Közel egy éve nem volt olyan gyenge a forint, mint most. Ezért érdemes áttekinteni, hogy milyen külső és belső tényezők mozgatják az árfolyamot. A következő időszakban kulcsfontosságúak lesznek a kormányzati gazdaságpolitikai lépések, a jegybanki kamatpolitikája, illetve a jegybank és a kormány közötti, valamint a kormány és az EU intézményei közötti kapcsolat minősége.
Idén az év elején a reálbérek közel tíz százalékos visszaesést mutatnak, miközben egy évvel korábban közel hasonló mértékben nőttek. A jelzáloghitelezés másfél éve történelmi csúcson volt, mára gyakorlatilag eltűnt a hitelkereslet. Az infláció idén az egész első negyedévben 25% fölötti volt – miközben a hasonló fejlettségű Szlovákiában és Romániában 15% körüli. Ez csak néhány példa a hazai gazdasági környezet változékonyságára, de ezekből is kiolvasható, hogy a makrogazdasági változók szélsőséges kilengései az átlagosnál jellemzőbbek a magyar gazdaságra. Pedig a makrogazdasági stabilitás hasznos dolog. A gazdasági tevékenység nagymértékű ingadozása, a magas infláció, az ingadozó árfolyam veszélyezteti a fenntartható fejlődést. Fontos lenne tehát törekedni a makrogazdasági stabilitásra. Mégis, milyen okai vannak, hogy Magyarország nem szerepel ebben jól, és hogyan lehetne ezt korrigálni – erről szól a cikk.
A debreceni CATL beruházás összemérhető például a Tesla berlini gigafactoryjával, ami igencsak érdekes jelenség egy olyan kis országban, mint Magyarország. A következő években a feldolgozóipari termelés egyre nagyobb súlyát adja majd az akkumulátorgyártás, miközben a hazai iparpolitikának a diverzifikációra kellene törekedni. Az elmúlt évek iránya felveti a kérdést, hogy Magyarország miképp törne ki a közepes fejlettség csapdájából.
Szeptemberben és októberben is 20 százalék fölött volt infláció és a következő hónapokban még szinte biztosan tovább emelkedik. Nagyon valószínű, hogy az előttünk álló fél évben 20 százalék fölött marad az infláció Magyarországon. De mi lesz azután? Beragad magas szinten vagy gyorsan csökkenni kezd? Előbbire már több példa is volt korábban, az utóbbi pedig a hivatalos (kormányzati és jegybanki) narratíva. Ahhoz, hogy választ kapjunk erre a kérdésre, érdemes megvizsgálni a jelenlegi infláció természetét, választ keresni arra, hogy milyen szerepet játszanak benne a külső és a belső tényezők, ezekkel kapcsolatban milyen várakozásaink lehetnek, és hogy mit mond a magas inflációs időszakok természetéről a fenti összefüggésekben a tudomány? A rossz hír az, hogy a hatékony inflációcsökkentés nem jár áldozatok nélkül, annak az útja a gazdasági növekedés és az életszínvonal visszaesésén visz keresztül. De ki bólintana rá önként erre? Ahogyan Oliver Hazard Perry amerikai tengerésztiszt mondta az 1813-as Erie-tavi csata során: találkoztunk az ellenséggel, és mi magunk vagyok azok…
A nyár végén néhány hét leforgása alatt megduplázódtak az európai energiaárak. Így a gázárak augusztus végére a tavalyi nyár végéhez képest nyolcszorosára nőttek, az elektromos áram ára pedig ötszörösére – a 2020-as árakhoz képest pedig már kétszámjegyű szorzószámokat kell használni. Ezt a sokkoló áremelkedés olyan energiaválságot vetít elénk, ami a háztartások és a vállalatok számára jelentős, esetenként megoldhatatlan kihívással jár Európaszerte. Az elszálló költségek sok vállalatot a működés korlátozására vagy beszüntetésére kényszerítenek, ami fizetéscsökkentést, elbocsátásokat is magával von. A lakosság pedig az emelkedő megélhetési költségek miatt visszafogja nem létszükségleti célú fogyasztását. A borítékolható reálgazdasági hatás tehát a növekedés lelassulása, sőt, valószínűleg a negatív tartományba csúszása, vagyis a recesszió. Azonban akadnak olyan országok is, melyek esetében az energiaválság a recesszión túlmenően súlyos makrogazdasági stabilitási problémákhoz is elvezethet már rövid távon is. Magyarország közéjük tartozik. Ez a cikk arról szól, hogy miért van ez így, valamint arról, hogy ez milyen tanulsággal szolgálhat.
Amikor elkezdődött az idei év, akkor még csak kevés felhőt láttunk a gazdasági kilátásaink egén. Az aktuális európai Covid-hullám ugyan még messze nem csengett le, de a lakosság nagyobb része már túlvolt az oltásokon, és azt gondolhattuk, hogy a világjárvány legnehezebb időszakán túl vagyunk. A poszt-covid inflációs probléma ugyan egyre többeket foglalkoztatott, de a jegybankok narratívája még arról szólt, hogy csak átmeneti jelenségről van szó. És a forint árfolyama is megnyugodni látszott, az év eleji 370-es után jöttek a 360 alatti euró/forint szintek. De a háború megváltoztatott mindent, és mára sötét felhők gyülekeznek mindenfelé. Európa az energiabizonytalanság rémével kell, hogy foglalkozzon, az élelmiszerválság a küszöbön van, és hamarosan dörömbölni kezd. Az infláció 40 éves rekordokat dönt az USA-ban, és Nyugat-Európában és félő, hogy a probléma évekig velünk marad, egy euró pedig 400 forintot ér. Ez a cikk arra tesz kísérletet, hogy szétszálazza azt, hogy az idei forintleértékelődésben mely okok és milyen mértékben játszottak szerepet. Előre elárulom: az eredménynek nem nagyon fogunk örülni – és ez elég nagy baj.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az infláció még annál is magasabb és tartósabb lesz, mint korábban gondoltuk.
Az emelkedő infláció miatt Magyarországon és Csehországban már tavaly nyáron elkezdődött a kamatemelési sorozat, Lengyelországban némi hezitálás után az ősszel, Angliában februárban, az USA-ban pedig márciusban fog elindulni. Az Európai Központi Bankban azonban egyelőre nincs terítéken az, hogy a 2016 óta változatlanul nulla százalékos hitelkamatot megemeljék. Pedig infláció ott is van. Mi ennek az oka?
Ez a cikk arról szól, hogy miért nem fenntartható az az unortodox hazai jegybanki politika, amelyik a növekedés támogatása köré rendezte a stratégiáját az elmúlt években, és ehhez irreálisan alacsony kamatkörnyezetet rendelt. Arról is szól a cikk, hogy milyen szinten tetőzhet a hazai kamatszint, és miért?
A világgazdaság újraindulása korántsem megy zökkenőmentesen. A lezárások során számos területen összeroppanó kereslet nagyon gyorsan magára talált, ezzel szemben a kínálati oldalon a helyreállás csak döcögősen halad. Az ebből következő súrlódások eredménye a világszerte elszálló infláció. Azonban az októberben 6,5%-ra szökő, majd novemberben várhatóan 7% fölött tetőző hazai inflációs adatban a globális hatások mellett hazai tényezők is szerepet játszanak. Ez a cikk amellett érvel, hogy a Magyar Nemzeti Banknak megvan a lehetősége arra, hogy hatékonyan védekezzen a magas inflációval szemben. Az, hogy a bátorsága megvan-e hozzá, egyelőre még kérdéses.
Az idei év egyik nagy meglepetése a korábban vártnál gyorsabb helyreállás a világgazdaság nagy centrumaiban, a másik pedig az előrejelzéseket jócskán meghaladó infláció - a kettő között erős kapcsolat van. De vajon mit hozhat 2022? Valóban csak átmeneti jelenség az árak meglódulása, vagy tartósan magas marad az infláció? Ezt a kérdést sokan teszik fel maguknak Amerikában és Európában egyaránt, és közülük egyre többen gondolják úgy, hogy a gyors áremelkedés velünk marad. Ha igen, akkor miért történhet így, és ez milyen következményekkel járhat? Van-e reális esélye a stagflációnak, annak, hogy a növekedés leáll, de a magas infláció megmarad?
Magyarország belesodródni látszik egy nemzetközi konfliktusba a vállalati adóztatás ügyében. Az USA minimálisan 15%-os globális vállalati adó-javaslatát a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő G-7-ek támogatják, és nagyon valószínű, hogy világ GDP 90%-át előállító G-20-ak is mögé fognak állni. Alig van olyan ország, ahol ez a tervezet problémát jelenthet, de Magyarország a maga 9%-os adókulcsával ezek közé tartozik. Megéri belemenni a konfliktusba vagy jobb a kompromisszum?
Magyarországon már a Covid-válság előtt is ismert volt a magas nyomású gazdaság receptje, ugyanis mind a költségvetés, mind a monetáris politika nyomta a gázpedált. Mi is az a magas nyomású gazdaság, és mi vár ránk a kilábalás időszakában?
Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy gazdasági válságok jönnek-mennek. A Covid-válság (2020-2021) csak egy a sorban. Nem is olyan régen még a nagy pénzügyi válsággal (2008-2009), illetve az elhúzódó európai adósságválsággal küszködtünk (2011-2012). Az 1990-es évtizedben a rendszerváltás gazdasági sokkja okozott mélyrepülést. A nyolcvanas években is elég sokat prüszkölt a magyar gazdaság, és többször is (1980-ban, 1985-ben és 1988-ban is) elakadt a növekedés – alapvetően az 1970-es évek energiaválságának hazai utórengései miatt. Valószínűleg nem kell sokat várni a következő válságra sem, bár ma még rejtély, hogy az milyen természetű lesz.
1980-ban kellemetlenül magasra, 5% fölé szökött a nyugat-német infláció. Ebben az évben lett a Bundesbank elnöke Karl Otto Pöhl. Tőle származik az híres mondás, miszerint az infláció olyan, mint a fogkrém: ha egyszer kinyomtuk a tubusból, akkor már nagyon nehéz a felesleget visszaügyeskedni. Azt is hozzátette, hogy a legjobb, amit az ember tehet az, hogy nem nyomja meg túl erősen a tubust.
És ezt már a rögtön a cikk legelején el is árulom. Keresd a K-ban!
Cikkem a Covid-válságról, valamint a címben szereplő három dolog közötti közgazdasági összefüggésekről szól. Nem a politikáról. Nem Magyarországról. Vagy csak egy kicsit róla...
Sok szenvedést és veszteséget okoz a világnak a koronavírus-válság. De minden rosszban van valami jó. A válságok például alkalmasak arra, hogy változtassanak az emberek gondolkodásán, és a kreatív romboláson keresztül, tüzelőanyaggal lássák el az innovációt.
Csúcson van a hazai gazdasági konjunktúra: a tavalyi 4%-os növekedést követően 2018 első negyedében az éves (kiigazított) GDP növekedési ütem megközelítette az 5%-ot. Az MNB közgazdászai szerint a magyar gazdaságban 2017 végére bezárult a kibocsátási rés, vagyis a növekedés potenciális közelében alakult. Mit lehet kezdeni ezzel az információval? Ennek most örüljünk, vagy inkább ne? Mit jelentenek egyáltalán azok a fogalmak, hogy kibocsátási rés, és potenciális növekedés? Mit lehet mondani a jövőbeli növekedési kilátásokról? Milyen gazdaságpolitikával lehet biztosítani a tartósan 4% fölötti éves gazdasági növekedést? A következő írás ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására vállalkozik.
2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 6 százalékkel, tavaly pedig 13 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek Magyarországon. Az idei év 8 százalékos minimálbér és 12 százalékos garantált bérminimum emeléssel kezdődött. A gyors hazai bérnövekedést látva jogosan merül fel a kérdés: milyen hatással van ez a folyamat a termelékenységre, veszélyezteti-e a gyors bérnövekedés a magyar gazdaság versenyképességét, és egyáltalán meddig lehet fenntartani az "erőltetett" ütemű béremelések időszakát?
Kínában az alternatív hajtástípusok terjedése már az olaj iránti keresleten is érezteti a hatását, ennek pedig...
A nagy harsonaszóval bejelentett Otthonfelújítási támogatás teljes kudarc lett, mivel szokás szerint sikerült annyira...
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak...
Az év vége közeledtével a családi összejövetelek nem csak a szeretetről és a közös pillanatokról szólnak, hanem... 
Botond a régi, az adás új, kellemes ünnepeket! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek... 
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Újabb könnyítések a jelzáloghitel elengedés szabályaiban Újabb könnyítések...
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
