Uniós források

Körmére néztek az M6-os autópálya befejezésének: rögtön 200 millióval olcsóbb lett

Körmére néztek az M6-os autópálya befejezésének: rögtön 200 millióval olcsóbb lett

Nincs szükség itthon az EU-s fejlesztések ellenőrzésének szigorítására, inkább a meglévő lehetőségeket kell jobban kihasználni a korrupciós és csalási kockázatok visszaszorítására – mondták a téma szakértői a Transparency International Magyarország pénteki konferenciáján. Néhány elég erős kijelentés is elhangzott az eseményen: az Európai Bizottság egyik illetékese azt firtatta, hogy miért nem ülnek többen börtönben az uniós pénzekkel visszaélés miatt, amire egy kormányzati illetékes megjegyezte: a hatalmi ágak szétválasztása terén kell keresni a választ. Egyébként nagyon egyszerű módszer is létezne a túlárazások kivédésére, csak valamiért nem lép senki. Azt is kiderült: kézzelfogható anyagi előnyei vannak, ha minél inkább bevonják a nyilvánosságot a projektek nyomon követésébe, ugyanis hirtelen 200 millió forinttal 1,3 milliárdra sikerült lefaragni az M6-os autópálya Bóly-Ivánvárda közötti szakaszának tervezésére kiírt közbeszerzésben a becsült árat egy civil ellenőrző mechanizmus keretében.

Orbán Viktor: nem lépünk ki a Néppártból, nagy viták várhatók az EU-pénzekről

Orbán Viktor: nem lépünk ki a Néppártból, nagy viták várhatók az EU-pénzekről

Nemmel válaszolt Orbán Viktor kormányfő arra a kérdésre ma, hogy tervezi-e bejelenteni a Fidesz kilépését az Európai Néppártból, és hangsúlyozta: nem tervez semmilyen bejelentést – számolt be a Portugáliában járó kormányfő kijelentéséről az MTI. Úgy tűnik, hogy a Fidesz megmaradó néppárti tagsága még jól is jöhet a 2021-2027-es uniós költségvetésről szóló heves tárgyalásokon.

Több tízezer mélyszegénységben élő lakhatásán segítettek EU-támogatással

Több tízezer mélyszegénységben élő lakhatásán segítettek EU-támogatással

Az elmúlt években több tízezer mélyszegénységben, és szegregátumokban élő magyarnak segítettek különféle uniós hátterű programokban jobb lakhatási körülményeket elérni és ennek keretében a napokban adtak át egy újabb projektet Kislétán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben öt szociális bérlakást és szolgáltató épületeket alakítottak ki a település szegregált területén élő családok számára. A több mint 196 millió forint értékű forrást az önkormányzat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázati kiírásán nyerte el.

47 év után megtörtént a Brexit – Mi vezetett ide és hogyan tovább?

47 év után megtörtént a Brexit – Mi vezetett ide és hogyan tovább?

Az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a jogviszony létrejötte után 47 évvel és egy hónappal, közép-európai idő szerint péntek éjfélkor megszűnt, azaz jogilag kiléptek az EU-ból. Ez példátlan az EU történetében. Az uniós intézményekben a britek képviselete megszűnt, így mostantól nem szólhatnak bele a közös jogalkotásba, de legalább év végéig még kötelezően vonatkozik rájuk az uniós joganyag. Jelen tudásunk szerint december 31-én a britek uniós tagsága a gyakorlatban is megszűnik: kilépnek a közös piacból és a vámunióból, az EU büdzsébe sem fizetnek már be, de hatalmas kérdés, hogy mi lép mindezen viszonyrendszer helyébe. Az alábbiakban történelmi áttekintésbe helyezzük a brit EU-tagságot, az annak megszűnéséhez vezető folyamatokat és a kilátásokra is kitérünk.

Szorosabban együttműködik az EU-pénzeknél az OLAF és a Legfőbb Ügyészség

Szorosabban együttműködik az EU-pénzeknél az OLAF és a Legfőbb Ügyészség

Miután egy EU-forrásokról szóló reggeli konferencián az OLAF és a tagállami hatóságok közötti szorosabb együttműködést szorgalmazta az EU Csalás Elleni Hivatalának Budapestre látogató elnöke, meg is állapodtak erről a délelőtt során a magyar Legfőbb Ügyészséggel – derült ki utóbbi intézmény közleményéből.

Szomorkodva, de határozottan intettek búcsút az EU vezetői a briteknek

Szomorkodva, de határozottan intettek búcsút az EU vezetői a briteknek

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, Charles Michellel, az Európai Tanács, és David Sassolival, a parlament elnökével közösen az Európai Parlamentben tartott pénteki sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a tapasztalatok szerint az erő nem az elszigeteltségben, hanem a közös munkával felépített unióban rejlik.

20 milliárdnyi EU-pénzből újult meg 40 ezer hektárnyi vizes élőhely Magyarországon

20 milliárdnyi EU-pénzből újult meg 40 ezer hektárnyi vizes élőhely Magyarországon

A 2014-2020-as uniós ciklusban több mint 20 milliárd forintból - 34 projekt keretében - 40 ezer hektárnyi vizes élőhely rekonstrukcióját végezték a nemzeti park igazgatóságok és az állami természetvédelem Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Ócsán, a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.

Elárulta Brüsszel: gigantikus büntetést vállalt be az EU-pénzeknél a kormány

Elárulta Brüsszel: gigantikus büntetést vállalt be az EU-pénzeknél a kormány

1 milliárd eurós átalány pénzügyi büntetést vállalt be a magyar kormány az uniós közbeszerzésekhez kapcsolódó szabálytalanságoknál és ezen felül kell érteni még egyedi ügyekben további pénzügyi büntetéseket – mondta a Portfolio kérdésére Anton Schrag, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgató-helyettese a Transparency International Magyarország által ma az uniós források felhasználásáról szervezett konferencián.

Nem számíthat EIB-hitelre a Mátrai Erőmű a széntüzelésre átálláshoz

Üzleti megtérülés szempontjából nem tartja kifizetődőnek a földgáz és más fosszilis fűtőanyagokkal összefüggő projektekbe való befektetést Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank elnöke, akkor sem, ha a gáz a sokkal szennyezőbb szenet hivatott kiváltani az áramtermelésben. A Bruxinfo kérdésére így lényegében az is kiderült, hogy ha a Mátrai Erőmű a lignitről a széntüzelésre váltana át, akkor sem kaphatna ehhez a projektjéhez EIB-hitelt.

Már 230 milliárdos EU-pénz ment önkormányzati energiahatékonyságra, most újabb pályázat nyílt

Már 230 milliárdos EU-pénz ment önkormányzati energiahatékonyságra, most újabb pályázat nyílt

Megjelent csaknem 11 milliárd forintos keretösszeggel egy olyan uniós pályázat, amely önkormányzati ingatlanok energiahatékonysági felújítását támogatja a klímavédelem jegyében – derül ki a hivatalos pályázati oldal egyik friss híréből. Mindez azt követően történt meg, hogy az elmúlt években adataink szerint összességében már 233 milliárd forintnyi EU-támogatást kaptak az önkormányzatok energiahatékonysági és megújuló energiás projektjeikre, amelyekből közel 1700 darab fejlesztés valósult meg országszerte.

Borzalmas hatása lenne a magyar EU-kilépésnek, a britek pedig akár vissza is léphetnek

Borzalmas hatása lenne a magyar EU-kilépésnek, a britek pedig akár vissza is léphetnek

Sok kicsi ország egyedül nem képes arra, hogy felvegye a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával, ezért a szorosabb európai integráció felé kell elmozdulni, de a föderális Európa még egy emberöltő távlatában sem reális – hangsúlyozta a Portfolio 20 éves kitekintő interjúsorozatának újabb felvonásában Darvas Zsolt. A világhírű brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója és a Corvinus Egyetem munkatársa szerint 2040-re már szinte az összes uniós tagország az eurózóna tagja lehet, és akár újra visszaléphetnek az EU-ba a britek is. Ha viszont Magyarország kilépne az EU-ból, akkor a Huxitnek súlyos gazdasági következményei lennének: „az ide települt vállalatok jelentős részének elvándorlásával járna, komoly gazdasági visszaesést és munkanélküliség emelkedést okozva”. Darvas számos témában megosztotta gondolatait és kutatási tapasztalatait, így az olasz gazdaság szenvedéséről, a kereskedelmi háború kifutásáról, a kelet-közép-európai felzárkózás lehetőségeiről és arról is, hogy személy szerint mit tart a legsúlyosabb világszintű problémának.

Bejelentette az Európai Bizottság az idei munkaprogramját

Az Európai Bizottság első, 2020-ra vonatkozó munkaprogramja méltányos, klímasemleges, a digitális átállás beindítására összpontosít, legfőbb célkitűzése az, hogy élni tudjunk az egyidejűleg zajló ökológiai és digitális átállás teremtette lehetőségekkel - közölte szerdán Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa a munkaprogram bemutatásakor szerdán.

Újabb fontos részletek szivárogtak ki a kormány nagy EU-s pénzosztási tervéről

Újabb fontos részletek szivárogtak ki a kormány nagy EU-s pénzosztási tervéről

Bár nagyon koncentrált uniós forráselosztást szeretne megvalósítani a következő EU-s fejlesztési ciklusban a kormány, de mégis nagyobb az esélye annak, hogy nem 3, hanem végül 6 Operatív Programmal vég neki a kockázatos a brüsszeli egyeztetéseknek – írja egy decemberi kormányzati anyag alapján a 24.hu. Ez azt jelentené, hogy továbbra is lenne a vidéki térségeknek szóló területfejlesztési program, illetve külön családtámogatási program is, de úgy, hogy ezekbe minél kevésbé tudjon beleszólni Brüsszel és éppen ez adja a tárgyalások kockázatosságát.

Újabb 7200 magyar kapott milliárdos támogatást az Erasmus+ programból

Az Európai Bizottság ma közzétette az Erasmus+ programról szóló 2018. évi jelentését, amelyből kiderült, hogy Magyarországról összesen 17 919-en vettek részt 433 projekt keretében felsőoktatási, szakképzési, oktatási, ifjúsági és felnőttkori tanulással kapcsolatos mobilitási kezdeményezésekben, melyek együttesen közel 32 millió euró (kb. 10 milliárd Ft) támogatásban részesültek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.