2025. március 21-én egy egyedülálló művészeti árverésre kerül sor az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány támogatására. Az esemény célja, hogy a befolyt összegből támogassa az alapítvány működését, valamint a Vasarely-életmű megőrzését és kiállítását - írja a műtárgy.com.
A műtárgyak világáról és a műkereskedelemről szó híradásokban meglepően gyakran olvashatunk jogi útra terelt, vagyonokat érő művek körül kialakult, sokszor évekig húzódó konfliktusokról. A műtárgy.com bemutat néhányat napjaink legnagyobb visszhangot kapott művészeti témájú perei közül.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreinek gyanús lett egy bolgár furgon, amely tömve volt antik bútorokkal, festményekkel és egyéb régiségekkel. A sofőr nem tudott hihető történettel szolgálni a műtárgyak eredetéről.
Legnagyobb vetélytársához, a Christie’s-hez hasonlóan a Sotheby’s is gyengélkedett tavaly, de az idei kilátásokat már derűlátóbban ítélik meg – írja a műtárgy.com.
2024 nem volt sikertörténet a művészeti aukciók globális piacán, de az év végére jó esetben véget ért a lejtmenet. A műtárgy.com összefoglalójából kiderül, mit jelentett ez konkrétan a két nagy nemzetközi aukciósház csatájából többnyire győztesen kikerülő Christie’s esetében.
A globális műtárgypiacon elmaradt az év végén itthon tapasztalt fellendülés. A csúcsárak, a piac egészének állapotát tükrözve, alacsonyabbak voltak, mint a legutóbbi években – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
A hazai művészeti aukciókon, mint előző heti írásunkból kiderült, idén az elmúlt két évinél magasabb árak születtek. Ugyanakkor, mint a műtárgy.com friss összefoglalójából kiderül, a legkeresettebb élő művészek aukciós csúcsárai néhány művész esetében visszaestek.
Idén, főként a sikeres évvégi hajrának köszönhetően, a tavalyinál jóval magasabb áron keltek el a csúcsművek a hazai aukciós piacon. A műtárgy.com összefoglalója.
Az év végi hajrá már javában tart és minden jel arra mutat, hogy a hazai műkereskedelem végül jobb eredménnyel zárhatja az évet, mint ahogy arra az első tíz hónap forgalma alapján számítani lehetett – derül ki a műtárgy.com piaci körképének második részéből.
Több mint háromezer hamis bankjegyet foglaltak le egy 62 éves budapesti férfitől, a "prop copy" felirattal ellátott 50 és 100 eurósok az elmúlt években több helyen forgalomba kerültek - számolt be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a rendőrség honlapján.
Hamvai Kinga művészettörténész-közgazdász három éve vezeti az MNB Arts and Culture divízióját, amelynek feladata a jegybanki gyűjtemény láthatóvá tétele, kiállítások, műtárgykölcsönzések szervezése, a kollekció kontextusának bemutatása. A gyűjtemény gondozásáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.
A hazai aukciós piac forgalma az év első háromnegyedében mintegy ötödével esett vissza, egy erős évzárás azonban még sokat javíthat a képen. Erre van esély, mivel a decemberi árverések kínálata mennyiségi értelemben is impozáns és számos kiemelkedő kvalitású, „rekordgyanús” tétel növelheti a licitálási kedvet, derül ki a műtárgy.com előzeteséből.
November hagyományosan a legerősebb hónapok közé tartozik a globális műtárgypiacon, a nemzetközi aukciósházak ekkor tartják legfontosabb New York-i impresszionista, modern, háború utáni és kortárs árveréseiket. Ezeken ugyan több kiváló eredmény is született az elmúlt héten, de a negatív piaci trendeket továbbra sem sikerült megállítani – olvashatjuk a műtárgy.com összefoglalójában.
A hazai műtárgypiac vezető információs portálja, a műtárgy.com nemzetközi mintát követő kutatása az érintettek körében végzett kérdőíves felmérésen alapul; a kérdőív kidolgozását és értékelését a Deloitte Magyarország támogatta.
Három különböző tematikájú aukciót is rendez/rendezett ezekben a hetekben a Virág Judit Galéria. Októberben 155 millió forintért kelt el az idei árverési szezon egyik legjobban várt tétele, Munkácsy Mihály Randevú az ablaknál című nagyméretű festménye. November 12-én rendezik a világ negyedik Zsolnay aukcióját, ahol 67 darab múzeumi rangú és értékű porcelánt bocsátanak árverésre, a legszebb tárgyak több millió forintos kikiáltási árról indulnak. A szintén novemberi kortárs aukciójukon pedig többek között Reigl Judit művére, valamint a Hoffmann-gyűjteményre lehet licitálni, amely felöleli az ezredforduló kortárs magyar művészetét. A Portfolio Törő Istvánt, a galéria ügyvezető igazgatóját (címlapképünkön Virág Judittal, a galéria alapító tulajdonosával) kérdezte az aukciók izgalmas részleteiről és a hazai árverési trendekről.
Az új árrekordok születését mindig nagy érdeklődéssel kísérik a művészeti színtér szereplői, de nem mindegy, hogy milyen következtetéseket vonnak le belőlük – a műtárgy.com elemzése.
Még lesz pár óra, mire helyreáll minden.
Washington egyik legerősebb szövetségese azonnal lépett.
De nyitottak a közvetett egyeztetésekre.
Híreink a háborúról percről percre.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?