Uniós források

Nyilvánosságra hozta a kormány, hogy mire akar 2300 milliárdnyi helyreállítási pénzt elkölteni

Nyilvánosságra hozta a kormány, hogy mire akar 2300 milliárdnyi helyreállítási pénzt elkölteni

Miután tegnap hivatalosan elfogadta az Európai Bizottság a magyar helyreállítási tervet, ma nyilvánosságra hozta a vaskos, 568 oldalas, dokumentumot a kormány, amely 9 fejezetben 85 intézkedés, ebből 54 reform, illetve 31 beruházás segítségével mutatja be, hogy pontosan mire is akar mintegy 2300 milliárd forintot elkölteni 2026-ig. Az a számszerű vállalásokból is jól kirajzolódik, hogy egy erősen reformorientált programról van szó, amely például jelentős mértékben segíti az ország leválását az orosz energiaimportról, de emellett sokféle gazdasági és társadalmi területen is nagymértékű változásokat indukálhat. Így például az oktatás, a gyermekellátás, az áramhálózat fejlesztése, a szélenergia engedélyezése, az adó- és nyugdíjrendszer kapcsán, utóbbit egy ma reggeli külön cikkünkben már részletesen meg is írtunk. A sokféle reformot és beruházást 2026 végéig kell Magyarországnak végrehajtania úgy, hogy pénzt csak azután tudunk lehívni belőle, ha az összesen 27 szuperfeltételt maradéktalanul teljesítjük. Ebből és a 2300 milliárdos keretből is látszik, hogy komoly, és egyúttal ambiciózus tervről van szó, ami az életünk számtalan területén fog változásokat okozni a következő években.

Hogyan juthatunk agrártámogatásokhoz 2023-tól? – Sok fontos részlet kiderült ma

Hogyan juthatunk agrártámogatásokhoz 2023-tól? – Sok fontos részlet kiderült ma

Azután, hogy az Európai Bizottság a minap elfogadta a magyar KAP Stratégiai Tervet, a jövő héten dönt az Országgyűlés az új agrártámogatási törvényről, illetve zajlik a végrehajtási rendeletek kidolgozása, lesz egy új honlap és sokféle kiadvány is, így az a célja az Agrárminisztériumnak, hogy mindenki a pontos információk birtokában tudja 2023 áprilisában benyújtani az egységes kérelmét – hangsúlyozta a Portfolio Agrárszektor konferencia második napjának első szekciójában Feldman Zsolt, a tárca államtitkára. Előtte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága osztályvezető helyettese, Major Bence tartott előadást, amelyben felvázolta a magyar agrárium előtt is álló sokféle kihívást, illetve a kiszámíthatóságot nyújtó magyar terv részleteit. A panelbeszélgetésben Gulyás Levente, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője többek között arról beszélt, hogy milyen újításokkal készülnek arra, hogy a gazdák a kifizetésekhez minél hatékonyabban hozzájuthassanak. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke többek között azt emelte ki, hogy főleg a kisgazdaságok elégedettek lehetnek az új KAP Stratégiai Tervvel, de sok részlet még hiányzik a nagy képhez. Mezei Dávid, az MKB Nyrt. és Takarékbank Zrt. agrár és uniós kapcsolatok vezetője többek között arról beszélt, hogy sikerült úgy összerakni az agrár-ökológiai támogatási programot, hogy abban minden gazdálkodó megtalálhatja a számítását, de egyúttal azt is jelezte, hogy mire érdemes törekedni a lehetőségek széles tárháza kapcsán.

Felfedték, min csúszott el a kormány az EU-pénzek kiszabadításánál, de jöhet még két nagy csavar

Felfedték, min csúszott el a kormány az EU-pénzek kiszabadításánál, de jöhet még két nagy csavar

Bár már hónapok óta intenzív tárgyalások zajlottak a magyar kormány és az Európai Bizottság között arról, hogy idehaza mit és hogyan kellene megváltoztatni az EU-pénzek kiszabadításához, mégsem tett meg 13 konkrét lépést határidőre a kormány, és az EP felőli nyomásgyakorlás mellett jórészt végül ez vezetett oda, hogy a Bizottság 7,5 milliárd eurónyi forrásunk felfüggesztését javasolta tegnap – derült ki egy most nyilvánosságra hozott brüsszeli anyagból. Mégsem biztos azonban az, hogy valóban ennyi pénzünk ragad be, mert lehet ez akár 11,4 milliárd euró is, vagy akár 7,5 milliárdnál jóval kevesebb is, ugyanis két nagy csavar lehetőségét is látjuk már a történetben.

Bejelentette rendkívüli döntését Brüsszel a magyar EU-pénzekről

Bejelentette rendkívüli döntését Brüsszel a magyar EU-pénzekről

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország 5,8 milliárd eurós helyreállítási programját, de mivel nem ért el kellő haladást a magyar kormány a 17 közbeszerzési és korrupcióellenes intézkedés eddigi végrehajtásában, ezért 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási támogatás felfüggesztését is javasolja egyúttal a tagállamokat tömörítő Tanácsnak – hangzott el a Bizottság ma déli sajtótájékoztatóján. A helyreállítási program forrásaihoz csak azután tud hozzáférni a kormány, hogy 27 féle szupermérföldkövet maradéktalanul teljesít, benne négy komoly igazságügyi reformmal, a felfüggesztett felzárkóztatási pénzek pedig csak azután nyílnak meg, hogy a 17 féle közbeszerzési és korrupcióellenes intézkedést maradéktalanul végrehajtja, illetve a nem felfüggesztett rész csak azután nyílik meg, hogy az uniós alapértékeknek is megfelel Magyarország. A szerdai bejelentések lényegében megegyeznek a Portfolio kedd este részletesen megírt értesüléseivel, amely cikkben azt is bemutattuk, hogy miért nem lehet egyelőre megmondani: mikor jöhetnek az új EU-pénzek Magyarországra. Ez ugyanis elsődlegesen a magyar kormányon, a bevállalt feltételek teljesítésének minőségén és sebességén múlik, másodlagosan pedig a brüsszeli értékelés tartalmán. Az alábbiakban a mai fontos fejleményeket mutattuk be hírfolyamunkban.

Megszólalt a magyar kormány az EU-pénzes döntésekről: pénz a jövő év második felében jöhet

Megszólalt a magyar kormány az EU-pénzes döntésekről: pénz a jövő év második felében jöhet

Navracsics Tibor és Gulyás Gergely miniszterek megtartották a kormányinfót, amelynek témája a magyar EU-s forrásokat érintő felfüggesztés volt. A sajtótájékoztatón a kormány alapvetően pozitívan értékelte a tárgyalások kimenetelét, de az is látszott, hogy összességében még mindig sok a bizonytalanság - Navracsics Tibor például sokszor hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy még a Tanácsnak is döntenie kell a megállapodásról, és alá is kell azt írni. Ha ez megtörténik, akkor a kormány úgy számol, hogy az év második felében jönnek a források. Emellett a partnerségi megállapodás elfogadása esetén már januártól sor kerülhet a 20%-os pedagógus-béremelésre, és elindulhatnak a beruházások is.

Kiderült: szélerőművekre is kért pénzt Brüsszeltől a magyar kormány

Kiderült: szélerőművekre is kért pénzt Brüsszeltől a magyar kormány

Egy új, eddig itthon a kormány által nem hangoztatott információt, is bemondott a ma déli brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, Valdis Dombrovskis, amikor bejelentette, hogy a testület elfogadta az 5,8 milliárd eurós magyar helyreállítási programot. Szavai szerint ugyanis abban a kormány szélerőművekre is kért támogatást.

Újabb váratlan fordulat az EU-pénzeinknél: előbb kérnek és csak utána adnak

Újabb váratlan fordulat az EU-pénzeinknél: előbb kérnek és csak utána adnak

A cseh soros EU-elnökség azt tervezi, hogy megfordítja a négy kulcsfontosságú ügyben a szavazások sorrendjét a pénzügyminiszteri Tanács decemberi ülésén, és így előbb azokat az ügyeket viszi szavazásra, amelyeket eddig blokkolt a magyar kormány (Ukrajna közös adósságvállaláson keresztüli támogatása, illetve globális minimumadó), és ha feladja ezekben a vétóját, csak akkor kerülne sor a magyar helyreállítási program jóváhagyására, illetve a felzárkóztatási programokbeli felfüggesztésekről szóló tanácsi döntésekre – tudta meg a Politico. Mindez éppen a fordítottja annak, mint ami múlt héten kinézett az akkori napirendi pontok sorrendje alapján, igaz amint megírtuk: benne volt a pakliban, hogy a napirend, illetve a szavazási sorrend változik a háttérbeli politikai huzavona miatt.

Kiderült: nem utazik Budapestre Ursula von der Leyen a jó hír bejelentésére

Kiderült: nem utazik Budapestre Ursula von der Leyen a jó hír bejelentésére

Az utolsó pillanatig lebegtették Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök Budapestre utazását, hogy a testület által elfogadott magyar helyreállítási terv jó hírét bejelentse, mint ahogy azt mind a 26 másik uniós tagállam fővárosában megtette, de végül eldőlt, hogy nem utazik ide pr-szempontok miatt – írja a Szabad Európa az elnök szóvivőjére hivatkozva.

Rendkívüli döntés jön Brüsszelből Magyarország számára – Súlyos következményei lehetnek

Rendkívüli döntés jön Brüsszelből Magyarország számára – Súlyos következményei lehetnek

Lesz megállapodás az EU-pénzekről, amelyek hazai elosztásához sok évig szigorú kontrollt kapunk a nyakunkba, az viszont még teljesen bizonytalan, hogy mikor érkeznek meg az első nagyobb összegek a magyar államkasszába a 2021-2027-es felzárkóztatási és helyreállítási forrásokból, leghamarabb erre jövő nyártól van esély – ez a lényege a szerdán déli órákban várható brüsszeli bejelentésnek Magyarország szempontjából.

Megszólalt Navracsics Tibor az uniós forrásokról

Megszólalt Navracsics Tibor az uniós forrásokról

Arra számítunk, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) december 12-én dönthet a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról – nyilatkozta kedden a Reutersnek Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter. Ez azt jelenti, hogy az eddig várt december 6-hoz képest pár nappal későbbre csúszott a magyar program elfogadásáról várható tanácsi döntés. Navracsics azt is mondta: a kormány várakozásai szerint az Európai Bizottság holnap arra fog javaslatot tenni a Tanács felé, hogy a 2021-2027-es felzárkóztatási forrásokból 7,5 miliárd eurónyi pénzt függesszenek fel, ami három Operatív Program keretének 65-65%-os ferlfüggesztési arányából jönne ki.

Hatalmas napelemparkot adtak át Magyarországon

Hatalmas napelemparkot adtak át Magyarországon

Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. 28,8 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus kiserőművet - napelemparkot - épített Debrecenben, a beruházást hétfőn adták át a helyi repülőtér és a déli ipari övezet közötti területen.

Váratlan fordulat a magyar EU-pénzeknél – Mi történt és mi várható ezután?

Váratlan fordulat a magyar EU-pénzeknél – Mi történt és mi várható ezután?

Azután, hogy az Európai Bizottság felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött: fenntartja a magyar EU-pénzek felfüggesztésével kapcsolatos javaslatát, nem valószínű, hogy a következő 2-3 hétben engedik jóváhagyni a felfüggesztési veszélyben lévő három Operatív Programot – tudta meg a Portfolio az ügyre rálátó egyik brüsszeli bizottsági forrástól. Ez pedig váratlanul súlyos következményhez is elvezethet: akár 11,4 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrásunkat is felfüggeszthetik a hírekben szereplő 7,5 milliárd euró helyett. Levezetjük, hogy miért van benne ez a pakliban, illetve azt is összefoglaljuk, hogy most mi a helyzet az EU-pénzeinkkel és mik a kilátások.

A kormány is a sajtóból tudta meg a brüsszeli fordulatot, de nem tart a forráslehívás tényleges korlátozásától

A kormány is a sajtóból tudta meg a brüsszeli fordulatot, de nem tart a forráslehívás tényleges korlátozásától

A magyar kormány is csak a sajtóból tudta meg, hogy az Európai Bizottság szűkkörű felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött: fenntartja az eredetileg javasolt 7,5 milliárd eurónyi felfüggesztést a felzárkóztatási forrásoknál, mert elégedetlen a 17 féle magyar korrupcióellenes és közbeszerzési lépés eddigi végrehajtásával - derült ki egy mai kormányzati háttérbeszélgetésen. Ezzel együtt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a felfüggesztéssel érintett pénzen kívül a többi pénzről megszülethetnek év végéig a szükséges megállapodások, illetve a helyreállítási programról is, így a Brüsszel felől érkező folyósítások volumenét egyelőre nem érinti a jogállamisági eljárás fennmaradó monitoringja. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményen utalt rá, hogy az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós hitelprogram kapcsán a magyar kormányzati álláspontban esetleg lehet változás, de a globális minimumadóval kapcsolatos magyar álláspontban nem.

Megszavazta az EP, hogy a Bizottság kölcsönt vegyen fel Ukrajna támogatására

Megszavazta az EP, hogy a Bizottság kölcsönt vegyen fel Ukrajna támogatására

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 18 milliárd eurós hitelt vegyen fel Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére. Az Európai Parlament a kölcsönről szóló rendeletet 507 szavazattal, 38 ellenszavazat és 26 tartózkodás mellett fogadta el.

Kimondta az EP: nem elég a 17 magyar vállalás, fel kell függeszteni a források jelentős részét

Kimondta az EP: nem elég a 17 magyar vállalás, fel kell függeszteni a források jelentős részét

Nagy többséggel, 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el csütörtökön az Európai Parlament azt a szigorú határozatot, ami szerint nem elégséges a magyar kormány által vállalt 17 féle korrupcióellenes és közbeszerzési lépés teljesítése még akkor sem, ha azokat maradéktalanul végrehajtaná a kormány. Ezért az EP kemény hozzáállásra szólította fel az Európai Bizottságot, illetve a tagállamokat tömörítő Tanácsot a magyar jogállamisági helyzet, illetve a helyreállítási program kezelésére. Az elfogadott szöveg komoly megkötéseket tartalmaz arra, hogy Magyarország mikor és milyen feltételek után juthatna az új ciklusban EU-pénzekhez, de fontos hozzátenni, hogy a határozat jogilag nem kötelező érvényű a Bizottságra és a Tanácsra. Ezzel együtt mégis kénytelenek részben figyelembe venni annak tartalmát politikai okok miatt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.