Gazdálkodj okosan - pénzzel és idővel

Régi keletű a felismerés, miszerint az idő pénz. Akad bank, amelynek ügyfelei csak annyit foglalkoznak pénzügyeikkel, amennyit feltétlenül kell, hogy idejüket az igazán fontos dolgoknak szentelhessék.

Profitáljon a forint árfolyammozgásából!

A devizapiacok kedveltségében mindig is szerepet játszott, hogy gyakoriak a trendszerű mozgások, illetve az, hogy szép nagy hullámokat mutatnak a grafikonok. Az elmúlt napokban talán a legizgalmasabb mozgásokat, az amúgy egzotikus devizapárnak számító EURHUF produkálta, ami sok kereskedő célkeresztjébe helyezte a forintot.

Mit várnak az elemzők a gazdaságtól 2013-ban? - CFA kerekasztal

Idén ismét megtartotta a CFA magyarországi egyesülete a forecast rendezvényét. A rendezvénysorozatot a helyi CFA szervezetek minden évben megrendezik szerte a világon.

Legfeljebb 300 forintos eurót, 0 százalék körüli gazdasági növekedést és a beruházási kedv minimális fellendülését prognosztizálják makroelemzők 2013-ra.

Sasszé után hátraszaltó

2013 eddig a homlokráncolás éve volt a fémek piacán. Igaz, nem érhette igazi meglepetésként a befektetőket az arany és az ezüst árának esése, hiszen már tavaly óta inkább sasszézgattak és a felfelé történő igazi kitörések is elmaradtak. Ugyan több mint fél éve nem volt ilyen mélyen a két nemesfém ára, de mérvadó elemzők nem tekintik drámainak a helyzetet, sőt óvnak a túlzott reakcióktól, mert ugyan a piaci környezet most nem ezt sugallja, de a válságnak még messze nincs vége.

Egy gentleman - bakancsban

A Toyota Hilux immár három éve vezeti a hazai pickup-eladási listákat. Lássuk, mi kellett ahhoz, hogy a Hilux ne csak megszerezze, hanem ilyen szilárdan meg is őrizze Magyarország legnépszerűbb pickupjának címét?

7,5 vagy 9 százalék a valós hozamszint Budapesten?

Mennyi ma a valós hozamszint Budapesten? Többek között erre a kérdésre keressük a választ 2012 legaktívabb befektetőivel. Egy asztalhoz ültetjük a legnagyobb külföldi és hazai befektetőket.

A Portfolio.hu és az RICS Magyarország 2013. február 28-án félnapos konferenciát szervez az ingatlan-értékbecslés legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseiről.

A 183 napos szabály figyelembevételének változása az új magyar-német egyezmény tükrében

Amennyiben a magánszemély jövedelme külföldről származik, adókötelezettségének megállapítása érdekében meg kell határoznia adóügyi illetőségét, illetve azt, hogy melyik állam adóztathatja jövedelmét. Mindehhez a hazai szabályok mellett jellemzően az irányadó kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények előírásai nyújtanak segítséget.

Birger Schäfermeier választása: Ninja Trader

A professzionális kereskedők az esetek többségében teljesen különböző stratégiát követnek, eltérő időtávon, más-más termékekkel üzletelnek. Az egyetlen dolog, ami nagy valószínűséggel közös bennük, hogy mindnyájan a NinjaTrader kereskedési platformot használják. A NinjaTrader a kereskedést igazán komolyan vevő forex és határidős traderek kereskedési felülete.

Átmeneti szabályok a környezetvédelmi termékdíj szabályozásában

Mint ahogy a gazdasági jogszabályok többsége úgy a termékdíj törvény is évről évre változik és nem kivétel ez alól a 2013-as év sem. A 2013. január 1-től érvényes jogszabályi előírások közül talán a legfontosabb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerén belül történt hatásköri változás és az azzal kapcsolatos termékdíjas kötelezettségek (bevallás, bejelentés, befizetés) teljesítésére vonatkozó átmeneti szabályok.

A befektetés elemzők jövője Jesús López Zaballos szerint

Az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (European Federation of Financial Analysts Societies, EFFAS) Magyarországon szervezte meg kétnapos programsorozatát azzal a céllal, hogy kialakítsa a szervezet jövőképét, meghatározza annak fő stratégiai irányvonalait szoros együttműködésben a kelet-európai országok tagintézményeivel. Ebből az alkalomból Jesús López Zaballos úrral, az EFFAS elnökével és Michael Theobald úrral, a szervezet TQC bizottságának tudományos tanácsadójával beszélgettünk.

Elektronikus számlázás - mit vár el az adóhatóság

2013. január 1-jétől a meghatározó változások között szerepel az elektronikus számlázásra vonatkozó szabályozás egyszerűsítése. A 2010/45/EU Irányelv rendelkezéseivel összhangban az új szabályok segíthetik a vállalkozások költségeinek csökkenését, a versenyképesség javítását. A módosítások nyilvánvalóan a papíralapú számlákkal kapcsolatos adminisztratív terhek további növelése ellen is hatnak. A tagállamok adóhatóságainak is haladni kell a korral, és kimondhatjuk, hogy a papír alapú bizonylatolás hegemóniája véget ér.

Tehetséggondozás hátrányos helyzetű gyermekek számára

A Csányi Alapítvány immár nyolcadik éve támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekeket az Európa-szerte egyedülálló Életút Programban, amely hosszú távon, egészen a diploma megszerzéséig segíti a fiatalokat. Dr. Radoszáv Miklóst, az alapítvány operatív igazgatóját kérdeztük a szervezet kiemelkedő eredményeket elért tehetséggondozó programjáról.

Finanszírozási lehetőségek a dél-alföldi régióban

Portfolio.hu 2013. február 19-én Szegeden rendezi meg legújabb rendezvényét, ahol a meghívott neves szakértők a legaktuálisabb gazdasági kérdéseket járják körül. Az eseményen például megtudhatják a résztvevők, hogy mi vár a magyar gazdaságra és a forint árfolyamára. A meghívott előadókkal arra keressük a választ, hogy miként tudnak a cégek az elhúzódó válságban megmaradni, valamint arra is választ kaphatunk a banki és tanácsadói szakértőktől, hogy mire számíthatunk hitelezési, illetve adózási oldalon.

Naprakész információk az ágazat szabályozási kérdéseiben

2013 február 12-én a Portfolio.hu félnapos Agrár Konferenciát szervez. A rendezvény célja, hogy szakmai-üzleti találkozási alkalmat biztosítson az agráriumban dolgozó különböző szakemberek, döntéshozók, befektetők és vállalkozók számára. A konferencia feladatának tekinti, hogy áttekintse és megvitassa a szektort leginkább foglalkoztató problémákat, kihívásokat. Az esemény így kiemelt figyelmet szentel a földtörvény változásainak és várható következményeinek, az EU-s támogatások várható alakulásának, a terményárak trendjeinek és a finanszírozási lehetőségeknek.

A belföldi összesítő jelentéssel kapcsolatos kihívások

A 2013-as év várhatóan egyik legnagyobb adózási kihívása a belföldi összesítő jelentéssel kapcsolatos előírások gyakorlatba való átültetése lesz. Fontos tudnivaló, hogy a belföldi összesítő jelentés az áfa bevallás részét képezi, ezért a jelentésre az adózás rendjéről szóló törvény mulasztási bírságra vonatkozó előírásai vonatkoznak, így a hibás jelentésekre mulasztási bírság vethető ki. Bízunk ugyanakkor abban, hogy a kezdeti időszak hiányosságainál az új rendszer sajátosságaiból adódó kihívásokat is figyelembe veszi az adóhatóság a mulasztások mérlegelése során.

100 díjmentes, automatikus kereskedési rendszer egy helyen

A Portfolio Trader termékpaletta legújabb kereskedési platformja a CityIndex Advantage Trader, amely egy magyar nyelvű, letölthető CFD kereskedési platform. A CFD termékek segítségével ön a piac minden rezdüléséből kiveheti a részét: az árfolyam emelkedése és csökkenése egyaránt lekereskedhető, mindenféle időkorlát nélkül.

Pályakezdők foglalkoztatása utáni adókedvezmények 2013-tól

Az utóbbi időszakban a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek létrehozása céljából az adó- és járulékrendszer komoly változásokon ment keresztül, melynek egyik eleme az élő munkára rakódó terhek csökkentése. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében 2013. január elsejétől meghatározott foglalkoztatotti kör esetén a munkáltató szakképzési hozzájárulási és szociális hozzájárulási adó kedvezményt vehet igénybe. Eszerint az idei évtől jelentős kedvezmény jár többek közt a pályakezdő fiatalok alkalmazása után.

Világot átívelő Executive MBA-képzés Budapesten

"A globális üzleti világ radikálisan és meglepő módokon változik" - Mel Horwitch, az IMM program egyik partneriskolája, a CEU Business School dékánja mondta ezt nemrégiben azon a konferencián, amelyen Soros György, a CEU alapítója értékelte napjaink világgazdasági kihívásait. A gazdasági élet szereplői alighanem többségükben egyetértenek vele.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.