Uniós források

Csepreghy: csak 3% feletti növekedéssel tartható fenn a mostani gazdaságpolitika

Bár az elmúlt években már jelentősen csökkent az EU-pénzek aránya az állami beruházásokban 60% körülre, de az lenne az ideális, ha ez tovább csökkenne 50% alá - mondta el Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese az Origónak adott interjúban azt is hangsúlyozta: "Csak akkor tudja a kormány tovább folytatni a mostani gazdaságpolitikáját, és bővíteni a különféle társadalmi csoportoknak jutatott összegeket, ha a gazdaság 3 százalék feletti növekedést tud produkálni hosszú éveken keresztül."

Falhoz szorítja az EU a briteket, nehogy kitáncoljanak a friss alkuból

Kiverte a biztosítékot Brüsszelben, hogy a brit főtárgyaló a múlt pénteken elért Brexit-áttörésről azt mondta egy vasárnapi tv-műsorban, hogy az jogilag nem kikényszeríthető, ezért hétfőn átírták azt a szöveget, amelyet a most csütörtök-pénteki EU-csúcs elé készítenek, hogy ezzel falhoz szorítsák a briteket - írja a Politico.

Mégsem adta fel idei költekezési tervét a kormány (korr.)

Mai cikkünkben tévesen értelmeztük a Magyar Közlöny friss határozatának tényleges következményét, mert csupán az Emberi Erőforrás Operatív Program minimális és maximális kifizetési céljainak idén december végi teljesítésére adott egy hónapos felmentést a kormány. Ez nyilván a táblázat alján az összegző sorokra is kihat, így majd csak január vége után lehet megállapítani a teljesítést, de ezzel együtt is a többi Operatív Programra nem változtak meg az idén év végére korábban rögzített minimális és maximális támogatás-kifizetési célok. Így tehát az várható, hogy a november végéig megtörtént 1925 milliárd forintos itthoni EU-s támogatás-kifizetési eredményt a hatóságok bizonyára "feltolják" legalább 2064 milliárdig, hogy a minimális együttes kifizetési cél teljesüljön. Könnyen lehet azonban, hogy több területen megpróbálják a maximális támogatás-kifizetés célt is elérni, ha van kellő számú projekt, amire kifizetéseket lehet teljesíteni, hogy ezzel akár a 24 havi céljuttatást is el tudják érni az ott dolgozók.

Megnyílt ma a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

Megnyílt ma a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

Ma délben megnyílt a korábban 5 nappal elhalasztott céges eszköz- és szoftverbeszerzési EU-pályázat, amelynek 17 milliárd forintos keretére várhatóan nagy lesz az érdeklődés, hiszen akár 50%-os vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető.

Újra száguldhatnak a vonatok a dél-balatoni vonalon

A hétvégén véget ér a vágányzári időszak a felújítás alatt lévő dél-balatoni vasútvonalon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel. A forgalomba helyezéshez még pénteken feszültség alá helyezik a felsővezetéki hálózatot, és hétfőn a téli menetrendnek megfelelően megindul a közlekedés a teljes déli vonalon.

Több száz magyar cég örülhet: 43 milliárdnyi EU-pénzt nyertek

Közel 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 430 mikro-, kis- és középvállalkozás versenyképességének javítására és termelésének erősítésére, amellyel összesen 78 milliárd forintnyi beruházás fog megvalósulni - jelentette be Rákossy Balázs. A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós forrásokért felelős államtitkára a közleményben hangsúlyozta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében klaszterszervezetek, társadalmi célú vállalkozások és társadalmi szervezetek is elnyertek összesen közel 3 milliárd forintot fejlesztéseik támogatására, különböző foglalkoztatási programok megvalósítására.

Magyar euróbevezetés: csak cukorkát, nem maffiaajánlatot kaptunk ma Brüsszeltől (2.)

A Gazdasági és Monetáris Unió elmélyítésére tett ma átfogó javaslatokat az Európai Bizottság és ezek minden eleme afelé mutat, hogy lehetőleg Magyarország is lépjen be az eurózónába, amelyhez ösztönzőket is kap. Fontos, hogy ezek az ösztönzők csak lehetőséget jelentenek, azaz nem kényszerítik az országot a pénzcserére. Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi biztos a brüsszeli sajtótájékoztatón ki is mondta, hogy a mai ajánlatot nem úgy kell kezelni, mint a Keresztapa című filmbeli "visszautasíthatatlan" ajánlatot, sokkal inkább lehetőségként. Moscovici a Portfolio kérdésére is válaszolt, igaz homályban hagyta a magyar szempontból egyik legfontosabb kérdést a 2020 utáni EU-támogatásokkal kapcsolatban.

Ömlenek az EU-pénzek a magyar gazdaságba, pedig Brüsszel még nem fizetett

Ömlenek az EU-pénzek a magyar gazdaságba, pedig Brüsszel még nem fizetett

Az októberi 165 milliárd után novemberben 183 milliárd forintnyi EU-pénzt fizettek ki a magyar hatóságok a nyerteseknek, és a hivatalos pályázati adatbázis szerint a legtöbb pénzt most szokatlan módon a környezetvédelmi és energiahatékonysági projektekre adták - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Mindez azt jelenti, hogy a 7 évre szóló uniós támogatási keret közel 40%-a már a pályázóknál van, és a kormány két idei fontos számszerű célja is a jelek szerint elérhető szilveszterig. A kormény által megelőlegezett gyors kifizetési tempó mellett azonban az EU-tól alig érkeztek még tényleges források, ebben a régiós országokhoz képest le vagyunk maradva. A legfrissebb információink szerint azonban több százmilliárdos átutalás jön még Brüsszelből az év végéig, így a magyar számok jelentősen emelkedhetnek.

Elindult a verseny a közép-magyarországi milliárdok kiosztásáért

Már megjelent az EU hivatalos lapjában az a közbeszerzési eljárás, amely mentén ki kell választani azt a Pénzügyi Közvetítőt, amely a közép-magyarországi térségben felálló új, 5,49 milliárdos Kockázati Tőkealap kezelését végzi majd, és a pályázat beadási határideje december 27-én lejár - hívja fel a figyelmet a hivatalos pályázati oldalon megjelent közlemény.

Csepreghy: már nem függ annyira az állam az EU-pénzektől

Míg 2010-ben az állami beruházások 95%-a nem valósult volna meg EU-s forrás nélkül, addig ez az arány ma már legfeljebb 60%, a többi mögött a magyar költségvetés áll, így már nem függ annyira a magyar állam az EU-pénzektől - hangsúlyozta a Világgazdaságnak adott interjúban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.

EU-s hitelre, vagy kombinált hitelre pályázik? - Fontos változásokat jelentettek be

Változik december 15-től az uniós hitel, illetve kombinált hitelalapú pályázati termékekre vonatkozó szabályrendszer és ezeket az összes, folyamatban lévő eljárásra is érvényesíteni kell - derült ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent egyik mai hírből. Ezzel párhuzamosan egy másik közlemény arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégek körében anno kiemelten népszerű 0%-os uniós ingyenhitel szabályrendszere és keretösszege is módosult 70-ről 77 milliárd forintra. Utóbbiról egyébként múlt pénteki cikkünkben már írtunk, amikor a gazdaságfejlesztési pályázatok módosuló keretösszegeit összefoglaltuk.

Az EU is beszállhat a szegedi szuperlézer fenntartásába

A magyar, a cseh és a romániai lézerközpontok vezetői egy múlt heti brüsszeli egyeztetésen arról tárgyaltak az EU illetékeseivel, hogy megszerzik az Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium minősítést, mert ez amellett, hogy a felépült kutatási infrastruktúra jobb kihasználását segíti, az Európai Unió tartós további finanszírozását is megteremtheti - derül ki a szegedi ELI lézerközpont beruházás tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mai közleményéből.

Újra az EU-pénzekről vitázik a magyar parlament

Újra az EU-pénzekről vitázik a magyar parlament

Egy korábbi jogszabályi kötelezettség nyomán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára hétfőn, december 4-én újra az EU-pénzekről, a 2014-2020-as fejlesztési források eredményeiről és felhasználási tapasztalatairól lesz vitanap a magyar parlamentben. Ez nyilván újra alkalmat ad arra, hogy áttekintsék a képviselők a ciklusból eltelt közel 4 évet, és jópár aktuális téma is felmerülhet a "vita" során.

41 milliárddal több gazdaságfejlesztési EU-pénzt oszthat ki a kormány

Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely alapján összesen 41 milliárd forinttal bővült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatain elosztható források mérete. Jó hír a cégeknek, hogy az egyik legnépszerűbb pályázat (GINOP-1.2.1-16) keretösszege a változások eredményeként csaknem duplájára ugrott, így sokkal több nyertest lehet kihirdetni. Az is fontos, hogy a változások alapján öt új pályázati konstrukció szerepel az idei menetrendben.

Bemutatta Magyarország, hogy mit javasol a 2020 utáni uniós K+F+I-támogatásoknál

A piacteremtő, áttörést hozó innovációk támogatása mellett a fokozatos fejlesztés révén megvalósuló innovációk támogatására, továbbá a kkv-k önálló fejlesztéseinek és az együttműködések ösztönzésének támogatására is szükség van a 2021-től induló újabb uniós kutatás-fejlesztési keretprogramban - hangsúlyozta a magyar álláspont csütörtöki brüsszeli bemutatása kapcsán Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke által összefoglalt magyar anyag azért fontos, mert a tagállami álláspontok is beépülnek az Európai Bizottság által jövő júniusban bemutatandó FP9 javaslatba.

Megvan az EU jövő évi költségvetése

Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.