Uniós források

Hatalmas paradicsomtermesztő üvegházat adtak át Győrben félmilliárdos EU-pénzből

MTI
Átadták pénteken Győrben a Greencoop Hungary Kft. összesen 2,5 milliárd forintból, ebből félmilliárd forintnyi EU-támogatásból, öt hektáron megvalósult, évente mintegy kétezer tonna paradicsomot termelő üvegházát. Az eseményen Nagy István agrárminiszter többek között azt hangsúlyozta, hogy az üvegházak komoly erőforrást jelentenek a hazai zöldségtermesztésben, és a Vidékfejlesztési program, illetve egyéb támogatások révén ez év végéig közel kilencvenegy hektár üvegház épül.
A támogatott projektkereső adatbázis szerint a Greencoop Hungary Kft. a VP-2-4.1.3.1.-16 - "Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével" című uniós pályázaton nyert el 500 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást 2018 novemberében és ennek a fejlesztésnek az átadása zajlott május 24-én. Az üvegház megnyitásával 35 új munkahelyet teremtettek, de a szedés időszakában, június és augusztus között további 15-20 idénymunkást foglalkoztatnak.

Nagy István az átadási ünnepségen elmondta, hogy jelenleg 150 hektárnyi üvegházban és közel ötszáz hektárnyi korszerű fóliablokkban zajlik zöldséghajtatás. Hozzátette, hogy üvegházi termesztésben egy hektárra vetítve a fürtös paradicsom éves árbevétele 126 millió forint, a koktél paradicsom esetében 180 millió forint realizálható.

Beszélt arról is, hogy tavaly a friss zöldség export 115 ezer tonna volt, értéke meghaladta a 120 millió eurót (39,1 milliárd forint). A hajtatott termékek közül a paprika 25 ezer tonnát tett ki - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az uborka és a paradicsom esetében még a hazai piacon is vannak kihasználatlan lehetőségek. Részletezte, hogy az elmúlt években a megtermelt paradicsom 97-98 százalékát belföldön értékesítették. Májustól november végéig önellátó a hazai piac, de ezt még lehet növelni - mondta. Hozzátette, hogy a Greencoop a paradicsomot csak idehaza értékesíti, ezáltal csökken a szezonalitás, mert folyamatosan friss termékkel látja el a piacot.

Elmondta azt is, hogy a Greencoop Hungary Kft. üvegháza azt bizonyítja, hogy hosszú távon csak a legmagasabb színvonalon termelő üzemek maradnak versenyben. Az üvegházban geotermikus energiával fűtenek, összegyűjtött esővízzel öntöznek és kizárólag biológiai növényvédelmet alkalmaznak.

A Greencoop Hungary Kft. a szlovákiai Greencoop szövetkezet tagja. Bindics Zsolt, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy Szlovákiában összesen húsz hektáron évi tízezer tonna paradicsomot termelnek. A győri üvegházban 150-200 ezer paradicsomtő található, és négy fajta paradicsomot termesztenek, klasszikus fürtös paradicsomot, koktélparadicsomot, cherry és datolya cherry paradicsomot.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város igyekezett olyan környezetet kialakítani a vállalkozások számára, amelyben eredményeket és sikereket tudnak elérni. Ebben szerepe volt annak is, hogy tavaly év elején 1,8 százalékról 1,6 százalékra csökkentették az iparűzési adó mértékét - tette hozzá.
A továbbiakban is várjuk a nagyobb, EU-pénzből megvalósuló fejlesztések eredménykommunikációját az uniosprojekt@portfolio.hu email címre, amely közleményeket térítésmentesen közzéteszünk a Portfolio Uniós források rovatának Projektek mellékletében.
Címlapkép forrása: MTI Fotó, Krizsán Csaba
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
KonyhaKontrolling

Ne hallgass senkire!

Az elmúlt hetek hírei miatt úgy éreztem, ideje megint elővenni az  influencereket/értékesítőket. Ez sajnos olyasmi, amiről bármikor összejön egy csokorra való. Röviden összefoglalva: r

Holdblog

A nagy PMÁP-döntés

A HOLD társalapítóját, Szabó Lászlót hívta meg a Telex Téma podcastbe Brückner Gergely, a lap újságírója. Az idei év egyik legforróbb témájáról beszélgettek: ki mit... The post A nagy

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet
Orban-Viktor-szankciok-europai-unio-brusszel-blokkolas-veto