FONTOS Úgy néz ki, Trump komolyan gondolja Grönland bekebelezését – Itt is van a hivatalos magyarázat
Uniós források

Nagy vámcsökkentő csomagot jelentett be Kína

Portfolio
A gazdasági nyitás jegyében és bizonyos hiánytermékek olcsóbb importja érdekében Kína ma hajnalban azt jelentette be, hogy 2020-ban 859 termék esetén csökkenti az importvámok kulcsát a 2019-es átlagos mértékhez képest.

Az érintett termékkör 2018-as teljes importvolumene mintegy 389 milliárd dollár volt, a Bloomberg számításai szerint a teljes kínai import 18%-a, tehát jelentős kereskedelmi lépésről van szó. Ahogy a kínai kormány, így a hírügynökség is hangsúlyozta, hogy a mai bejelentés nincs közvetlenül összefüggésben az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború enyhítő stratégiájával, egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos gazdasági szektorokban olcsóbb behozatalt akar a kínai vezetés és több lehetőséget akar adni a szektor magánpiaci szereplőinek is.

Áttételesen persze ez a lépés segíti az Amerikával vívott „háború” enyhítését is, hiszen a 859 tételes listán okostelefonok és televíziók alkatrészei is rajta vannak a fagyasztott disznóhús mellett (utóbbiból hiány alakult ki az sertésláz miatt). A mai kínai lépés annak az üzenetnek a fenntartását is szolgálja, hogy Kína a szabadkereskedelem híve és ennek elősegítése érdekében tesz is lépéseket.

Az Egyesült Államokkal kötött, első fázisú kereskedelmi megállapodás egyébként többek között azt tartalmazza, hogy Kína a következő 2 évben mintegy 200 milliárd dollárral megemeli az amerikai termékek felvásárlását.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kiszámoló

Rendszeres havi megtakarítás ETF-be

A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai tanács eu európai unió uniós csúcs