Biztosítások jövője Magyarországon - Konferencia a szektor nagyágyúival

Stabilabban vészelik-e át a biztosítók a válságot, mint a bankok? Van-e élet az eladás, eladás, eladás után? Véget ért-e a unit-linked szárnyalása? Tényleg a független értékesítési csatornáké-e a jövő?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ neves hazai szakemberek segítségével a Portfolio.hu harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. Stabilitás, termék, értékesítés, szabályozás. Minden, amit a szektorról tudni illik felsővezetői szinten.

Magyarország egyhelyben az árnyékban

Magyarországon idén nem lett könnyebb vállalkozni, mint tavaly volt. A Világbank Doing Business évkönyve szerint, amely azt elemzi, hogy a szabályozás, az intézmények, a jogrendszer a különböző országokban mennyire támogatja, vagy éppen mennyire akadályozza azokat, akik vállalkozni szeretnének, az összes vizsgált szempont szerint (három kivétellel - ezekről lesz szó) ugyanolyan a magyar helyzet, mint 2008-ban. Mondhatnánk, hogy ez rendben is van, a magyar politika, közigazgatás azt elmúlt évben inkább az államcsőd elkerülésével foglalatoskodott. Csakhogy ez egyrészt nem igaz (voltak, akiket valóban lekötött a stabilitás megteremtése, de azért vannak olyanok is, akiknek nem az volt a fő tevékenységük...). Másrészt ne feledjük: miközben mi egyhelyben állunk, aközben sikerült elérnünk, hogy a Világbank értékelése szerint, a szabályozás minden dimenziójában több ország is megelőzött bennünket. A szerző a Corvinus Egyetem oktatója, a Közjó és Kapitalizmus Intézet munkatársa.

A befektetés művészete - befektetés a művészetbe

Aukciós ház Budapesten sokféle van. Olyan azonban, amelynek a XX. századi bútor és design lenne a fókuszában, eddig még nem volt.
A műtárgypiacnak ezt a különleges szegmensét Magyarországon még kevesen fedezték fel, a nyugat-európai vásárlók körében azonban már ma is jól megtérülő befektetési terület!

Felavatták az első magyar bióerőművet Szakolyban

Átadták Magyarország első, zöldmezős fejlesztésű, önálló biomassza villamos energia erőművét Szakolyban. A Dél-nyírségi Bioerőmű ünnepélyes avatásán Gráf József földművelési és vidékfejlesztési miniszter méltatta a példaértékű beruházást, amely egyszerre szolgál térségfejlesztési, energetikai és környezetpolitikai célokat. A Bioerőmű a helyileg előállított biomasszából nagy értékű végterméket, megújuló villamos energiát, úgynevezett zöld áramot állít elő, emellett több mint 200 új munkahely teremtésével járul hozzá a térség foglalkoztatási gondjainak mérsékléséhez. A beruházás a vidékfejlesztés és a vállalati együttműködés kiváló példája. A Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt. (DBM) projekttársaságban több hazai társaság mellett Japán egyik legnagyobb áramszolgáltatója, a Tohoku Epco is tulajdonos. A nettó 14 milliárd forintos beruházás finanszírozását a Magyar Fejlesztési Bank és az energetikai projektek finanszírozásában hagyományosan aktív szerepet játszó K&H Bank klubhitele biztosította, 50-50%-os kockázatvállalással. A Kormány a DBM munkahelyteremtéséhez 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A Bioerőmű a legkorszerűbb technológiát alkalmazza, a magyar szilárdtüzelésű erőművek között kiemelkedő energetikai hatásfokkal rendelkezik.

Váltson kedvezményes nemzetközi bérletet és fedezze fel vonattal Európát!

Vasúton utazni ma már komfortos és praktikus megoldás, ráadásul sok esetben olcsóbb is, mint bármely más közlekedési eszköz. Az utasok kényelmét igényes vonatok szolgálják, ráadásul külföldön is kedvezményesen vonatozhatunk, ha idehaza váltunk nemzetközi bérletet.

Váltsa tőzsdei ismereteit nyaralássá!

A QUAESTOR Csoport számtalan olyan befektetési formát ajánl, amelyekkel a hektikus piacok dacára is pozitív eredményt lehet elérni. Ezekkel a termékekkel az árfolyamesések esetében is profitot tud realizálni - legyen szó deviza, CFD vagy határidős short ügyletekről.

Félmilliónál többen használnak mobilinternetet

Több mint fél millióan használnak mobilinternetet Magyarországon. Egyértelmű, hogy a mobiltelefonálás után a szabad internetezés is tömegeket hódít meg. Főként annak köszönhetően is, hogy ma már havi 3990 Ft-ért elérhető a gyors, nagy sebességű mobilinternet.

Új brókercég a BÉT-en - Mit tervez a Random Capital?

Május közepén indította útjára szolgáltatásait a Random Capital, mely a brókercégek által lebonyolított havi forgalom tekintetében azonnal 3%-os piaci részesedést szerzett. A társaság vezérigazgató-helyettesével, Hanyecz Istvánnal a Random Capital növekedési terveiről, a megcélzott befektetői rétegről, a társaság díjstruktúrájáról és szolgáltatásairól beszélgettünk.

Jelentős megtakarításokat érnek el a vállalkozások a Virtualoso-val

Virtualizációval teljesen új alapokra helyezhető a vállalkozások IT rendszerre. A T-Systems Virtualoso szolgáltatásaival hosztolt e-mail, online csoportmunka, telekonferencia alkalmazásokhoz és szerverbérlethez juthatnak, beruházás nélkül.

Július 13.-tól jegyezhetők az RFV részvényei

A Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. mai hirdetménye szerint július 13-tól jegyezhetőek a társaság új részvényei. A legfeljebb 400 ezer darab részvényt 2750 forintos áron hozzák forgalomba.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.