Uniós források

Hiába a magyar reformtervek, Brüsszel nem készül az euróbevezetési feltételek módosítására

Hiába a magyar reformtervek, Brüsszel nem készül az euróbevezetési feltételek módosítására

„Míg a monetáris unió elmélyítésére folyamatosak az erőfeszítések, a csatlakozási kritériumok felülvizsgálatával kapcsolatos tervről nem hallottam” – így reagált az Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetője a Figyelőnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy újratervezik-e a közös valuta bevezetésének feltételrendszerét, mint ahogy azt Matolcsy György jegybankelnök szorgalmazza. Zupkó Gábor ezzel együtt emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak a régió többi országhoz hasonlóan előbb-utóbb be kell vezetnie az eurót, hiszen ezt vállalta a 2004-es uniós csatlakozáskor.

Kurz: nem lehetnek másodosztályú uniós tagországok

Nem szabad hagyni, hogy az Európai Unió (EU) keleti tagállamai másodosztályú tagoknak érezzék magukat - hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Kiszivárgott: mégsem bukna annyi EU-pénzt Magyarország, mint eddig tudtuk

Kiszivárgott: mégsem bukna annyi EU-pénzt Magyarország, mint eddig tudtuk

Magyar szempontból több területen is kedvezőbbnek tűnik a 2021-2027-es uniós költségvetés "végső" ajánlata, mint ami eddig hivatalosan az asztalon volt, mert 600 millió euróval (200 milliárd forinttal) több felzárkóztatási támogatást kapna Magyarország, az EU-s pénzeket kiegészítő kötelező állami társfinanszírozás nem nőne annyival és a jogállamisági feltételrendszer szankciós szavazási rendszerét is jócskán puhítanák – tudta meg a Bruxinfo a jövő pénteki rendkívüli EU-csúcs előtt.

Kiemelt beruházás lett az 1,5 milliárdos EU-pénzből megújuló szabadkígyósi kastély

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány az 1,5 milliárd forintos EU-s és 1,5 milliárd forintos magyar kormányzati támogatásból újjászülető szabadkígyósi Wenckheim-kastély és park rekonstrukcióját, valamint turisztikai célú fejlesztését. A felújítás negyven százalékos készültségi szinten van - közölte a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteken az MTI-vel.

Nagy változások előtt az uniós agrártámogatások

Nagy változások előtt az uniós agrártámogatások

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Figyelmeztetés jött Brüsszelből: behúzhatja a kéziféket a magyar gazdaság

Figyelmeztetés jött Brüsszelből: behúzhatja a kéziféket a magyar gazdaság

A tavalyi 4,9 százalék után 2020-ban 3,2 százalékra lassulhat a magyar GDP-növekedés, 2021-ben pedig már 3 százalék alatt lehet – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előrejelzéséből. A testület az idei növekedési prognózisát ugyan megemelte, de így is jelentős lassulásról beszélhetünk.

Nőtt a hazai közbeszerzések értéke 2019-ben

Az ajánlatkérők 9837 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le tavaly, az eljárások szerződés szerinti összértéke 3430 milliárd forint volt, 4,1 százalékkal több az előző évinél - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a szervezet évértékelő sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

15 európai nagyváros vezetői kérnek közvetlen EU-pénzt a klímaharcra

15 európai nagyváros vezetői kérnek közvetlen EU-pénzt a klímaharcra

„Európa lakosságának kétharmada él választott vezetők által irányított városokban, és valójában itt dől el, hogy megnyerhető-e a klímaharc” – hangsúlyozta 15 európai nagyvárosnak, köztük Budapestnek, az első embere abban a közösen aláírt levélben, amelyet az Európai Bizottság elnökének és az Európai Tanács elnökének címeztek és lényegében minél több közvetlenül a városoknak elosztott EU-forrást kértek azért, hogy besegítsenek a 2050-es klímacél teljesítésébe. A visegrádi országok fővárosainak vezetői emellett a kelet-közép európai demokráciák válságára hivatkozva, az EU alapértékeinek védelme érdekében is kérik a közvetlenül brüsszeli támogatások lehetőségét.

Tévedés, hogy az agrárszektor beáldozható az EU-pénzes alkuk során

Tévedés, hogy az agrárszektor beáldozható az EU-pénzes alkuk során

A 2021-2027-es uniós költségvetés végső kereteiről szóló döntés meghozatala érdekében február 20-ra rendkívüli EU-csúcsot hívott össze az Európai Tanács elnöke, és ennek apropóján a minap a Portfolio azt foglalta össze egy elemzésben, hogy milyen okok miatt vannak feszítő keretek a büdzsében, melyek a legfőbb vitás pontok a tagállamok között, illetve azt vázoltuk, hogy a magyar kormánynak és társadalomnak mire kell felkészülnie a feszítő keretek láttán. Az elemzésben a Közös Agrárpolitikára, a közvetlen támogatásokra és a vidékfejlesztési források kilátásaira is kitértünk és ennek kapcsán küldött szerkesztőségünknek vélemény cikket Dr. Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkárhelyettese. Az alábbiakban az ő vélemény cikkét közöljük változtatás nélkül.

Új EU-pályázat indul kutatási infrastruktúra fejlesztésére

Új EU-pályázat indul kutatási infrastruktúra fejlesztésére

Elindult a felsőoktatási intézmények, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tagjaként működő kutatóhelyek számára a kutatási infrastruktúra fejlesztését célzó új EU-pályázat társadalmi egyeztetése. A 8,5 milliárd forintos pályázati keretből várhatóan csak 2-5 intézmény fog nyerni 0,4-4 milliárd forint közötti támogatási összeget és a pénzt elsődlegesen tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházási tevékenységére fordíthatja.

Itt a nagy hír: könnyítettek a napelemes EU-pályázaton!

Itt a nagy hír: könnyítettek a napelemes EU-pályázaton!

Mivel már bő fél éve nyitva van a kisebb céges napelemes rendszerek telepítését támogató EU-pályázat, de a keretnek még az ötödét se kötötték le, ezért ma több helyen lazítottak a szabályrendszeren.

Szerda reggel lesz a fontos vita az EP-ben a következő EU-s költségvetésről

Az európai parlamenti képviselők szerdán 9 órától, az Európai Tanács február 20-i büdzsé-csúcstalálkozója előtt ismét hangsúlyozzák a következő költségvetési ciklus Parlament számára legfontosabb elemeit – vezeti fel az Európai Parlament közleménye a holnap reggeli esemény aktualitását és fontosságát.

Már 600 milliárd forintnyi vidékfejlesztési EU-pénzt kifizettek, jönnek az újabb kihívások

Már 600 milliárd forintnyi vidékfejlesztési EU-pénzt kifizettek, jönnek az újabb kihívások

A 2021-es év - csakúgy, mint 2014 is volt – átmeneti év lesz a Közös Agrárpolitikában, amely alatt a jelenleg érvényes támogatási rendszer szerint kapják meg a gazdálkodók az uniós támogatásokat – jelezte az Agrárközösség-NAIK Roadshow 2020 utolsó, Hódmezővásárhelyen tartott állomásán Feldman Zsolt. Elmondása szerint a Vidékfejlesztési Program pályázatainak nagy része lezárult, a kifizetett támogatások összege mára meghaladta a 600 milliárd forintot.

Brexit: furcsállja a brit javaslatot Von der Leyen

Brexit: furcsállja a brit javaslatot Von der Leyen

Az Európai Unió egyedülálló kereskedelmi egyezményt ajánl a briteknek - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Orbán Viktor: biztosan megszületik az alku az EU-s költségvetésről

Orbán Viktor: biztosan megszületik az alku az EU-s költségvetésről

Biztosan találnak olyan megállapodási lehetőséget az Európai Unió következő, többéves költségvetése ügyében, amely mindenkinek jó lesz, de ehhez még idő kell - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben. A kormányfő a német kancellárral közösen nyilatkozott a sajtónak.

Döbbenetes ólomtartalmat mutatott ki egy EU-s program a belvárosi csapvízben

Döbbenetes ólomtartalmat mutatott ki egy EU-s program a belvárosi csapvízben

Szomorú sztori bukott ki annak az EU-s programnak a hatására, amely a lakosság számára ingyenes ivóvíz minta bevizsgálását teszi lehetővé az ólomszennyezés beazonosítására, illetve kezelésére, ugyanis az Átlátszó cikke szerint egy V. kerületi lakos vízmintájában a csapnyitás után hatszoros, 1 perces folyatás után pedig még mindig kétszeres lett az ólomtartalom a megengedetthez képest. Az eredményre hónapokat kellett várni, egy másik mintában közben kilencszeres érték jött ki. A projekt már csak március végéig tart, a biztonságos ivóvíz szűrők hivatalos listájára pedig még legalább nyárig várni kell. Közben a budapesti ivóvíz szolgáltatás fejlesztését támogató EU-s program csúszik, kifizetést még mindig nem mutat a hivatalos támogatási adatbázis.

Váratlanul kiderült, mit vár Brüsszel a magyar gazdaságtól

Váratlanul kiderült, mit vár Brüsszel a magyar gazdaságtól

Bár a 2019-es mellett a 2020-as GDP-növekedési előrejelzését is felfelé módosította az Európai Bizottság, az idei évre vonatkozó friss prognózis még mindig jóval alacsonyabb annál, mint amit a magyar kormány mond – írja a Bruxinfo. A lap úgy tudja, hogy elsősorban az EU-források előrehozott kifizetése és a 2019-es önkormányzati választások élénkítő hatása miatt vár az Európai Bizottság idénre jókora gazdasági növekedési lassulást.

Különleges támogatást vezetett be a kormány, itt vannak az első nyertesek

Különleges támogatást vezetett be a kormány, itt vannak az első nyertesek

Megszülettek az első támogatói döntések a 2 milliárd forint keretösszegű, új, feltételesen visszatérítendő finanszírozási formát alkalmazó, technológiai modernizációt támogató pályázat keretében - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára (képünkön). Hozzátette: az újszerű finanszírozási formát alkalmazó program az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában alkalmaztak hasonló konstrukciót a vállalatok támogatására.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.