Portfolio: A páneurópai piknik, azaz az osztrák határnyitás 30. évfordulójára érkezett néhány hete Magyarországra, amelynek ünnepségére Sopronban került sor. Előtte a „Béke és Határok” című fókuszlátogatásainak sorában Észak-Írországban járt, mivel a Brexit-tárgyalások azzal a veszéllyel járnak, hogy újra visszatér a fizikai határellenőrzés az északír-ír határszakaszon, amely téma egyébként a leginkább vitatott része a brit kilépési megállapodásnak. Mit gondol erről a kérdésről? Sikerül végül megállapodnia az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak egy olyan működőképes megoldásról, amely egyszerre veszi elejét a fizikai határellenőrzés visszatérésének, de egyúttal megőrzi az egységes piac integritását is, vagy valóban fel kell készülnünk a megállapodás nélküli brit kilépésre, a fizikai határellenőrzésre és egyéb károkra is?
Luca Jahier: Azt gondolom, hogy minden forgatókönyvre fel kell készülnünk, beleértve a megállapodás nélküli kilépést is. Az EU továbbra is meg fogja védeni az állampolgárai és a vállalkozások érdekeit, és egyúttal béke és a stabilitás feltételeit az ír szigeten. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a határok és korlátok lebontása tette lehetővé, hogy Európa együtt növekedjen, hogy erősödjön az európai projekt egysége, a béke és a jólét.
Magyarország is nagyon fontos szerepet játszott a kontinensünk újraegyesítésében, és a kommunizmus bukásában. Ezt az osztrák-magyar határ 1989-es szimbolikus megnyitásával tudta elérni. A magyarok tehát nemcsak hozzájárultak Európa újraegyesítéséhez a határok történelmi szerepén keresztül, hanem sokat profitáltak is abból, amit Európa az emberek szabad mozgásán, és az állampolgárok határokon túl is egyenlő bánásmódján keresztül nyújtani tud.
Visszatérve a Brexitre, ez nem rombolhatja le azokat a nagyszerű vívmányokat, amelyeket az EU az elmúlt több mint 60 évben elért. Nem kockáztathatjuk azt, hogy újra fellángoljanak a közösségen belüli konfliktusok Észak-Írországban. Meggyőződésem szerint a civil társadalomnak szerepe van abban, hogy folyamatos véleménycserét, tudást biztosítson és egyúttal az együttműködéshez és a jövőorientált megoldáshoz is hozzásegítsen. Ezért tettünk javaslatot az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban (EGSZB-ben - a szerk.) arra, hogy hozzuk létre az Európai Béke és Megbékélés Központját Észak-Írországban, amely javaslatot az Európai Parlament és az Európai Bizottság is támogatott.
Az EU-nak továbbra is rá kell világítania a békefolyamatokban betöltött sikeres szerepére, és például meg kell mutatnia, hogy mit tanulhatnak a konfliktuszónák világszerte az észak-írországi tapasztalatokból. Bárhol is lesz végül az Európai Béke és Megbékélés Központja, akár Londonderryben, Belfastban, vagy máshol, az új intézmény a lehető legjobban fog rávilágítani az európai béketeremtésre és egyúttal elismeri azt, hogy a helyi szintű civil társadalom konfliktusmegoldásban való részvétele micsoda érték.
Arra a kérdésre, hogy a két fél végül talál-e egy működőképes megoldást a Brexitben, úgy gondolom, hogy bármi megtörténhet. Egy szakértői csoport a múlt hónapban előállt az észak-ír vészhelyzeti megoldás helyett egy alternatív javaslattal, amely EU-s kereskedési központokat állítana fel mind az Egyesült Királyságban, mind Írországban. Ezeken menne keresztül minden olyan áru, ami vagy az EU-ba, vagy az Egyesült Királyságba tartana Írországon keresztül. Így tehát ha elkerüljük a populista diktátumokat, igenis meg lehet találni a megoldásokat.
Milyennek látja az uniós pénzből megvalósuló határmenti együttműködési programok szerepét? Tudna néhány jó példát mondani és lát-e jó példákat Magyarország és a szomszédos országok között?
A határok mind földrajzilag, mind pszichológiailag nagy hatással vannak az Európai Unióra, a gazdaságára, a társadalmi szövetre és kultúrájára. Éppen ezért rendkívül fontosak a határmenti együttműködések a tagállamok között.
Az Interreg, az Európai Területi Együttműködések nagyon fontos részei ennek a projektnek és egyúttal az európai integráció sarokkövei is. Nagyon konkrét módon közelebb hoz egymáshoz minket, legyőzi a határokat, erősíti a tapasztalatcserét és a közös projekteket is.
Mindig is úgy gondoltam, hogy amikor összehozunk regionális és helyi szereplőket egy közös intézkedés és tapasztalatcsere érdekében, akkor az egy kicsit az európai szellem „lelke” is. Éppen ezért gondoljuk azt az EGSZB-ben, hogy a kohéziós politikák finanszírozását szinten kell tartani a 2021-2027-es uniós költségvetésben is.
A határmenti együttműködésekre egy magyar-horvát példa jut eszembe, amely nemcsak a két ország közötti gazdasági kapcsolatok megerősítését célozta, hanem a régió könyezetének megőrzését is. Egy másik jó példa a határmenti együttműködési programokra az osztrák-magyar program (Interreg V-A Austria-Hungary). Bár a program a környezetvédelemre és a természeti erőforrások közös menedzsmentjére irányul, de egyúttal erősíti és védi a régió gazdag kulturális és természeti hagyományait is. A program egyébként a regionálisan fenntartható közlekedést, a hálózatos infrastruktúrákban meglévő akadályok lebontását is célozta, továbbá a kkv-k erősödő versenyképességét, versenyképes helyi termékeket is támogatott, akárcsak a határokon átívelő kormányzati struktúrák erősítését is. Biztos vagyok benne, hogy még számos jó példa van.
A következő, 2021-2027-es uniós költségvetésben az Interreg és a határmenti együttműködési programokban egy új lehetőség is nyitva áll majd: a régiók a nekik megítélt források egy részét felhasználhatják az Európában bárhol máshol induló projektekre is más régiókkal közösen összefogva. Ez egy előremutató fejlesztés, amely az összes régiót közelebb hozza egymáshoz.
Az Európai Bizottság másfél éve mutatta be a következő uniós költségvetéssel kapcsolatos javaslatát. Azóta éles viták zajlanak a kohéziós és agrárpolitikai források erőteljes vágásáról a Brexit miatt és egyéb új célok miatt. Hogyan tekint ezekre a jelentős vágási javaslatokra egy olyan nettó haszonélvező ország, mint Magyarország szemszögéből és mire számít végső kimenetelként a heves viták után? Mikor tudnak a tagállamok végül megállapodni, idén, vagy jövőre?
Az Európai Bizottság jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy egy olyan javaslattal álljon elő, amely illeszkedik a jövőhöz. A javaslatnak számos olyan konstruktív eleme van, amely a védő, erősödő Európát támogatja, de egy kritikus ponton sokkal határozottabb, bátrabb tervet támogattam volna. Továbbra is úgy gondolom, hogy az EU kiadási plafonját a GNI 1,3%-ára kell emelni ahhoz, hogy lépést lehessen tartani a sokasodó EU-s feladatokkal.
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökeként visszautasítom, hogy választani kelljen a régi és újabb kiadási prioritások között. Ha sikeres, működőképes Európát akarunk, akkor nincs más választásunk, mint hogy kezeljük a tagállamokon átívelő és közös kihívásokat is. Az európai kohézió, az európai szociális modell és a Közös Agrárpolitika jól működött. Nem érdemlik meg, hogy ilyen drasztikus vágást hajtsanak végre ezeknél a forrásoknál. Ezek a politikák és eszközök bizonyították az ellenálló képességüket és a hozzáadott értékteremtő képességüket a válság nehéz időszakában. Európának mindenáron muszáj továbbra is védenie a leghátrányosabb helyzetű régiókat és a leginkább sérülékeny társadalmi csoportokat.
A valódi saját források bevezetése véget vetne azoknak a vitáknak, amelyek a nettó költségvetési egyenlegre fókuszálnak és amelyeket abba kellene hagyni, mert szembemennek a szolidaritás elvével és elfedik azt, hogy az európai integrációból hatalmas előnyök származnak. Ez egy nagyon jó első lépés. Remélem, hogy az Európai Tanács és az Európai Parlament nem csökkenteni, hanem növelni fogja az uniós közös költségvetés mögött álló saját források méretét.
Már most is látom, hogy egyes tagállamok újra kinyilvánítják: az EU-s költségvetést csökkenteni kell. Ezek a tagállamok lehet, hogy néhány év múlva majd arra kényszerülnek, hogy azt mondják: az EU nem látja el azt a feladatát, mint amihez hozzá vannak szokva. Ezeknek a tagállamoknak azt üzenem – mielőtt még azzal vádolnák az EU-t, hogy nem képes ellátni a feladatát transznacionális ügyekben (ma a migrációban, holnap a klímaváltozás terén), hogy nem járható egyszerre mindkét út. Nem lehet egyszerre vágást kérni az EU-s költségvetésben és közben arra kérni az EU-t, hogy lásson el további feladatokat, ráadásul ugyanolyan hatékonysággal végezze el a feladatait. Ez egyszerűen nem működik.
Az biztos, hogy Európának folyamatosan alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, amelyek manapság meglepő intenzitással és gyorsasággal bukkanhatnak fel, mint például a migrációs folyam, vagy a digitalizáció, és ha szükséges, készen kell állnia a változásra. Határozottan hiszem azonban és ebben nincs önelégültség, hogy Európa jó szolgálatot tett: békét, demokráciát, gazdasági növekedést és szolidaritást teremtett számunkra.
Éppen ezért szorgalmazzuk az EGSZB-nél a valós és ambiciózus költségvetést Európának. Annak az Európának, amelynek versenyképesnek, befogadónak és fenntarthatónak kell lennie. Ezeket továbbra is el lehet érni és ezt az állapotot hívom én rEUnaissance-nak, azaz a reneszánsz EU-s változatának.
Az EGSZB meglátása szerint a következő uniós költségvetésben mely területeknek kellene nagyobb/kisebb hangsúlyt adni? Gondolok itt a klímaváltozásra, az energiahatékonysági témakörre és természetesen a szociális védelemre és az Európai Szociális Alap+-ra.
Az EU következő költségvetéséről szóló döntés politikai cselekmény, nem adminisztratív jellegű. Ezért üdvözlöm azt, hogy több forrás jut majd a kutatásra, innovációra, digitális területekre, de a fiatalokra (főként az Erasmusra), a biztonságpolitikára, az EU külső határaira, és több jut a globális kérdésre, a külső programokra. Szintén üdvözlöm az eurózóna megerősítését célzó új eszközöket, mint az új strukturális reformtámogató, illetve a beruházás stabilizáló eszközöket, igaz sok részlet vár még tisztázásra.
A Szociális Jogok Európai Pillérjének 20 elvét, amelyeket Göteborgban fogadtunk el, gondosan kell végrehajtani és kellő mértékű forrásoknak kell rendelkezésre állni, hogy a Pillér megvalósuljon. Hasonlóképpen rendkívül fontos az is, hogy az EU megerősítse elkötelezettségét a fenntartható fejlesztési célkitűzések irányába: a 2030-ig szóló cselekvési tervnek kell maradnia az elsőszámú horizontális EU-s politikának és ennek egyre nyilvánvalóbbá kell válnia.
EGSZB-elnökként hogyan látja Európa és az európai integráció jövőjét az EP-választások után? Lesz-e nagyobb lendület az integráció mélyítése irányába és ha igen, mely területeken, vagy csak a viták fognak folytatódni a következő években konkrét eredmények nélkül?
A közelmúltbeli európai választásokon a civil társadalom példátlan méretű mobilizációja, illetve a választási részvételi arány lenyűgöző növekedése egyértelműen megerősítette azt, hogy az emberek igenis kapcsolódnak az európai projekthez. A sokak által rettegett populista áttörés nem valósult meg. Bizonyos erők sikeresek voltak Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, és kis mértékben még Franciaországban is, de nem szorítottak sarokba minket.
Minden eddiginél aktuálisabb tehát az, hogy az európai vezetők világos üzenetet küldjenek és helyreállítsák az emberek bizalmát. Minden európai szereplőnek kötelessége demonstrálni elkötelezettségét az egység, a gazdagság, a jólét mindenki számára biztosítása felé azáltal, hogy megvédi a demokráciát, az emberi jogokat, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, a jogállamiságot és az európai szociális modellt.
További öt évet kaptunk arra, hogy azokon a területeken világos döntéseket hozzunk, amelyek igazán számítanak, mert így tudjuk konszolidálni az európai projektet és így tudjuk kezelni a gazdaságokat, amelyek ezer szállal kötődnek egymáshoz, így tudjuk kezelni a környezetvédelmi és társadalmi kihívásokat.
Ahogy említettem, a 2030-ig szóló Fenntartható Fejlesztési Menetrend az a stratégia, amely képes a megfelelő válaszokat adni öt fundamentális jellegű nagy átalakulásra, amelyre választ kell adnunk, nevezetesen: a gazdasági átalakulásra, az energetikai és ökológiai átalakulásra, az átfogó társadalmi változásokra, a demográfiai és részvételi átalakulásra, és a nemzetközi kapcsolatokban a geopolitikai átalakulásokra.
Nem szabad elszalasztanunk a lehetőséget és jól kell végrehajtanunk a 2030-ig szóló programot, illetve a fenntarthatósághoz vezető átmenetet. Az európai projekt támogatása és a Fenntartható Fejlesztési Menetrend az érem két oldalát jelenti, és az alapító atyák lelkesedésével kell végrehajtanunk azokat. Úgy gondolom, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnökjelölt mindezt világosan lefektette a 2019-2024 közötti időszakra szóló politikai iránymutatásában.
Ezzel együtt, a fokozódó geopolitikai bizonytalanság mellett az EU-nak továbbra is erősíteni kell pozícióit, mint a multilaterializmus védelmezője, hogy így ellent tudjon állni a protekcionizmus újbóli erősödésének és a globális vetélkedésnek. Egyszerűen nincs más esélyünk, mint kihasználni a súlyunkat, és nemcsak meg kell őriznünk az ENSZ-t és a multilaterális kereskedelmi rendszereket, hanem egyúttal biztosítanunk kell, hogy megőrizzük a demokratikus értékeket és fenntartható módon, hosszú távra javuljon az állampolgárok életminősége.
Európának továbbra is erős globális szereplőnek kell maradnia kereskedelmi és beruházási kérdésekben azáltal, hogy kibővíti a fenntartható fejlesztésekkel, a fair és etikus kereskedelemmel, az emberi jogokkal kapcsolatos intézkedéseket, beleértve a korrupció elleni szabályokat is a jövőbeli kereskedelmi megállapodásokban. Az EU-nak kell betöltenie a vezető szerepet ezekben a kérdésekben és az amerikai-kínai vetélkedést ebből a szempontból nem fenyegetésként, hanem lehetőségként kell látnia.
Ami az EU további bővítését illeti, úgy gondolom, hogy egy új reneszánszra, egy valódi újjáéledésre van szükségünk ezen a területen. Tavaly láthattuk, hogy újra fókuszba került a Nyugat-Balkán az Európai Bizottság ambiciózus stratégiája nyomán és 15 év után létrejött az EU-Nyutat-Balkán csúcstalálkozó is Szófiában. Ezt a lendületet életben kell tartani. Az EGSZB meg van róla győződve, hogy az uniós bővítés, különösen az EU-s demokratikus elvek, jogi sztenderek nyugat-balkáni régióra kiterjesztése mind az EU-nak, mind a Nyugat-Balkánnak érdekében áll. Hangsúlyozom: az EU-nak is érdeke, nemcsak a nyugat-balkáni országok lakóinak, hogy ez a régió is minél hamarabb integrálódjon a közösségbe.
Az EGSZB nevéből és a Szociális Pillérből is adódik, hogy Önök különösen figyelnek az európai modell szociális szempontjaira. Mit gondol: mit és hogyan kellene erősíteni az Európai Unióban ahhoz, hogy egyrészt a közös piac is megmaradjon és így versenyben maradjon az EU az Egyesült Államokkal és Kínával, másrészt védje is az EU a sérülékenyebb társadalmi csoportokat, azaz egyszerre váljon versenyképesebbé és szociálisabbá is?
A közös piacot egyre nagyobb kihívások érik a globálisan fokozódó protekcionizmus és a torzított verseny miatt. Hiszek abban, hogy ezt a helyzetet a szociális és társadalmi sztenderdek erősítésén keresztül lehet kezelni. Az európai gazdasági és szociális modell azon a közös megértésen alapul, hogy mennyire fontos egyszerre növelni a foglalkoztatottságot, a társadalmi fejlődést és a termelékenységet, mert ezek azok a kulcsfontosságú tényezők, amelyek a fenntartható gazdasági növekedéshez vezetnek, amelyből mindenki fair módon részesül.
Az EU azzal, hogy elfogadta 2017-ben a Szociális Jogok Európai Pillérét, megújította az elkötelezettségét, amelyet fel kell használni ahhoz, hogy 2030-ig szóló Fenntartható Fejlesztési Menetrendet el lehessen érni, hiszen utóbbi azokhoz a jogokhoz és elvekhez kötődik.
A Szociális Pillér megvalósítása lesz az igazi teszt az EU-ban. Az EGSZB a pillérhez kért egy megvalósítási menetrendet és a feladatok szereplők közötti világos leosztását is. Az EU tud szabályozást és lendületet is adni, de csak a tagállamok és a civil szervezetek tudják elérni azt, hogy a célok meg is valósuljanak.
Ha nem cselekszünk és elmarad a társadalmi fejlődés, akkor az olyan, mintha becsuknánk a szemünket a társadalmi igények előtt. A szavazópolgárok pedig az ebből eredő frusztrációjukat két lehetséges irányban vezetnék le: egyrészt a sérülékeny társadalmi csoportok irányába, másrészt azok irányába, akik a hatalomban vannak. A frusztráció táplálja a populizmust és az antidemokratikus hangokat.
Mindezek miatt tehát meg kell kettőznünk az erőfeszítéseinket, hogy közösen végrehajtsuk a 2030-ig szóló menetrendünket és a Szociális Jogok Európai Pillérét és mindehhez megfelelő finanszírozást is biztosítani kell. Az Európai Szemeszter és a következő uniós költségvetés egyaránt eszközök arra, hogy megvalósítsuk ezt a két nagy stratégiai célkitűzést.
Címlapkép és képek forrása: Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
