Uniós források

Bréking! Belengette a rezsicsökkentés átalakítását a kormány

Bréking! Belengette a rezsicsökkentés átalakítását a kormány

Olyan reformot tervez a magyar kormány, amely minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé teszi majd, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot évi 2523 kWh, azaz a rezsivédett árú éves fogyasztás felett – szúrta ki a Portfolio az uniós helyreállítási terv új anyagában. Ez azt jelenti, hogy miközben erről idehaza még nem tett említést a kormány, az Európai Bizottság felé kidolgozott, most társadalmi egyeztetésre kitett, dokumentumban felfedte a rezsicsökkentési rendszer átalakításának középtávon tervezett irányát. A dinamikus árképzést lehetővé tevő reformhoz gyorsan hozzátette azt a kiegészítést is, hogy ennek „nem a villamosenergia-megtakarítás a fő célja”, hanem az, hogy a rezsivédett tartomány felett az emberek spórolni tudjanak az áramszámlán, mert akkor vesznek majd áramot, amikor az éppen olcsó a piacon, ez pedig a fogyasztói tudatosságot is emelheti. Van még egy másik, szintén nagy jelentőségű terv is a kormány anyagában: kiderült, hogy 224 milliárd forintos keretösszeggel egy új energiahatékonysági pályázatot is tervez a kormány, amellyel legalább 20 ezer ingatlan újulhat meg alapvetően, és a cél az, hogy ezek segítségével évi 171 GWh-val csökkenjen az ország primer energiafogyasztása.

Magyar mintától félnek, ahogy Brüsszel leszámolásba kezd a külföldi ügynökökkel szemben

Magyar mintától félnek, ahogy Brüsszel leszámolásba kezd a külföldi ügynökökkel szemben

Az Európai Bizottság jelentős szigorításokat tervez az Európai Unióban működő lobbisták, nem kormányzati szervezetek és ügyvédi irodák esetében, hogy visszaszorítsa a külföldi finaszírozású befolyásolási kísérleteket. A javasolt brüsszeli szabályozás hasonlít a lex Soros néven emlegetett magyarországi szabályozáshoz, de Věra Jourová alelnök azt ígéri, hogy nem célzott vegzálásra használják majd fel a szigorítást.

Az EU sarokba szorítaná a multikat a munkavállók jogainak erősítéséhez

Az EU sarokba szorítaná a multikat a munkavállók jogainak erősítéséhez

Az Európai Bizottság elindította az európai szakszervezetekkel, szociális partnerekkel és üzemi tanácsokkal folytatott konzultáció második szakaszát az európai üzemi tanácsokról szóló irányelv lehetséges felülvizsgálatáról.  Az európai üzemi tanácsok létfontosságú szerepet játszanak a transznacionális szociális párbeszéd előmozdításában a nagy multinacionális vállalatoknál és a munkavállalók bevonásában a döntéshozatali folyamatokba.

Csőre töltötte a fegyvert az EU az új gazdasági háborúban

Csőre töltötte a fegyvert az EU az új gazdasági háborúban

Az Európai Tanács jóváhagyta az európai félvezető-ökoszisztéma megerősítését célzó rendeletet, amely közismertebb nevén a "chipekről szóló jogszabály". Az Európai Unióban így egy jelentős támogatási program élesedik, hogy fokozzák a kutatás-fejlesztési erőfeszítéseket, valamint pénzügyi forrásokat biztosítsanak a gyártókapacitások kiépítésére. A brüsszeli terv javítja a chipágazat nyersanyagellátását is, valamint számos szabályozási kérdést is módosít.

Már katasztrófaelhárításra készül az EU: kulcsfontosságú cégeket listáznak

Már katasztrófaelhárításra készül az EU: kulcsfontosságú cégeket listáznak

Az Európai Bizottság tizenegy ágazatban fogadta el azon alapvető szolgáltatások listáját, amelyek a jövőben a kritikus egységek ellenállóképességéről szóló irányelv (CER) hatálya alá tartoznak majd. A cél, hogy megerősítsék azokat az alapvető szolgáltatásokat nyújtó létfontosságú cégeket és szervezeteket, amelyek biztosítják a legalapvetőbb társadalmi szükségletek kielégítését, a közegészségügyet és a közbiztonságot, valamint támogatják a környezetvédelmet. Mindennek értelmében akár el is vehetik az EU-n kívüli tulajdonban lévő cégeket, hogy azokat nemzeti tulajdonba vegyék a tagállamok.

Magyarország megint gáncsolja az EU-t, pedig már Brüsszel is orosz neveket húzna le a szankciós listáról

Magyarország megint gáncsolja az EU-t, pedig már Brüsszel is orosz neveket húzna le a szankciós listáról

Az uniós nagykövetek várhatóan megvitatják az Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni háború miatt elrendelt szankciók egy részének meghosszabbítását, így a szankciók további hat hónapig tarthatnak mintegy 1800 személy és szervezet ellen. A tagállamok három nevet most lehúznának a listáról, de Magyarország egy negyedik ember ellen is lazítást kezdeményez, ami viszont nem tetszik a többi tagállamoknak.

Megelégelték az EU-ban, hogy úgy kezelik az uniós forrásokat, mint a saját pénzt

Megelégelték az EU-ban, hogy úgy kezelik az uniós forrásokat, mint a saját pénzt

Egy új, az Európai Parlament többsége által támogatott német javaslat célja, hogy megváltoztassa az uniós finanszírozású projektek nyilvános kommunikációjának módját. Ahelyett, hogy a projekteket az "uniós forrásokból finanszírozott" felirattal jelölnék, ezentúl a "Az Európai Unió polgárai által finanszírozott" felirat szerepelne rajtuk. A cél az, hogy erősödjön a polgárok azonosulása az EU-val, és növekedjen a költségvetési politika átláthatósága.

Évtizedes válságba sodródik az EU, sürgős lépéseket tenne Brüsszel

Évtizedes válságba sodródik az EU, sürgős lépéseket tenne Brüsszel

A francia bányászati ágazat szakértői úgy vélik, hogy az Európai Unió kritikus és stratégiai fontosságú nyersanyagok kitermelésére vonatkozó célkitűzéseinek 2030-ig történő elérése még akkor is nagy kihívást jelentene, ha ma új bányákat nyitnának az EU-n belül. Mind ez pedig azért igazán aggályos, mert jelentős az államszövetség kitettsége a kínai ellátási láncoknak.

Elismerték a kiszivárgott hírt Brüsszelben: tényleg komoly támogatási program készül Ukrajnának

Elismerték a kiszivárgott hírt Brüsszelben: tényleg komoly támogatási program készül Ukrajnának

A minap kiszivárgott hírrel összhangban a következő 4 évben évi 5 milliárd eurós, azaz összességében 20 milliárd eurós pénzügyi támogatási programot javasol az Európai Unió külügyi főképviselője az uniós tagállamoknak – jelentette be Joseph Borrell ma a tagállami külügyminiszterek tanácskozása utáni sajtótájékoztatón. A lépés célja, hogy Ukrajna katonai támogatását havonta állandóvá és így kiszámíthatóbbá tegye az EU, az Európai Békekeret egy speciális, elkülönült részének létrehozásával. Most a tagállamokon a sor, hogy mérlegeljék a javaslatot. Az elmúlt hetekben a magyar kormány ahhoz kötötte az EPF-ből való kifizetéseket az ukrajnai programokra, ha az ukránok leveszik az OTP-t a háborút finanszírozó nemzetközi szponzorok listájáról, de ez egyelőre továbbra sem történt meg.

Összehozta a nagy brüsszeli alkut Róma, ömölhetnek végre a helyreállítási eurómilliárdok

Összehozta a nagy brüsszeli alkut Róma, ömölhetnek végre a helyreállítási eurómilliárdok

Megállapodott az olasz kormány az Európai Bizottsággal a helyreállítási program harmadik részletének folyósítási kereteiről, így a 19-ből 18,5 milliárd eurónyi pénzösszeg heteken belül megérkezik Rómába, a fennmaradó 500 millió eurót pedig „hozzácsapják” a negyedik részlethez, mert csak annak egyik feltétele lesz az egyetemi ágyszám megnövelése egy reform részeként. A megállapodás régóta húzódott, hiszen ennek a folyósítási körnek már tavaly meg kellett volna történnie, de politikai viták és a lassú végrehajtás miatt a folyósítás feltételeként megszabott feltételeket eddig nem tudta teljesíteni Róma.  

Megvan a nagy brüsszeli alku, ami a magyar vétófegyvert próbálja hatástalanítani

Megvan a nagy brüsszeli alku, ami a magyar vétófegyvert próbálja hatástalanítani

Megállapodtak az Európai Parlament főbb politikai csoportjainak képviselői kedd éjjel abban, hogy kezdeményezik egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, amely az uniós alapszerződésekbe nyúlna bele azt célozva például, hogy kivegyék a vétófegyvert többek között Magyarország kezéből. Nagy kérdés egyelőre, hogy az EP kezdeményezése hova vezet, mert azt, hogy az egyhangúsági követelményről lemondjanak a tagállamok, azaz a vétó lehetőségét elengedjék bizonyos ügyekben, szintén egyhangúsággal kellene jóváhagyni. Az EP-képviselők azonban egy nagy csomagban gondolkodnak, amelyben cukorka és keserű pirula is van a kisebb tagállamok számára, így elképzelhető, hogy a csomag egyes elemei akár valóra is válhatnak.

Komoly figyelmeztetést küldött Magyarországnak az EU költségvetési biztosa, a modellváltott egyetemek bánhatják

Komoly figyelmeztetést küldött Magyarországnak az EU költségvetési biztosa, a modellváltott egyetemek bánhatják

Ha záros határidőn belül nem sikerül megállapodni az Erasmus-vitában az összeférhetetlenségi szabályokból a magyar kormány és az Európai Bizottság között, majd aláírni a szerződéseket az uniós támogatásokat kezelő Tempus Közalapítvány és a modellváltott felsőoktatási intézmények között, akkor sok diák és tanár számára már idén ősztől megszűnik a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban – jelentette ki a Népszava kérdésére Johannes Hahn uniós költségvetési biztos egy keddi brüsszeli tájékoztatón.

Magyarország mellől lassan minden EU-s ország  kihátrál az egyik fejlesztési programból

Magyarország mellől lassan minden EU-s ország kihátrál az egyik fejlesztési programból

A Kína és a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködés vagy "16+1" néven is ismert KKE-Kína kezdeményezés iránti érdeklődés csökken a közép- és kelet-európai tagok körében. A 2012-ben indított program célja a Kína és a tagországok közötti kapcsolatok elmélyítése volt, de a legtöbb ország már kifarolt az együttműködésből, mert a Peking által hitelezett projekt megterülése jelentősen visszaesett, míg az ázsiai ország külpolitikája is ellentétes az uniós értékekkel - írja az Euractivon megjelent elemzésében Patrick Triglavcanin, a Geostratégiai Tanács vezető kutatóasszisztense.

Kényes döntés születik csütörtökön az Erasmus-pénzek ügyében

Kényes döntés születik csütörtökön az Erasmus-pénzek ügyében

Márciusban az összes, tehát a modellváltott, magyarországi egyetem beadta az Erasmus+ pályázatát a Tempus Közalapítványhoz, amely holnap, csütörtökön dönt arról, hogy mely intézményeknek mennyi pénzt juttat a hallgatói mobilitási programra a 2024 őszétől induló tanévre – tudta meg a hvg.hu.

A magyarok szerint azonnal le kell válni az orosz energiafüggőségről

A magyarok szerint azonnal le kell válni az orosz energiafüggőségről

A 2023 júniusában lefolytatott és ma közzétett standard Eurobarométer felmérés eredményei azt mutatják, hogy az uniós polgárok továbbra is túlnyomó részben támogatják az energetikai átállást. 85%-uk (Magyarországon a válaszadók 87%-a) szerint jelentős uniós beruházások szükségesek a megújuló energiaforrások terén, és a válaszadók 82%-a (Magyarországon 83%-a) szerint az EU-nak a lehető leghamarabb csökkentenie kell az orosz energiaforrásoktól való függőségét.

Az EU elfogadta a válaszlépését, amely a Magyarországra települő kínai multiknak fájhat a legjobban

Az EU elfogadta a válaszlépését, amely a Magyarországra települő kínai multiknak fájhat a legjobban

Az Európai Bizottság elfogadta a külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation) végrehajtási rendeletét, amely részletes szabályokat és eljárásokat ír elő a tagállamok számára az unión kívüli cégekkel szemben. A rendelet tartalmazza a külföldi pénzügyi hozzájárulással végrehajtott összefonódások és a közbeszerzési eljárásokban nyújtott állami támogatások átvilágítási rendszerét is. Magyarországra települő gyártók is érintettek lehetnek.

Az EU gyökeresen átírná az adórendszereket, súlyos sarcolást kezdeményeznek

Az EU gyökeresen átírná az adórendszereket, súlyos sarcolást kezdeményeznek

Az EU most közzétett 2023-as stratégiai előrejelzési jelentése a fenntarthatóság és a digitalizáció kettős átmenetével kapcsolatos különböző kihívásokra az adórendszerek teljes átalakítását javasolja. Mindez a magyarországi szabályozást is alapjaiban írhatja át. Ráadásul nem pusztán környezetvédelmi adókat vetnének ki, hanem a bérekre rakodó terhekhez is hozzányúlnának, de a cégek esetében is jelentős változásokat javasolnak. A tervek egy része a fogyasztói kiadások növekedéséhez vezethet, de ezeket kompenzálhatják az újonnan bevezetendő kedvezmények.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.