
Az Európai Unió válasza Donald Trump új, „viszonosságra” hivatkozó vámintézkedéseire higgadtnak tűnhet, de a felszín alatt precízen célzott, politikailag érzékeny csapásokat készít elő –írja a Politico.
Egy belső uniós dokumentum szerint az EU akár 25 százalékos vámokat vetne ki mintegy 22 milliárd euró értékű amerikai exportra – elsősorban mezőgazdasági és ipari termékekre.
A cél a Republikánus Párt bázisára támaszkodó régiók meggyengítése, különös tekintettel a szójababra, húsra, acélra és alumíniumra.
A tagállamok szerdán szavaznak az intézkedésről, érdemi ellenállás nélkül. Az első vámcsomag április 15-én lép hatályba (áfonya, narancslé), amit május 16-tól újabb, 25 százalékos vám követ olyan termékekre, mint acél, hús, fehércsokoládé és polietilén.
A legutolsó kör december 1-jén indul, és szójababot, valamint mandulát érint – ezeknek nemcsak gazdasági, hanem politikai súlyuk is jelentős.
A lépésekkel az EU a 2024-es adatok szerint 13,5 milliárd dollárnyi, republikánus államokból származó amerikai exportot céloz.
Kiemelt célpont a szójabab, amelynek döntő hányada – 82,5 százaléka – Louisianából származik, Mike Johnson házelnök államából. Ez a szektor már így is megszenvedte a kínai vámokat, a globális versenyt és az alacsony árakat, most pedig újabb csapás fenyegeti. Az amerikai termelők nyíltan bírálták Trump vámpolitikáját, és a márciusban kiadott közleményükben arra kérték az elnököt, hogy mérlegelje a Kanada, Mexikó és Kína elleni vámok visszavonását – egyelőre eredménytelenül.
Az EU nemcsak tömegtermékekre csap le, hanem célzottan választott ki olyan exportcikkeket is, amelyek politikailag érzékeny régiókat érintenek. Vámot vetnek ki például kansasi és nebraskai marhahúsra, louisianai baromfira, michigani autóalkatrészekre, floridai cigarettára, valamint déli államokból érkező faipari termékekre.
Bár a whiskey kikerült a listáról francia, olasz és ír lobbi nyomására, számos szimbolikus és szándékosan „bosszantó” termék bekerült – például arizonai fagylalt, floridai nyakkendők, vagy alabamai elektromos takarók.
A lista legmeglepőbb elemei közé tartozik a floridai és dél-karolinai tészta, az ohiói női hálóruhák és a férfi alsóneműk – utóbbiak zöme ugyan demokrata vezetésű államokból származik, de a jelzés így is egyértelmű. A cél az, hogy a vámok politikai nyomást gyakoroljanak Trump republikánus hátországára, miközben nem zárják el teljesen a tárgyalások lehetőségét. Ez a passzív-agresszív stratégia egyszerre szolgál elrettentésre és alkupozíció javítására.
A Trump-féle vámpolitika nemcsak Brüsszelből váltott ki válaszokat: Peking és Ottawa is saját szankciókkal reagált. Kína 10–15 százalékos vámokat vezetett be amerikai mezőgazdasági termékekre, Kanada pedig két szankciós csomagban vetett ki 25 százalékos vámot acélra, alumíniumra és agrártermékekre.
Összességében a megtorló intézkedések közel 90 milliárd dollár értékű amerikai exportot érintenek, ami hosszú távon komoly gazdasági kárt okozhat az USA-nak.
Brüsszel továbbra is kétpólusú stratégiát alkalmaz: a nyomásgyakorlás mellett tárgyalási ajánlatokat is tesz. Legutóbb egy „nulla a nulláért” elvet követő ipari kereskedelmi megállapodást javasolt (autókra, vegyszerekre, gyógyszerekre stb.), de Trump ezt elégtelennek nevezte, és 350 milliárd dollár értékű uniós energiaimportot követelt. Ha az EU valóban a szolgáltatási szektorban is fellép, az új szintre emelheti a kereskedelmi háborút – de több tagállam ezt egyelőre nem támogatja.
Címlapkép forrása: EU
Vámok: végső esetben a kivonulás mellett dönthet a Mitsubishi
A cég sem szállít tovább, az autók az amerikai kikötökben állnek.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Videó: alaposan feltuningolták az ukránok a legendás Leopard 2-es harckocsit
Manapság már igazi ritkaságnak számít ez a gép.
Veszélyes zivatarok fenyegetik a repülést - A magyar légiirányítás már készül a nyaralószezonra
Új együttműködés indul a HungaroMettel.
Időzített bomba robbant Kínában: bedőlt az egyik legnagyobb árnyékbank
Már 108 milliárd dolláros a válság.
Brüsszel titkos terve: az orosz gázszerződések elvágására készülnek
Már vizsgálja az Európai Bizottság a jogi lehetőségeket.
Kitálalt Trump embere: ezt a béketervet tárgyalják most az oroszokkal
Itt vannak a részletek.
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.