Prémium

Mely cégek lesznek az idei pegazusok? (x)

Portfolio
Alig több mint másfél hét múlva, november 16-án kiderül, mely cégek kaphatják meg idén a legdinamikusabban fejlődő magyarországi kis- és középvállalkozásoknak járó Pegazus Díjat. Az először 2008-ban kiosztott díjak immár számos olyan társaság vitrinjében pihennek, amelyek neve akkoriban vagy azóta befutott társaságokként a nagyközönség számára is ismerősen cseng.
A feltörekvő kategória díjazottjai között szerepelt például 2014-ben a Szállás.hu online szállásközvetítő cég neve, ugyanebben az évben kapott piacvezetőként díjat a Hell Energy és a Szarvasi Mozzarella is. Szintén élelmiszeripari cég a Cserpes Sajtműhely, amely a tavalyi piacvezető díjazottak között szerepelt.

Ha a korábbi évek díjazottjai között tallózunk, szintén találunk olyan széles körben ismert cégeket, mint az Univer vagy a Mogyi.

A Pegazus Díjra nem lehet pályázni, azokat Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektetője, az Enterprise Investors hazai szakértői gárdája választja ki azok közül a feldolgozóiparban vagy a szolgáltatások területén működő vállalkozások közül, amelyek

• előző években az adott régió többi cégéhez képest a legnagyobb növekedést érték el
• magyar többségi tulajdonban vannak
• árbevételük az előző évben 500 millió forint felett volt
• előző évre vonatkozó EBITDA értékük pozitív volt
• legalább öt éve alapították és jelenleg is aktívak
• kielégítő likviditással rendelkeznek és
• működésük átlátható.

A díj támogatója a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója és a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.

Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója az idei díjátadó kapcsán elmondta: "Biztosak vagyunk abban, hogy amint az előző években, úgy idén is bőven szerepelnek majd díjazottjaink között olyanok, akik most kerülnek először igazán reflektorfénybe, de hamarosan a sikeresen fejlődő kis- és középvállalkozások széles köre számára válnak követendő példaképpé."

(x)
Holdblog

Cash is king! (feat. Zsiday)

Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont Kanada felőlünk maradhat szuverén. Jó szórakozást! Milyen platformokon tal

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

KonyhaKontrolling

Hogyan kerülhetsz hitelspirálba?

Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy általában nem tudok segíteni. Nemcsak azért, mert mire felismerik

Kiszámoló

Rendszeres havi megtakarítás ETF-be

A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1366148734-adobevallas-adózás-dokumentum-iroda-könyvelő-laptop-munka-pénzügy-számvitel