Uniós források

A kormány soha nem látott figyelmeztetést adott ki - Közel a nagy brüsszeli alku?

A Portfolio több hazai és brüsszeli forrásból származó információi és egy példátlanul erős figyelmeztetéssel felérő péntek délutáni miniszterelnökségi közlemény abba az irányba mutatnak, hogy nagyon közel lehet (akár már meg is született) a megállapodás a magyar kormány és az Európai Bizottság között a sok hónapja tartó súlyos pénzügyi elszámolási vitákban.

Eldőlt: erre a 4 területre fókuszál az EU 2024-ig

A csütörtöki EU-csúcson új stratégiai menetrendet fogadtak el az állam- és kormányfők a 2019-2024-es időszakra az uniós intézmények számára, amely 4 fókuszterületet tartalmaz, tehát a következő 5 évben ezen célok mentén kell a munkát kialakítani. Azt is eldöntötték az Európai Tanács tagjai, hogy a stratégiai menetrendet követő intézkedésekről a 2019. októberi ülésen fognak tárgyalni.

Egeret sem szültek az uniós hegyek

Egyik jelölt személye körül sem alakult ki többség az Európai Tanács péntek éjszakába nyúló ülésén, ezért a tagállamok vezetői június 30-án újra találkoznak, hogy meghozzák az aktuális személyi döntéseket - írja a Bruxinfo. Akad olyan európai vezető, aki szerint fikarcnyit sem léptek előre.

Lezárult az aktív közösségi szerepvállalást célzó milliárdos EU-s projekt

Lezárult a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését célozó, két éven át tartó Cselekvő közösségek projekt. A program csütörtöki záróeseményét Győrben tartották - közölte az akció kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel.

Elindult a mentorok kiválasztása egy országos vállalkozói EU-s programban

Megjelent a beszállítói- és külpiaci mentorok kiválasztására vonatkozó pályázati felhívás az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és azt is hangsúlyozza, hogy a két pályázatra július 18-ig lehet jelentkezni.

Visszacsúszott Magyarország: újra belenyúlnak az innovációs rendszerbe

Miután az Európai Bizottság minapi innovációs jelentésében két helyet rontva a 23. helyre került Magyarország, az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt emelte ki közleményében, hogy "itt az ideje a változásoknak, az intézményrendszert és a finanszírozást is meg kell erősíteni", a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pedig a csütörtöki közleményében azt ismerte el, hogy "Sürgető feladat az innovációs rendszer átalakítása, hiszen hazánk innovációs teljesítménye az utóbbi négy év erőfeszítései ellenére sem javult." Az innovációs rendszer legutóbbi nagyobb átalakítási hulláma 2014-2015-ben volt, így tehát a közlemények alapján újabb nagyobb változásokat ígérnek az illetékesek.

Kétezerrel több magyar közmunkást képez EU-s pénzből a kormány

Az eddigi 30-ról 31,15 milliárd forintra megemelték az "Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése" című, GINOP-6.1.1-15 kódszámú uniós pályázat keretösszegét és ezzel párhuzamosan 2200 fővel több embert vonnak be a képzési programokba - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.

Félmilliárddal több pénzt ad tucatnyi vidéki EU-s projektre a kormány

Tíz vidéki önkormányzati területfejlesztési uniós projekt támogatását együttesen 430 millió forinttal, egy hortobágyi nemzeti parki projektét pedig 104 millió forinttal megemelte a kormány friss döntéseivel - derült ki a Magyar Közlönyből. Ebben az is benne van, hogy egy budapesti szennyvizes projektet kivettek az ilyen projektekre vonatkozó általános kormányrendelet hatálya alól.

Már 2500 iskolában van szélessávú wifi EU-s pénzből

A digitális oktatási stratégia megvalósítása érdekében 51 ezer laptop, 31 500 táblagép, 5 ezer projektor, 3 ezer inter-aktív táblagép, valamint 14 ezer asztali gép kerül az iskolákhoz - jelezte egy parlamenti írásbeli válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Átírták a nagy K+F pályázat szabályait az újabb nyertesek bejelentése előtt

Az eddigi 109 milliárdról 118,172 milliárd forintra megnövelték a "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című uniós pályázat keretösszegét és további lényeges változások is történtek a szabályrendszerben. Ezek mind arra utaltak, hogy a kihirdetés előtt álló további nyertesekhez igazították a szabályokat.

Már innovatívabb az EU Amerikánál, alig javított 7 év alatt Magyarország

Az Európai Bizottság ma közzétette a 2019. évi európai innovációs eredménytáblát és regionális innovációs eredménytáblát, melyek azt mutatják, hogy az EU innovációs teljesítménye immár négy éve folyamatosan javul és 2018-ban - az Unió történetében először - meghaladta az Egyesült Államokét. Az EU ugyanakkor egyre inkább lemarad Japán és Dél-Korea mögött, Kína pedig gyors ütemben zárkózik fel hozzá.

Megnyílt a pofonegyszerű céges napelemes pályázat

Az egy hónappal ezelőtti bejelentésnek megfelelően ma elindult a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 1,5-3 milliós vissza nem térítendő támogatást ígérő napelemes pályázat beadhatósága. Bár a pályázat sokáig nyitva áll, de várhatóan az erős érdeklődés miatt a 15 milliárd forintos keret idővel el fog fogyni. A nagyobb céges napelemes, illetve energiahatékonysági pályázat egyelőre még nem jelent meg.

Panelban laksz? Akár 350 ezer forint ingyenpénzt ad az állam

Az okos költségmegosztást és a radiátorok esetleges cseréjét támogatja az Otthon melege program azon következő fejezete, amely a távfűtéses házak, jórészt a panellakások lakóit célozza - jelentette be Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár. A mára várt bejelentést pénteken már előrevetítettük:

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.