Uniós források

Kiderült az igazság a szankciók valódi hatásáról

Kiderült az igazság a szankciók valódi hatásáról

Az Európai Bizottság által készített hatásvizsgálat szerint az Európai Unió Oroszország elleni szankciói várhatóan növekvő, hosszú távú hatást gyakorolnak majd az orosz gazdaságára. A szankciók következtében mintegy 91 milliárd euró értékű importveszteség keletkezett Oroszországból, és 48 milliárd eurónyi uniós exportot is elveszítettek. Ezek az intézkedések jelentősen rontották Oroszország ipari és technológiai kapacitását, ami idővel várhatóan fokozódni fog, és strukturális, hosszú távú hatással lesz Oroszország költségvetésére, pénzügyi piacaira, külföldi beruházásaira és ipari bázisára.

Magyarország 115 országot haragított magára, de most más vette át a szerepét

Magyarország 115 országot haragított magára, de most más vette át a szerepét

Az Európai Unió (EU) és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) közösség közötti kapcsolatokat szabályozó szerződés továbbra is ratifikálatlan, ami frusztrációt okoz a jogalkotók körében. A késedelem mind az AKCS-országok, mind az EU számára hátrányos, két évig a magyar kormány vétója miatt fortyogtak az indulatok a 115 érintett ország között, most viszont a 89 EU-n kívüli állam a lengyelekre haragudhat, akik nem hajlandók jóváhagyni a megállapodást.

Az unióban eddig is sereghajtó volt Magyarország, de növelte fejlettségi lemaradását

Az unióban eddig is sereghajtó volt Magyarország, de növelte fejlettségi lemaradását

Az Európai Innovációs Eredménytábla 2023 és a Regionális Innovációs Eredménytábla azt mutatja, hogy az uniós tagállamok és régióik a közelmúlt válságai ellenére jelentősen javították innovációs teljesítményüket. Az EIS rangsorban Magyarország eddig is a mezőny hátsófelében volt, de az elmúlt időszakban csak nőtt a lemaradása, egyre messzebb kerül az uniós átlagtól a hazai teljesítmény, pedig itthon enyhe javulást mérték több területen is.

Komoly gazdaságstratégiai irányváltást javasol az Európai Bizottság

Komoly gazdaságstratégiai irányváltást javasol az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság bemutatta a 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentést, melynek célja, hogy az emberek jóllétét és a fenntarthatóságot helyezze az Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjába. Ennek érdekében tíz konkrét intézkedést javasolnak.

Teljes átalakításra készül az EU, hogy maradjon pénz az uniós költségvetésben

Teljes átalakításra készül az EU, hogy maradjon pénz az uniós költségvetésben

Maroš Šefčovič, a Bizottság alelnöke szerint az Európai Uniónak évente több mint 620 milliárd euróra van szüksége a zöldfejlesztések finanszírozásához. Mindebben egy átalakított Európai Beruházási Banknak (EBB) lehet komolyabb szerepe. A cél az lenne, hogy az állami finanszírozás felhasználását a kockázatosabb fenntarthatósági projektekbe történő magánberuházások katalizátora legyen az EBB. De az EU szerint fontosak a zöldátállásban a célzott kereskedelmi megállapodások, valamint a demográfiai változások és a szakképzett munkaerő iránti igények kezelése is.

Az EU-ból kilépett britek is hamarabb jutnak az uniós programba, mint Magyarország

Az EU-ból kilépett britek is hamarabb jutnak az uniós programba, mint Magyarország

A BBC által idézett források szerint Rishi Sunak miniszterelnök jóváhagyására vár az a lehetséges megállapodás, amelynek értelmében Nagy-Britannia ismét csatlakozna az Európai Unió Horizont tudományos kutatási programjához. Az Egyesült Királyság kormánya tárgyalásokat folytat az EU-val a Horizont programhoz való újbóli csatlakozásról, miután az év elején megoldódott az Észak-Írországgal kapcsolatos, brexit utáni kereskedelmi szabályokról szóló vita. Magyarországon viszont sok szereplő egyelőre a közérdekű vagyonkezelő alapítványok miatt még nem vehet részt az uniós programban.

Azonnal vizsgálni kezdi az Európai Bizottság a státusztörvényt, ahogy megszavazta a parlament

Azonnal vizsgálni kezdi az Európai Bizottság a státusztörvényt, ahogy megszavazta a parlament

Az országgyűlés kedden elfogadta, az Európai Bizottság azonnal előzetes értékelés alá vonja a státusztörvényt, amint annak szövege megjelenik a Magyar Közlönyben - tudta meg a Portfolio. Ezt erősíti, hogy Vera Jouróvá, az Európai Bizottság politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős alelnöke a jogállamisági jelentések bemutatásakor megerősítette, hogy Brüsszel várja a státusztörvény elfogadott szövegét. Brüsszel pedig előre jelezte a kormánynak, hogy több kivetni valót is látnak a tervezetben.

Súlyos kritikákat kapott a kormány az Európai Bizottságtól az új jelentésben

Súlyos kritikákat kapott a kormány az Európai Bizottságtól az új jelentésben

Az Európai Bizottság közzétette negyedik éves jogállamisági jelentését, amelyben minden uniós tagállam demokratikus intézményrendszerének helyzetét értékelték. A jelentés szerint a jogállamisággal kapcsolatos aggályok továbbra is fennállnak, ugyanakkor a korábbi ajánlások nyomán pozitív fejlemények és reformok is történtek. A tavaly megfogalmazott ajánlások mintegy 65%-át részben vagy teljes mértékben teljesítették tagállamok. Néhány országban azonban továbbra is vannak rendszerszintű aggályok, és közülük épp Magyarországot emelték ki.

Gyökeres változtatásra készül az EU az élelmiszervásárlásnál és -piacokon

Gyökeres változtatásra készül az EU az élelmiszervásárlásnál és -piacokon

Az Európai Bizottság a fenntartható élelmezési rendszerek keretrendszerére készít javaslatot, amelynek célja az élelmiszertermelés és -fogyasztás mintáinak megváltoztatása. A várhatóan az év harmadik negyedévében benyújtandó javaslat célja, hogy a fenntarthatóságot beépítse az élelmiszerekkel kapcsolatos valamennyi szakpolitikába, és megszilárdítsa a "Farmtól a villáig" stratégia lényegét. A fogyasztók teljes átalakulásra számíthatnak: a húsvásárlás visszaszorításától, egészen a címkézési gyakorlat megváltoztatásáig minden része lehet az új szabályozásnak.

Átírná a választási szabályokat az Európai Bizottság, elindult a lázadás

Átírná a választási szabályokat az Európai Bizottság, elindult a lázadás

Egy most kiszivárgott, még a svéd elnökség által készített felmérés szerint számos uniós ország hezitál vagy ellenzi az uniós választójogi reform kulcsfontosságú javaslatait. A jelenlegi szabályozás 1979 óta, a közvetlen választások bevezetése óta változatlan. Az Európai Parlament 2022 májusában szavazott a reformról, amely többek között transznacionális listák létrehozását tartalmazza, amelyeken 27 európai parlamenti képviselőt (EP-képviselőt) választanak meg az EU egész területéről, valamint azt, hogy az uniós polgároknak lehetőségük legyen megjelölni az Európai Bizottság elnöki tisztségére az általuk preferált jelöltet.

Páros lábbal beleáll Magyarországba az Európai Bizottság, kiszivárgott a jelentés

Páros lábbal beleáll Magyarországba az Európai Bizottság, kiszivárgott a jelentés

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentéstervezete átfogó értékelést nyújt az Európai Unió tagállamainak demoratikus rendszereiről, Magyarországot pedig szinte minden főbb fejezetnél kiemelik a hazai jogrendszer hiányosságai vagy visszásságai miatt. A szerdán hivatalosan is megjelenő, kiszivárgott dokumentum Magyarországon néhány pozitív fejleményt is megállapít, de jóval több aggályt fogalmaznak meg, így az igazságszolgáltatás, a korrupcióellenes fellépés problémái, a lobbizás vagy az egységes piacot sértő jogi gyakorlatok miatt.

Pellengérre állították Magyarországot is, nagy a baj az uniós források elköltésével

Pellengérre állították Magyarországot is, nagy a baj az uniós források elköltésével

Szakértők és civil szervezetek aggodalmukat fejezték ki, hogy az átláthatóság és a nyilvánosság bevonásának hiánya miatt az uniós helyreállítási alap megtervezésével és végrehajtásával is problémák lehetnek több európai országban. Magyarország a jogállamisági eljárás miatt ugyan még nem kap forrásokat az RRF-ből, de az előlegfizetéseket a kormány már megkezdte a magyar költségvetés terhére, ezeknél pedig a vizsgálatok szerint súlyos problémák vannak. Már a hazai projektek tervei is problémásak, míg a végrehajtásuk körül is számos aggályt azonosítottak.

Hiába Orbán Viktornak fontos ügyről tárgyaltak, nem hívták meg az uniós vezetők

Hiába Orbán Viktornak fontos ügyről tárgyaltak, nem hívták meg az uniós vezetők

Az Európai Unió 10 vezetőjéből álló csoport informális találkozót tartott, hogy megvitassa a bővítésnek a tömb jövőjére gyakorolt hatásait. Noha Orbán Viktor magyar miniszterelnök gyakran szólal fel új EU-tagállamok felvétele mellett, legutóbb két hete követelte a balkáni országok felvételét, de a találkozóra nem hívták meg.

Von der Leyen: itt az ideje, hogy az EU megduplázza az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai támogatást!

Von der Leyen: itt az ideje, hogy az EU megduplázza az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai támogatást!

A migráció közös kihívás, amely közös európai válaszokat igényel, az Európai Unió leköszönő svéd elnöksége kiváló munkát végzett abban a tekintetben, hogy létrejött az általános álláspont a migrációs és menekültügyi reformokkal kapcsolatban, így "arra számítunk, hogy a paktumot sikeresen lezárjuk az év végére" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatón.

Magyarország és Lengyelország akasztotta meg az EU-t

Magyarország és Lengyelország akasztotta meg az EU-t

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az EU-csúcstalálkozó befejezése után megerősítette, hogy a migráció kérdésében a következtetések helyett az "elnöki nyilatkozat" mellett döntött. Elmondása szerint az EU 27 tagállama közül kettő - Lengyelország és Magyarország - nem támogatta a szöveg megfogalmazását, valamint annak két pontját. Michel szerint viszont lesz megállapodás, mert február óta jelentős előrelépést történt a migrációról szóló tárgyalásokban.

Válaszolt az Európai Bizottság, hogy mi lett a magyar EU-forrásokkal

Válaszolt az Európai Bizottság, hogy mi lett a magyar EU-forrásokkal

Az Európai Bizottság választ adott a magyar kormány azon kérdésfelvetésre, hogy mi van a magyar uniós forrásokkal, elköltött-e azokat Brüsszel, ha az uniós végrehajtó testület 66 milliárd eurónyi feltöltést kér a közös költségvetésbe, mivel kevés a forrás. Bár a Magyarországnak járó pénzek a helyükön vannak, az még kérdéses, hogy mikor érkezhetnek meg, és meddig lehet még vita a hétéves költségvetésről.

Az EU beleáll Kínába, de azt is csak finoman

Az EU beleáll Kínába, de azt is csak finoman

Eredetileg egy határozottabb kiállást fogalmazott volna meg az Európai Tanács a tajvani függetlenség mellett, végül azonban egy nagyon felvizezett mondattal rendezték le a konfliktust a Kínával kapcsolatban kiadott állásfoglalásban a tagállami vezetők. Az Európai Bizottság egy gazdaságvédelmi tervet is javasolt, amely sokkal szigorúbb exportfelügyeletet, befektetési és tőkeáramlási politikát vezetne be Pekinggel szemben, hogy az EU ne kerüljön hátrányba a gazdasági versenyben, de Magyarország mellett Németország és más tagállamok is amellett lobbiztak, hogy ne legyenek olyan kemények Kínával.

Foglyul ejtheti a magyar kormány az egész EU-t, de nem lett fizetésképtelen Brüsszel

Foglyul ejtheti a magyar kormány az egész EU-t, de nem lett fizetésképtelen Brüsszel

A magyar kormány kommunikációjában szinte már azt üzeni, hogy az Európai Unió bankszámlái teljesen üresek. Bár az Európai Bizottság valóban a 2021-2027-es többéves pénzügyi keret feltöltését kérte, valójában az összes finanszírozási vállalás teljesítése ütközhet csak nehézségekbe. Két nehéz kő húzza a büdzsét: Ukrajna és a helyreállítási hitelkeret kamatterhei. Az Orbán Viktor vezette kabinet már komoly számonkérést ígért, ami azt vetíti előre, hogy az egyhangúságot követelő döntésnél már most az uniós csúcstalálkozón új front nyílhat a Brüsszellel szembeni harcban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.