
Azt már eddig is tudtuk, hogy 2024 további visszaesést hozott a nemzetközi aukciós piacon, hiszen a legnagyobb aukciósházak, a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips már december végén nyilvánosságra hozták összefoglaló számaikat és nagyon nehéz olyan globális trendet elképzelni, ami szembemenne a forgalom túlnyomó részét bonyolító vezető házaknál tapasztalt folyamatokkal. Az átfogó adatok azonban csak most kerültek nyilvánosságra az artprice hagyományos éves jelentésében, mely több mint 6 ezer aukciósház adatait dolgozza fel. Ezek az adatok két fő ponton árnyalhatják a „nagyok” számai alapján kialakult képet: egyfelől tartalmazzák már a legfontosabbak közé emelkedett kínai piac számait is, másrészt pedig láthatóvá teszik, hogyan alakult a piaci szereplők többségét, de a globális forgalom meglehetősen kis szeletét kitevő nemzeti, regionális hatókörű kisebb házak forgalma – ez számunkra azért is érdekes adat, mert a magyarországi aukciósházak is ebbe a kategóriába tartoznak. Ezekről a házakról év közben kevés szó esik, hiszen ritkán produkálnak a nemzetközi sajtó ingerküszöbét elérő eredményeket. Nos, ez a két dolog, tehát a kínaiak és a „kicsik” forgalma 2024-ben is árnyalta a képet, de ellenkező irányban:
míg Kínában a forgalom 63%-os visszaesése nyugodtan nevezhető katasztrofálisnak, addig a kisebb házaknak sikerült stabilizálniuk a forgalmukat
– amit egyébként a hazai adatok is alátámasztanak.

A globális forgalom a kínai piac gyengélkedése miatt a nagy nemzetközi házaknál és a nyugati világ nagy műtárgypiacain tapasztaltaknál nagyobb mértékben, 33,5%-kal esett vissza és a képzőművészeti kategóriákba sorolt tételeknél mindössze 9,9 milliárd dollárt tett ki, azaz 2009 óta első alkalommal maradt a 10 milliárdos küszöb alatt. És bár a fő „felelős” ezért Kína, ahol az ingatlanpiaci válság, a gazdaság COVID utáni nagyon lassú regenerálódása érzékenyen érintette a műtárgypiacot,
a többi nagy piac sem remekelt: a visszaesés New Yorkban 29%, Londonban 28%, Párizsban pedig 21% volt.
Az artprice elemzése arra vonatkozóan sajnos nem tartalmaz adatot, hogy a kínai visszaesés valóban azt jelenti-e, hogy a kínai gyűjtők behúzták a vészféket, vagy – legalábbis részben – arról van inkább szó, hogy beszerzéseiket nagyobb arányban bonyolítják külföldi piacokon, mint korábban. Ha a kínai gyűjtők érdeklődése ismét a „nyugati” művészet felé fordult, akkor ez utóbbi változat is elképzelhető.

A jelentés pontos számokkal támasztja alá azt a korábbról már ugyancsak ismert tényt, hogy a visszaesés mértéke a legmagasabb ársávba tartozó tételeknél volt a legnagyobb; ahogy az árak csökkentek, úgy lett kisebb a korábbi évektől való elmaradás mértéke is. Néhány konkrét szám ennek illusztrálására: míg a 100 ezer dollár felett elkelt tételek száma „csak” 17%-kal, addig az 500 ezer dollár feletti áron értékesítetteké már 24%-kal esett vissza. Míg 2023-ban két tétel kelt el 100 millió és hat tétel 50 millió dollár feletti áron, addig 2024-ben csak feleannyi, azaz egy, illetve három. Egészen más a helyzet az árskála másik – alsó – szélén. Itt valóságos boom volt tapasztalható: miközben a világ tavalyi aukcióin elkelt tételek száma 804 ezer darabbal új rekordot ért el, ezek közel fele, csaknem 400 ezer mű ára nem érte el a 600 dollárt. Ebben az alacsony ársávban nemegyszer még olyan világsztár művészek sokszorosított munkáit is meg lehetett szerezni, mint Dali, Chagall vagy éppen Vasarely. Minden éremnek két oldala van: az árak jelentős csökkenése komoly fejfájást okoz a műkereskedelemnek és a birtokukban lévő műveket éppen eladni készülőknek, ugyanakkor olyanok számára is elérhetővé teszi a műtárgyvásárlást, akiknek erre korábban nem volt lehetőségük.
A jelentős visszaesés mellett a tavalyi évnek voltak ígéretes trendjei is. Ezek közé sorolja az artprice jelentése többek között a szürrealista művészek alkotásai iránti megnövekedett és az árakban is tükröződő, minden bizonnyal a szürrealista mozgalom tavalyi 100. születésnapja által is generált keresletet, a latin-amerikai és az indiai képzőművészeti színtér látványos erősödését, a női alkotók árainak emelkedését. Az év meglepetései közé tartozott a svájci aukciós piac kiugró teljesítménye és a francia François-Xavier Lalanne „betörése” a világ legnagyobb aukciós forgalmú művészei közé.
A jelentés hangsúlyozza, hogy miközben a legfontosabb piaci mutató természetesen a forgalom, számos más adatból is következtetések vonhatók le a piac állapotáról. Ilyen például az értékesített művek aránya az árverésre került tételek között – ez a mutató az elmúlt években a bővülő tételszám mellett is javuló tendenciát mutatott, tavaly például 67%-ra emelkedett az egy évvel korábbi 62%-kal szemben. Jó jel az is, hogy tavaly is folytatódott a piacra kerülő művek számának emelkedése – erről már volt szó – és bővült szerzőik köre is. Míg 2023-ban 176 986 művész alkotásai kerültek kalapács alá, tavaly számuk már 187 632 volt, ami 6%-os növekedést jelent. Míg egy évvel korábban 15 906 művész tudta átírni aukciós életmű-rekordját, tavaly már 16 105.

A műpiacot továbbra is a festmények dominálják; a kalapács alá került 307 ezer festmény új rekordot jelent;
ezek 55%-a ezer dollár alatti áron cserélt gazdát. A legdrágább festmények tavalyi listáját a kínai és a világ más részeiről beérkezett adatok alapján sem kellett átírni; a TOP 10 festmény – s egyben a tavaly elkelt 10 legértékesebb műtárgy – egy kivétellel a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél talált gazdára, s valamennyi európai, illetve észak-amerikai művész 1887 és 1982 között született alkotása. Más a helyzet a papíralapú munkáknál, ahol ugyancsak rekordszámú tétel kelt el, de itt már a tíz legdrágább tétel fele kínai művész munkája, s utóbbiak egy kivétellel kínai aukciósházaknál kerültek kalapács alá. A szoborpiac stabil maradt, volumene nagyjából megegyezett a legutóbbi évekével, forgalma azonban így is csak mintegy hatoda a festményekének. A legkeresettebbek tavaly is a XX. századi szobrászok alkotásai voltak.

Ami az egyes korszakokat illeti a festménypiacon, a régi mestereknek 2024 – is – nehéz éve volt; a visszaesés náluk 32%, de itt is ugyanazok a tendenciák figyelhetők meg, mint a későbbi korok nagyobb forgalmú kategóriáiban, azaz: növekvő darabszám, csökkenő árak, a csúcskategóriás művek számának visszaesése. Kereslet a régi mesterek alkotásaira továbbra is van, de a vevők válogatósabbak lettek; több, a korábbi években jó áron elkelt ismert festményért most kevesebbet adtak, míg másokat érdeklődés hiányában visszavontak. Megközelítőleg hasonló mértékben esett vissza a többi művészettörténeti korszakban született művek forgalma is; az egyetlen kivételt az elmúlt években kevésbé keresett XIX. századi művészet képezte. Itt a forgalom stabilizálódott, ami az általános visszaesés mellett növekvő piaci részesedést jelentett.
A kínai piac átlagot meghaladó, drasztikus visszaesése azt is jelenti, hogy az összforgalomban növekedett a többi nagy műkereskedelmi központ aránya és
nőtt a szakadék a két legnagyobb piac, az amerikai és a kínai között.
Míg az USA-ban a teljes forgalom több mint 38%-a realizálódott, addig Kínában csak 18%-a. (Ez igen jelentős változás a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor az aukciós piacon Kína nemcsak megközelítette, de egyes években meg is előzte az USA-t.) Sőt, Kínát Nagy-Britannia is megközelítette a maga 14%-ával. E három ország mellett 100 millió dollár feletti forgalmat – csökkenő sorrendben – Franciaország, Németország, Svájc, Olaszország, Ausztria, Japán és India produkált.
Az év nyertese kétségkívül Svájc volt, ahol a forgalom a globális trenddel szembemenve bővült, ráadásul szinte hihetetlennek hangzó 80%-kal, megszilárdítva az alpesi ország 6. helyét a nemzeti piacok sorában. Ami ott történt, megerősíti azt a tételt, miszerint a forgalom látványos növekedése mögött rendszerint egy-egy kiugró értékű magángyűjtemény piacra kerülése keresendő. A „rejtély” megoldását itt a 2023-ban 100 éves korában elhunyt legendás műgyűjtő és műkereskedő, Eberhard W. Kornfeld gyűjteménye jelenti, mely tavaly szeptember került kalapács alá az általa alapított és nevét viselő berni aukciósházban. Ez az árverés, a könnyebb összehasonlítás kedvéért dollárban számolva, 67 millióval járult hozzá a svájci piac 221 millió dolláros forgalmához – ami egyébként még enélkül is növekedést mutatott volna, igaz, jóval szerényebb mértékben. A Kornfeld-gyűjtemény sztártételei Degas, Pissarro, Matisse, Seurat festményei és Alberto Giacometti különböző műfajú alkotásai voltak, melyek mind a 4-8,2 millió dollár közötti tartományban keltek el. Az év legmagasabb svájci ára azonban mégsem itt, hanem a zürichi Kollernél született, ahol a svájci Ferdinand Hodler főként hazájában rendkívül népszerű alpesi tájképeinek egyike 7,44 millió svájci frankért, azaz 8,44 millió dollárért cserélt gazdát. Összességében a svájci piac fennállásának kiemelkedően legjobb 12 hónapját zárta a mások számára csalódást hozó tavalyi évben.

Az artprice jelentésének utolsó fejezete a hagyományokat követve felsorolja az előző év 100 legdrágább tételét és 500 legnagyobb aukciós forgalmú művészét. Az első lista nem tartalmaz meglepetéseket, hiszen a „nagy” leütések a maguk idején komoly publicitást kaptak; viszont jól mutatja a Sotheby’ és a Christie’s nyomasztó dominanciáját. Az 50 legdrágább tétel közül csak kettőt ütöttek le más házaknál: egy, a TOP 10-be is bekerült Klimt-festményt a bécsi Im Kinskynél és egy középkori kínai munkát a China Guardian-nél Pekingben. A legnagyobb összforgalmú művészek listáján „őrségváltás” történt, először foglalja el ugyanis az első helyet a belga szürrealista mester, René Magritte, aki egy évvel korábban még csak a hetedik volt. Picassotól Monet-ig a TOP 10 többi szereplője is régi ismerős, kivéve az éppen a 10. helyre befutott, nálunk jószerével alig ismert francia szobrász- és installációs művész François-Xavier Lalanne-t. A 2008-ban elhunyt mester, aki egy évvel korábban még csak a 21. volt, elsősorban amerikai népszerűségének köszönheti jó helyezését.

A száz legdrágább mű szerzői között hiába keresnénk magyarokat, a TOP 500-as összforgalmi listán ugyanakkor a magyar származású alkotók közül Victor Vasarelynek bérelt helye van és „jobb években” fel szokott ott bukkanni Moholy-Nagy László és Simon Hantai neve is. A 2024-es listán mindhármójukkal találkozunk, Vasarelyvel az átlagosnál jobb 169. helyen, míg Moholy-Naggyal a 298., Hantaival pedig a 376. helyen. Vasarely összesen 1066 munkája 7,45 millió dolláros összforgalmat generált, Moholy-Nagy 27 alkotásáért 4,38 millió dollárt adtak, míg Hantai 29 műve összesen 3,4 millió dollárt ért meg a licitálóknak.
A teljes kiadvány letölthető az artprice oldaláról: https://www.artprice.com/artprice-reports/the-art-market-in-2024
Szerző: Műtárgy.com
Címlapkép: Ferdinand Hodler: A Genfi-tó a Mont Blanc-nal a kora reggeli órákban című alkotása (1918, olaj, vászon, 66 x 80,5 cm) 7,44 millió svájci frankért kelt el a zürichi Koller 2024. november 29-i aukcióján. A Koller Auktionen jóvoltából
Előszedte a nagyágyúkat Amerika - Olyan fegyvereket készülnek bevetni amik azt jelzik, nagy a baj
Ezt a sziluettet senki nem szereti meglátni.
Teljes csőd lett a várva-várt tűzszünet - Emberek ezrei menekülnek a fővárosból
A gázai után a libanoni fegyvernyugvás is megy a kukába.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Most kerülhet nagy bajba Európa, ha nem tér le a hibás útról
Váltás kell, különben még inkább lemarad a kontinens.
Figyelem, fontos változást jelentett be a MÁV: előzetes regisztráció kell az egyik jegytípushoz a jövőben
Egy űrlapot kell kitölteni.
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In


- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.