezve azokat, bízva abban, hogy ennyi elegendő lesz a túléléshez. Mára már nem kérdés, hogy ha egy mamutot kirúzsozunk sajnos az ugyanúgy mamut marad és kihalásra van ítélve. Ennyi biztos, hogy nem lesz elegendő az életben maradáshoz. Erről a témáról ad elő Sustainable Tech konferenciánkon Achilles Georgiu, innováció menedzsment szakértő.
Elég rossz formában érkeztek meg a tőzsdék az első negyedéves gyorsjelentési szezon egyik legsűrűbb hetéhez, ami könnyen befolyásolhatja, hogy a piac hogyan reagál a legfrissebb vállalati számokra. A hét egyik nagy kérdése, milyen mozgásokat fognak hozni a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentései, hiszen ezen a cégek részvényei alaposan megszenvedték az elmúlt heteket és alulteljesítővé váltak a piaccal szemben.
A Tesla az értékesítés visszaesése és a kínai konkurencia miatt is fokozódó árháború közepette, az Egyesült Államok mellett Kínában, Németországban és további országokban is csökkentette autóinak árát, valamint olcsóbbá tette a vezetéstámogató szoftverét (Full Self-Driving) az amerikai ügyfelek számára.
Az Opus-sztori még csak most kezdődik el, a részvény ma már az ötödik blue chip a magyar tőzsdén - mondta el az Opus Global vezérigazgatója, Lélfai Koppány a Portfolio-nak adott interjúban. A cégvezető beszélt az új stratégiáról, arról, hogy mennyire lehet tartós az osztalékfizetés, és hogy hol keresgélnek majd 2027-től, a következő expanziós időszakban az ötödik üzletág kiépítéséhez.
A kriptopiaci szereplők, így a kriptoeszköz-szolgáltatók szabályozott keretek között történő engedélyezéséről és felügyeléséről szóló uniós és magyarországi jogszabályok elfogadásával párhuzamosan az MNB felméri, hogy hány itthoni szereplő kíván elindulni e piacon. Magyarországon immár kb. 200 ezer ügyfél rendelkezik vagy kereskedik kriptoeszközzel. A hazai engedélyezés és felügyelés biztonságosabbá teheti ezt a tevékenységet is.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, hőmérséklete a globális átlagnál csaknem kétszer gyorsabban emelkedik - állapította meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentésében, egyúttal felhívva a figyelmet a felmelegedés súlyos egészségügyi és gazdasági következményeire.
A részvénypiacok az elmúlt hetek esése után igyekezni javítani, így felpattanás látszik a nemzetközi piacokon, amelyből a magyar tőzsde is kiveszi a részét.
A lakossági napelemes pályázatokban működő jelenlegi finanszírozási modellel kapcsolatban fogalmazta meg aggályait Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP iparági egyesület elnöke az energiaügyi miniszternek írt levelében. A szervezet egyenesen úgy véli: ez a pályázati kifizetési modell tönkreteszi a magyar napelemes kisvállalkozásokat.
A képviselőház kétpárti támogatással, 360-58 arányban fogadta el a "21. századi béke az erőn keresztül" nevű törvényjavaslatot, amely nemzetbiztonsági intézkedéseket tartalmaz, beleértve Irán elleni szankciókat, orosz állami vagyon lefoglalását és a TikTok alkalmazás esetleges betiltását.
Németországban és Ausztriában az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az erkélyekre felszerelhető napelemek, Magyarországon azonban jogi szabályozás hiányában tilos a használatuk, pedig nagy igény lenne rájuk. Bécs város nemzetközi irodájának sajtóreferense azt mondta az InfoRádióban, hogy azért ennyire népszerűek ezek a kiserőművek, mert fedezik a saját fogyasztást.
Megtörtént a bitcoin régóta várt "felezése", amiről már gyakorlatilag hónapok óta beszél a piac. Korábban, amikor ilyen esemény történt, a bitcoin árfolyama záros határidőn belül új történelmi csúcsot döntött, viszont az idei év máshogy alakult. Idén először volt olyan, hogy az árfolyam közvetlenül a felezés előtt állított be rekordot, és az elemzők megosztottak a piaci kilátásokkal kapcsolataban. De mi is pontosan a felezés, és mi a jelentősége a bitcoin szempontjából? Mutatjuk!
A gépi tanuláson (machine learningen) alapuló alkalmazások és szolgáltatások már átszövik mindennapjainkat, elég csak a különböző streaming szolgáltatók ajánlórendszereire vagy az okostelefonunk arcfelismerésére gondolni. Ennek adott extra löketet a ChatGPT-t is meghajtó GPT-3 és hozzá hasonló transformer alapú modellek megjelenése, ami széles körben is a felhasználók kezébe adta a folyékonyan kommunikáló algoritmus élményét. Miképp segíthetnek a nagy nyelvi modellek az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételében? Erről tart előadást április 23-ai AI in Business rendezvényünkön Ignácz Péter a KPMG managere.
Az Izrael elleni iráni támadást követően nagyot estek az ázsiai részvénypiacok, Európában viszont nap végére mérsékelt lett az esés pénteken. Az amerikai részvénypiacok az elmúlt napok trendjét folytatva tovább estek, gyengén teljesítettek a fantasztikus hetesnek nevezett sztárpapírok, nagyot esett a Netflix és az Nvidia árfolyama.
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon - jelentették be az első gép megérkezése után pénteken sajtótájékoztatón Hajdú-Bihar vármegye székhelyén.
Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe? Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!