Uniós források

Holnap idejönnek a brüsszeliek: százmilliárdok sorsa dőlhet el

Holnap érkeznek Magyarországra az Európai Bizottság szakértői egy konzultációra, hogy egyeztessék a 420 milliárd forintos tömbösített szennyvízberuházási gigatender kereteit és az 50 százalékos pályázati előleg témáját - írja a Világgazdaság. A lapnak küldött válasz szerint a magyar fél egyelőre nem hajlik a brüsszeli kérésekre, illetve nem osztja az aggodalmakat. Május közepén vezetői szinten is sorra kerülnek egyeztetések, amelyek kimenetelén az múlhat, hogy sikerül-e teljesíteni a magasra belőtt idei uniós kifizetési célt.

Ezekre költöttük a legtöbb uniós pénzt a közép-dunántúli régióban

Több mint 18 milliárd forintot tesz ki a közép-dunántúli régió 10 legnagyobb uniós beruházása a 2007-2013-as ciklusból - derül ki a Portfolio újabb régiós rangsorából. A KDOP névre hallgató Regionális Operatív Program esetében a legnagyobb beruházás a Mór és Kocs településeket összekötő útszakaszon tervezett felújítás volt, melyre összesen 2,5 milliárd uniós pénzt költöttünk el. Az útfelújítást a rangsorban a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztése és a pápai turisztikai attrakciófejlesztés követte. A tíz legnagyobb beruházásba belefért a régió 3 városának rehabilitációja, a Velencei korzó kialakítása és 2 nagyobb beruházás Balatonfüreden, illetve Devecser és Kolontár vízvédelmi rendszerének fejlesztése is.

Rövidesen kimerül az élelmiszeripari gigapályázat kerete

A februárban megnyílt, élelmiszeripari beruházásokat támogató 151 milliárd forintos keretű nagy uniós pályázat első szakaszára 126 milliárdos támogatási igény érkezett, de azóta már 130 milliárd forint fölé emelkedett a támogatási igény - jelezte a Magyar Időknek Kis Miklós Zsolt. A Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára úgy látja, hogy az első szakaszban beérkezett pályázatokról már nyáron megszülethetnek a támogatói döntések, azaz az új állami pályázatértékelői rendszer nem fogja lassítani a döntéshozatalt, év végéig pedig az előlegeket is meg fogják majd kapni a nyertesek.

Ők nyerték az első milliárdokat a kutatásfejlesztési GINOP-pályázaton

Ma közzétette a Nemzetgazdasági Minisztérium a kutatási infrastruktúra fejlesztését célzó felhívás első pályázati fordulójának nyertes projektjeit és ezzel együtt újra kérhető két másik, módosított kutatás-fejlesztési uniós pályázat kapcsán a KFI szakpolitikai vélemény - hívja fel a figyelmet péntek délutáni közleményében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

A budapesti olimpiát is fenyegeti a korrupció

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke átadta az Országgyűlésnek (OGY) a nagyberuházások integritási kockázatairól és az ezt kezelő kontrollok kialakításáról szóló tanulmányát. A nagyberuházásokat, és különösen az olimpiák megrendezését célzó fejlesztéseket számos korrupciós kockázat fenyegeti - derül ki az ÁSZ tanulmányából. A nagyberuházások előkészítésének és megvalósításának irányítási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az kiemelten kezelje ezeket a kockázatokat, és megfelelő erőforrásokat mozgósítson a korrupciós kockázatok bekövetkezésének megelőzésére.

Arcpirító: "aki szegény, annak igyenpénz se jár Magyarországon"

Megszerezte az illetékes bizottság április 27-i ülésének jegyzőkönyvét Jávor Benedek, a PM politikusa, amelyből egészen elképesztő indoklás látszik kirajzolódni arra, hogy miért vesz el a kormány 90 milliárd forintnyi uniós támogatást a lakosságtól, és ezt miért adja inkább a középületek energiahatékonysági felújítására. A jegyzőkönyvből múlt héten már mi is írtunk egy rövid bekezdést a MEHI hírlevele alapján, de Jávor bővebb anyaga további részleteket közöl az arcpirítónak mondható jegyzőkönyvből.

Már bő 1000 milliárdnyi uniós pénzt elosztott a kormány

Áprilisban csak 18 új uniós pályázati felhívást hirdettek meg, illetve összesen 30 új nyertes jelent meg a hivatalos pályázati oldalon, akik összesen 132 milliárd forintnyi támogatást nyertek el - derül ki a Portfolio havi pályázati összesítőjéből. Ez azt jelenti, hogy már 1017 milliárdnyi megítélt támogatásról beszélhetünk, ami a múlt havi 886 milliárdos összeghez képes kis növekedést mutat. Az eddig meghirdetett pályázatok összege a Portfolio számításai szerint összesen 4615 milliárd forint, azaz a teljes hét éves ciklusra tervezett összeg 61 százalékát már meghirdették. A kifizetések 35 milliárd forintnál járnak, ami a 3,44%-át teszi ki az eddig összesen megítélt 1017 milliárd forintos összegnek.

Indul az országos tanyafejlesztési program

A tanyafejlesztési program keretében három célterületre pályázhatnak a tanyán élők, amelyre 725 millió forint jut - jelentette be Fazekas Sándor a tegnapi sajtótájékoztatón. A települési és térségi fejlesztéseket, a tanyagazdaságok indítását és fejlesztését, illetve a tanyák lakóépületeinek felújítását, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztéseket támogatnak. A pályázati felhívások jövő hét második felétől lesznek elérhetőek, míg a kérelmeket várhatóan ez év júniusától lehet majd benyújtani. A nyertes pályázatokhoz akár 75 %-os előleget is igénybe lehet venni.

Felfüggesztik a trágyatárolók építése pályázatot

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent "Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatároló építése" felhívás felfüggesztésre kerül. Öt másik állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázati felhívások esetében a május eleji határidők helyett, leghamarabb 2016. május 17-től kezdődően nyújthatják be a támogatási igényüket.

Vidékfejlesztési pályázatok: nem kell mindenáron első nap beadni

Nem kell megszakadni az első napi pályázatbeadástól, mert aki a benyújtás első szakaszának utolsó napjáig elküldi a támogatási igényét, azoknál úgysem a benyújtás sorrendje, hanem a pályázat tartalma a döntő - lényegében ez az üzenete annak a miniszterelnökségi közleménynek, amely ma jelent meg a vidékfejlesztési pályázatokra utalva.

Elképesztő támogatást kértek a vállalkozók az EU-pályázatokon

Új adattáblát vettünk észre a hivatalos pályázati portálon, amely már a 2014-2020-as uniós ciklus aktuális kifizetési adatait mutatja, így tehát az április eleji 23 milliárdról közel 35 milliárd forintra emelkedett az összes kifizetett támogatás volumene. Ebből 27 milliárdot a GINOP keretében 612 vállalkozó kapott meg.

Meglepő kijelentések sorozatát tette Lázár a parlamentben (2.)

Minden tényezőt figyelembe véve Magyarország nettó befizetője volt az előző uniós fejlesztési ciklusnak; az Európai Bizottság szándékosan bürokratikus akadályokat emelt a régiós országok cégeinek forrásszerzése elé; "sok projektnek nem látjuk a célszerűségét, a fenntarthatóságát"; a mostani ciklusban pedig politikai szempontok helyett a forrásvesztés elkerülése érdekében siet a pénzek kifizetésével a kormány - többek között ezeket a meglepő kijelentéseket tette a 2007-2013-as uniós pénzek felhasználásáról szóló parlamenti vitanapon tartott expozéjában Lázár János. A mai eseményre készített előzetes Portfolio-elemzésünk:

Duplázzák az éves pénzt az új uniós pályázatértékelőknek?

Az eddig jelzett, éves szinten 1 milliárd forint helyett 2 milliárd forintot tesz ki csupán 2016-ban az új állami projektértékelési rendszer létrehozására és működtetésére fordított költségvetési összeg - derül ki abból a friss kormányhatározatból, amely az új rendszer alapelveiről és a feladatairól szól. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy dupla akkora juttatást kaphatnak a nyilvános szaknévsorba bekerülő pályázatértékelők, mint eddig hittük, mert a rendszer felállításának bizonyára vannak kezdeti költségei. Mindenesetre nagyon valószínű, hogy az eddig kalkulált néhány tízezer forintnál többet kereshetnek átlagosan havonta az értékelők. A határ nem lehet a csillagos ég, mert az új határozat egy felső korlátot is tartalmaz.

Így jön össze Lázár 100 milliárdos friss bejelentése

A Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program idei pályázati menetrendjében két felhívásnál már eddig is megtalálható volt összesen 62 milliárd forintnyi idei pályázati keret a középméretű élelmiszeripari vállalatok számára, és ezek emelkednek meg úgy, hogy összesen 100 milliárd forintot adjanak ki - tudta meg a Portfolio megbízható forrásból. Fontos, hogy mivel a GINOP idei éves pályázati kerete még nem fedi le a program 7 évre járó teljes keretösszegét, így nem valamilyen más céltól vesznek el forrásokat, hanem a jövőre megmaradt, még nem allokált keretből "csippentenek le" most összesen 38 milliárd forintot.

Új kormánybiztos felel a bő 500 milliárdos közigazgatási EU-keretért

Az eddig miniszterelnöki biztosként dolgozó Héjj Dávidot nevezték ki április 30-i hatállyal a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) végrehajtásáért felelős kormánybiztosnak - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tisztséget Héjj Dávid két évre kapta, a feladat "ellátásáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásban részesül", igaz a határozat szerint "juttatásban nem részesül". Kissé furcsa, hogy a kormányhatározat szerint egy olyan programért (KÖFOP éves pályázati menetrend) felel az új kormánybiztos, amelyet azóta már átírtak.

Rengeteg pénz tart Magyarország felé - Mit kezdünk vele?

A 2007-2020 közötti két uniós ciklusban Magyarország kapja messze a legtöbb EU-támogatást a saját gazdaságának méretéhez képest, a tavalyi GDP-jének összesen 45 százalékát - mutat rá pénteken kiadott országelemzésében a Nemzetközi Valutaalap. Miközben már a 2007-2015 közötti időszakban is kiugróan sok uniós pénzt kaptunk, mégis inkább romlottak a versenyképességi mutatóink a régiós versenytársakhoz képest, így valami nagyon nem volt rendben a pénzfelhasználás hatékonysága körül. Az IMF két beszédes ábrája arra is rámutat, hogy hol lehettek a gondok. Azt a kormány is többször elismerte, hogy a hatékony felhasználás helyett a teljeskörű pénzlehíváson volt a hangsúly, de hogy ez jó volt-e így és miben lesz-e változás, jövő hétfőn lesz alkalmuk megbeszélni a parlamenti képviselőknek. Orbán Viktor kormányfő ugyanis "nyílt és építő jellegű" parlamenti vitanapot kezdeményezett "a 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról" címmel.

Kiket támogassunk EU-pénzből? - Nagyon nem mindegy

Az utóbbi időben alaposan kivesézte a Portfolio az Európai Uniós támogatások gazdaságélénkítő hatását. Egy fontos adalék azonban nem került napirendre, ez pedig a nagyvállalati és KKV-támogatások hatékonysága közötti különbség, ami sok országban okoz fejtörést, és az egyes államok egészen különböző válaszokat adnak rá. Magyarországon a külföldi multiknak jut a legtöbb nagyvállalati támogatás.

100 milliárdos élelmiszeripari EU-támogatást jelentett be Lázár (2.)

A szakmai egyeztetéseket követően 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból az élelmiszeripar; erről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A bejelentésnek már volt előzménye, a kormány részéről Csepreghy Nándor miniszter-helyettes az elmúlt hetekben már előrevetítette, hogy a kormány mindenképpen szeretné segíteni az élelmiszeripari cégeket, beleértve a közepes méretűeket is.

Brutális retorziót tervez a kormány a csúszó EU-projektekkel szemben

Azt a kiemelt uniós projektet, amelynél nem tartják a közbeszerzés kiírásának, vagy a szállítói előleg lehívásának feszes határidejét, törölni fogják az idei éves pályázati menetrendből, azaz 2016-ban nem kapják meg a tervezett forrást - ezt a brutális retorzióval felérő szabályt tartalmazza az a kormányhatározat, ami a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg. Az új rezsim elindulásáról, a kiemelt uniós projektek felgyorsítási tervéről már tett említést a csütörtöki Kormányinfón Lázár János.

Családi ház energetikai korszerűsítését tervezed? - Itt a pályázati oldal!

Elkészült az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családi házak energiahatékonyságának növelését célzó alprogram pályázati honlapja. 2016. július 1-jétől pályázatot benyújtani kizárólag ezen az oldalon keresztül lehetséges ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek részére - hívja fel a figyelmet a nemzeti fejlesztési tárca közleménye.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.