Uniós források

Két államtitkárt is felmentettek Orbán Viktor javaslatára (2.)

Portfolio
Két szűkszavú köztársasági elnöki határozat is megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben, amelyek szerint tegnapi hatállyal felmentettek két államtitkárt.
Az egyik köztársasági elnöki határozat arról szól, hogy Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára tegnapi, július 16-i hatállyal felmentették Takács Szabolcs Ferenc államtitkárt a Miniszterelnökségen, a másik pedig arról, hogy ugyanezen a napon szintén felmentették dr. Molnár Zoltánt, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát.

Cikkünk eredeti verziójában tévesen jeleztük azt, hogy a két államtitkár felmentése tartalmában összefügg. Így tehát nem arról van szó, hogy Takács Szabolcs Ferencet és dr. Molnár Zoltánt azért mentették volna fel, mert Takács Szabolcs átmegy az Igazságügyi Minisztériumhoz, mivel az uniós ügyek is átkerülnek a Varga Judit által vezetett tárcához. Takács Szabolcs Ferenc máshol folytatja munkáját. A Varga Judit vezette igazságügyi tárcához az uniós ügyek teljes koordinációja átkerül (mindaz, ami eddig a Miniszterelnökségen volt, azaz pl. jogi koordináció, nemzetközi kapcsolattartás, kommunikáció). A tévedésért elnézést kérünk.

Két államtitkárt is felmentettek Orbán Viktor javaslatára (2.)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél éves meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országház Varga Béla-termében 2019. június 25-én. Mellette Takács Szabolcs Ferenc európai uniós ügyekért felelős államtitkár (b). MTI/Kovács Attila


Két államtitkárt is felmentettek Orbán Viktor javaslatára (2.)
Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-án. Mellette Steiner Attila, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.MTI/Koszticsák Szilárd
A közlöny egy harmadik, ezúttal a miniszterelnök által jegyzett határozatában az igazságügyi miniszter javaslatára 2019. július 16-ai hatállyal felmentette dr. Schmitt Pál Pétert, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet