Uniós források

Brexit: keményen helyre tette az EU főtárgyalója Johnsont

Brexit: keményen helyre tette az EU főtárgyalója Johnsont

A Brexiten csak veszíthet az Egyesült Királyság és Boris Johnson brit kormányfő azon jelzése sem igaz, hogy ne kellene határellenőrzést bevezetni az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti áruforgalomban – hangsúlyozta észak-írországi Belfastban hétfő este tartott előadásában az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója. Michel Barnier azt is rendkívül határozottan kijelentette, hogy hiába törekszik erre az Egyesült Királyság, az EU nem fogja „soha, soha, soha” megengedni, hogy megbontsák az egységes piacát. Közben Ian Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete a Népszavának adott interjúban nyugtatta a magyarokat azzal kapcsolatban, hogy mi várható a pénteki Brexit után.

Mi lesz az EU-s agrárpénzekkel 2021-ben? - Íme a terv, amivel elkerülhető a leállás

Mi lesz az EU-s agrárpénzekkel 2021-ben? - Íme a terv, amivel elkerülhető a leállás

Egy új, átmeneti finanszírozási megoldás körvonalazódik az uniós tagállamok között annak a veszélynek az elhárítására, amely szerint 2021-ben leállnának az uniós mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapokból a kifizetések, mivel a 2021-2027-es uniós keretköltségvetés elfogadása csúszásban van és a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjához is idő kell. A jelek szerint nagy volt az egyetértés a tagállami szakminiszterek között a hétfői brüsszeli tanácskozáson az új tervről, amelyet Nagy István magyar agrárminiszter is támogat.

Hamarosan dönthetnek az EU bővítéséről

Hamarosan dönthetnek az EU bővítéséről

A német kormány arra törekszik, hogy az európai uniós (EU-) tagállamok vezetői a következő tanácskozásukon megállapodásra jussanak a csatlakozási tárgyalások megindításáról Albániával és Észak-Macedóniával - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Edi Rama albán kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.

Hiába a magyar vétófenyegetés: rövidesen eldől, mennyivel zuhannak az EU-pénzeink

Hiába a magyar vétófenyegetés: rövidesen eldől, mennyivel zuhannak az EU-pénzeink

A németek és franciák gyorsan döntésre akarják vinni a 2021-2027-es uniós költségvetés kérdését és ebben a helyzetben a magyar álláspont még mindig túl merevnek számít, lényegében illúziókat kerget a kormány arról, hogy mennyiben javítható fel az elhozható EU-pénzek volumene – írja brüsszeli szakértőkkel és diplomatákkal folytatott beszélgetései alapján a Bruxinfo. Mindez azért érdekes, mert a hétvégén kiderült: február 20-ra rendkívüli EU-csúcsot hívott össze az Európai Tanács elnöke, és az eseményen kifulladásig, azaz akár több napig is tárgyalhatnak, hogy ne húzódjon tovább az EU egészét érintő stratégiai kérdés rendezése.

Kiszivárgott: nem zárják ki a Fideszt a Néppártból

Kiszivárgott: nem zárják ki a Fideszt a Néppártból

Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának megszüntetéséhez szükséges többség a jobbközép erőket összefogó pártcsaládban - jelentette pénteken a Der Spiegel az MTI összefoglalója szerint. A cikk legelején kiderül: a CDU és CSU hozzáállása is kellett mindehhez.

700 milliárdos EU-pénz ment tavaly a magyar agráriumba

700 milliárdos EU-pénz ment tavaly a magyar agráriumba

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások 2019-ben is mintegy 800 milliárd forinttal járultak hozzá a magyar gazdálkodók fenntartható termeléséhez, amelyből 699 milliárd forint uniós forrást jelentett – derült ki az Agrárminisztérium sajtóközleményéből.

Brüsszel is rámondta az áldást a Brexitre

Aláírta az Egyesült Királyság európai uniós tagságnak megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.

Új pályázat jöhet a kiscégeknek, hogy napelemet telepítsenek

Hatalmas volt az érdeklődés a cégek megújuló energiahasználatát, illetve épületeik energiahatékonyságának növelését célzó fejlesztéseket támogató uniós pályázat iránt - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egyedi betegéletút azonosítót fejlesztettek ki 510 milliós EU-támogatásból

Sikeresen lezárta a Notebookspecialista Kft. azt a kutatás-fejlesztési projektjét, amelynek keretében egy - magasan kvalifikált és tapasztalt tagokból álló - klinikus-informatikus-matematikus team elkészítette az egészségügyi adatok Mesterséges Intelligencia alapú hasznosításának módszertanát és egy ezt megvalósító működő prototípust is – derül ki a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott projektzáró közleményéből.

Kiderült, mi lesz abban a brüsszeli jelentésben, amin az EU-pénzeink múlnak

Kiderült, mi lesz abban a brüsszeli jelentésben, amin az EU-pénzeink múlnak

Az eddigi jelzésekkel ellentétben nem tavasszal, hanem az év második félévben, a német EU-elnökség alatt teszi közzé az Európai Bizottság a minden tagállamra kiterjedő új jogállamisági jelentését, ami ráadásul nem három, hanem négy témára fókuszál majd – írja a Bruxinfo egy szerdai szakértői vitán elhangzott információk alapján. A magyar kormány tart ettől a jelentéstől, mert annak tartalma kihathat a 2021-2027-es EU-pénzek kifizetésére is, igaz az illetékes uniós biztos azt mondta: nem biztos, hogy a két téma összekötéséből tényleg lesz valami, hiszen egyhangú döntés kell róla.

Újabb ponton kötik össze a "kettévágott" Tatabányát

Megkezdődhet egy új vasúti aluljáró építése és az ahhoz kapcsolódó útfejlesztés Tatabányán, a Budapest-Bécs vonalon, miután aláírta a 6,7 milliárd forintos létesítmény kivitelezési szerződését az önkormányzat, a kivitelező A-Híd Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - közölte a város polgármestere az MTI-vel.

A britek átlépték

A britek átlépték "a Brexit célvonalát"

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság átlépte "a Brexit célvonalát", miután a parlament elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetét. A Brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet parlamenti tárgyalása szerda este lezárult

Európa jövőjéről konzultálna a Bizottság

Május 9-én kezdődhet az Európa jövőjéről szóló konferencia megtervezése, legalábbis ezt javasolja az Európai Bizottság. A testület szerdai közleménye szerint mindenkinek a véleményét várják az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, ezeket egy kétéves folyamat végén összegzik majd.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.