A brüsszeli Whatsapp-csoportok titkos világa: „az amerikaiak tényleg teljesen idióták”

Ami az Egyesült Államok kormányának a Signal, az Brüsszelben a Whatsapp az uniós vezetésnek. Leginkább ez az üzenetküldő platform, ahol az uniós diplomaták egymással, barátokkal és adott esetben újságírókkal tartják a kapcsolatot. A szolgáltatás népszerűsége az Európai Unió alapvető természetében gyökerezik: 27 ország állampolgárainak kell egymással tartaniuk a kapcsolatot, miközben bár roamingdíjak már nincsenek az EU-ban, más országok telefonszámait hívogatni még költségesnek számít.

Az uniós Whatsapp-csoportok így gombamód nőnek ki a Földből minden nap, szakmai csoportoktól kezdve egészen a munka utáni sörözéseket egyeztető fórumokig. Éppen emiatt a Portfolio-nak nyilatkozó uniós diplomaták viccelve mondták, hogy 

Meglepő, hogy az amerikaiak hibáztak elsőként akkorát, hogy egy újságírót vettek be egy chatcsoportba, mert ez Brüsszelben bármelyik munkanap megtörténhetett volna.

Bár az Európai Unió intézményei viszonylag szigorú szabályokat alkalmaznak a munkaügyi, minősített adatok és tervek kommunikációjára, az jól látható az EU-val foglalkozó újságírók cikkeiből, hogy a titoktartás sokszor olyan, mintha – belgiumi mondással élve – „lyukas sajtba akarnának vizet zárni”. Ursula von der Leyen EB-elnöksége óta viszonylag ritka, hogy minősített vagy valóban titkos tervek szivárognának ki, de sokszor épp maga a Bizottság csinál magának úgy tesztközönséget, hogy bizonyos híreket „bereptet” újságírók ablakain.

A mostani Signal-botrány európai szemmel nemcsak amiatt érdekes, hogy mekkora hibát követett el a világ vezető katonai és gazdasági hatalma, amikor Jeffrey Goldberget, a The Atlantic főszerkesztőjét március 11-én hozzáadták egy magas rangú kormányzati tisztségviselőkből álló Signal-csoporthoz, ahol éppen egy jemeni húszi lázadók elleni rakétacsapásról egyeztetett J.D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, John Ratcliffe, a CIA igazgatója, Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzési igazgató, valamint Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke. 

Sokkal tanulságosabb volt, hogy az amerikaiaknak valójában nincsenek terveik, csak ellenérzéseik Európával szemben

– foglalta nekünk össze egy EU-s ügyekben jártas forrás.

A Donald Trump második elnöksége óta tartó külpolitikai és diplomáciai káoszban ugyanis néhányan arra gyanakodtak, hogy valamilyen komoly terv van az EU-val való tárgyalásokra, aminek csak egy eleme a nyilvánosságban folyó zavarkeltés az egymásnak ellentmondó üzenetekkel.

Ehhez képest kiderült: az óceán másik oldalán borzalmasan keveset tudnak az unióról, de Washingtonban szívből utálják az egységes európai érdekérvényesítést.

Azt a legtöbben illúziónak tartottuk, hogy van nagy amerikai terv, de azt azért a legtöbben elhittük, hogy van amerikai cél, ahova így-úgy, de majd eljutunk egy tárgyalással

– mondta a Portfolio-nak egy magas rangú EU-s tisztviselő.

Forrásunk megmutatott néhány uniós Whatsapp-csoportot is, amiből világosan látszott, hogy az európaiak éppen annyira lenézik amerikai kollégáikat, mint az az Atlanticen megjelent amerikai Signal-szivárgásból is kiviláglott a másik oldal hozzáállásáról. Brüsszelben a külügyekkel és kereskedelempolitikával foglalkozó szereplők, szakértők és döntéshozók már Joe Biden elnöksége alatt is rendre elmondták: 

az amerikai–európai kapcsolatok kényszerű együttműködésen, kölcsönösen partnerségen alapultak, de történelmi távlatban már az előző négy évben is mélyponton voltak.

Arra nem számítottak, hogy Donald Trump elnöksége javít a helyzeten. Sőt, mint arról már tavaly ősszel írtunk, sok EU-s diplomata éppen azért szurkolt a republikánus politikus győzelmének, mert azt remélték, hogy akkor nem kapaszkodnak tovább az amerikai nagytestvér idealizált reményfoszlányába az uniós vezetésben, valamint a tagállamok kormányaiban. Azt remélték, hogy az érintettek felismerik a valóságot, 

hogy az Európai Unió vagy önerőből válik nagyhatalommá, vagy idővel elenyészik.

Tavalyi forrásaink szerint a mostani helyzet őket igazolja: Brüsszelben a Bizottság olyan stratégiai autonómiát erősítő javaslatokat is felkarol, amelyeket az előző években a fiók mélyére rejtett az a von der Leyen-féle kollégium is, amelyik célul is tűzte ki a saját lábán is megálló EU viziójának megvalósítását.

Az általuk mutatott, egy uniós ügynökség vezetőjét is magában foglaló chatcsoportban a Signal-szivárgáskor az első üzenet egyből az volt, hogy 

ezek tényleg teljesen idióták.

A további, az első Atlantic-cikk estéjén leforgó beszélgetésben rögtön szóba is került az aznap Washingtonba látogató Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos reménytelen egyeztetési kísérlete: „akkor jöhetnek a válaszlépések”, utalt egy résztvevő az uniós autóimportra kivetett vámokkal kapcsolatos helyzetre. 

Mémdiplomácia és ukrajnai egyeztetés

Ha valaki azt gondolná, hogy minden uniós diplomata, szakértő és tanácsadó egy szürke aktakukac, akkor azt talán meglepheti, hogy a Portfolio által látott néhány, nem szigorúan titkos Whatsapp-csoportban például JD Vance alelnök „mondok egy imát a győzelemért” mémmé vált, ahogy az összetett kezes imádkozó emoji is. Ugyanígy Michael Waltz emojis örvendezésének is meglett az EU-s parafrázisa:

Ahogy a lapunknak nyilatkozók elmondták, ugyan a nemzetközi sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy „az európai diplomaták rádöbbentek”, hogy nem számíthatnak Washingtonra, minden forrásunk azt mondta, „február óta ez az alapvető hozzáállás a döntéshozóknál”. Már az első, február közepén látott amerikai kezdeményezésű Ukrajnával kötendő nyersanyag-megállapodás nyilvánosságra kerülésekor tudatosult a „delíriumos álomvilágban élő” tisztviselők számára is, hogy az Egyesült Államok még Ukrajna újjáépítéséből is kigolyózná az Európai Uniót. Az ukrán tisztviselőkkel folytatott egyeztetésekből pedig világos képet kaptak arról, hogy az amerikaiak egy „bombaüzletet” látnak, miközben a kijeviek is egy bizonytalan kimenetelű befektetésként jellemezték az egész helyzetet.

Az Európai Unió titokban dolgozik egy saját javaslaton is, amelyben megpróbálnának egy racionálisabb megállapodást javasolni az amerikaiaknak is: egy valódi, a Marshall-segélyhez hasonló beruházási és támogatási programot képzelnek el, amelybe valamennyire beleszámítanák a 2022-es konfliktus kezdete óta adott felajánlásokat, miközben egy kötvénycsomagokkal, koncessziós megállapodásokkal kísért újjáépítési programot ajánlanak fel.

A mostani amerikai terv, hogy a jövőben minden nagyobb infrastrukturális és ásványkincs-beruházást ellenőrizzen Ukrajnában, vétójogot szerezve ezzel Kijev más szövetségesei bármilyen szerepvállalása ellen, aláásná az ország EU-tagságát is. Az uniós diplomaták kijevi kollégáiktól úgy értesültek, hogy a tervet az ukrán vezetés legfelső szintje is ellenzi:

Volodimir Zelenszkij nem akar az ország függetlenségét megvédő elnökből az Ukrajnát elzálogosító vezető lenni.

Abban reménykednek az európaiak – valamint az ukrán tisztviselők többsége is –, hogy az EU alternatívája, amely tőzsdei, kötvénykibocsátói szemlélettel állna az újjáépítéshez, az amerikaiaknak is jobban tetszik majd. Főként azért, mert Washington nem akar belefolyni az európai ügyekbe, ha nagy nehezen egy tűzszünetet vagy akár egy békét sikerülnie kitaposnia Oroszországból és Ukrajnából. Onnantól az EU és a NATO amerikaiak nélküli erői felelnének a térségért.

A Napnál is világosabb, hogy az amerikaiknak már az üzlet lesz, hogy nem kell Európa és Ukrajna biztonságára költeniük

– jellemezte a helyzetet egy diplomata.

Az uniós tervek a nyersanyag– és újjáépítési megállapodásokról nem keringenek a Whatsappon, egyelőre legalábbis. Összesen csak annyit tudni, amennyit Stéphané Séjourné belsőpiaci biztos februárban elejtett a sajtónak: az EU is készít egy alternatívát.

Addig is az újságírók és egy-két EU-s tiszviselő is azt várja, hogy melyik Whatsapp-csoportba adnak hozzá véletlenül valakit a sajtótól.

Címlapkép forrása: Pavlo Gonchar/SOPA Images/LightRocket via Getty Images