Prémium

Az adóváltozások ellenére továbbra is megéri az önkéntes nyugdíjpénztári tagság (x)

Portfolio


' title='
A béren kívüli juttatásokat is érintő jogszabály alapján a számítógép-, illetve az internethasználat támogatás kivételével minden cafeteria-elemet legalább 25%-os, vagy azt meghaladó adó terhel 2010-ben az eddigi adómentességgel szemben. A jogszabályi változás kapcsán az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások a kedvező, 25%-os adókulcsba tartoznak 2010 januárjától. A változások munkáltatót és munkavállalót is egyaránt érintenek, érinthetnek.

Számos munkáltatónál még mindig nyitott kérdés, hogy az adóváltozások ellenére is megtartják-e a cafeteria-rendszert és amennyiben igen, akkor az azzal járó adó fizetését átvállalják-e, vagy ráterhelik a dolgozóikra. Munkavállalói oldalról lényegében hasonló kérdés merül fel: értelemszerűen a cafeteria megszűnése vagy az azzal járó adó ráterhelése az alkalmazottakra egyenlő a kevesebb béren kívüli juttatás összegével. Ha a munkáltatók oldaláról nézzük, viszonylag egyszerű az érv a 25%-os adókulcsba tartozó béren kívüli juttatások megtartása mellett: a juttatások után kevesebb adót kell fizetnie a munkáltatóknak, mint a bérek után. Amennyiben a munkáltató vállalja a 25%-os adó megfizetését, akkor a 10.000 forintos önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 12.500 Ft-ba kerül, Ezzel szemben bérként ezt az összeget -100.000 forint bruttó bért feltételezve - 24% TB járulék, 3% munkaadói járulék és 1,5% szakképzési hozzájárulás, azaz összesen 28,5%-os költség terheli, ami esetünkben 12.850 Ft, így a munkavállaló/pénztártag zsebébe mindössze 6.500 Ft kerül. Az említettek alapján a munkavállalónak az az érdeke, hogy munkáltatója átvállalja a juttatás adóterhét és ne a dolgozót terhelje vele. Ezzel a munkáltató munkavállalója lojalitását is növelheti.

Miért éri meg belépni önkéntes nyugdíjpénztárba?


' title='
Az állami nyugdíjrendszer évről évre hatalmas hiányt termel, hiszen egyre kevesebb befizetésből kell egyre több embert eltartani. Napjainkban 4,5 munkaképes "tart el" egy 65 év felettit, ez 2050-re nagy valószínűséggel két munkaképesre fog csökkenni. A jelenlegi középkorú és fiatal generáció számára az állami nyugdíjrendszer nem tudja majd biztosítani a megfelelő nyugdíjat, így a saját erőből adódó megtakarításokra is szükség van a nyugdíjas éveik biztonságának megteremtéséhez. Ennek elérésére is kedvező megoldást kínál az önkéntes nyugdíjpénztári tagság.
Önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén kevesebb, mint napi 70 forintért 21 év alatt a hozamokkal együtt 1.330.000 forintot spórolhat meg öregkorára!

NAGY KERETESBEN:
  • Munkáltatói előnyök adózás szempontjából önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén:
  • Kedvező, 25%-os adókulcs a minimálbér 50%-áig. A támogatás (adomány) közérdekű kötelezettségvállalásnak számít, amellyel az adóalapját az adózás előtti eredménye 20%-áig csökkentheti.
  • Az egyéni adókedvezmény mértéke változatlan marad, így az önkéntes pénztári számlára történő egyéni befizetéssel továbbra is jelentős megtakarítás érhető el. Az önkéntes nyugdíjpénztár tagja, az általa fizetett tagdíj, eseti befizetés, valamint a részére jutatott támogatói adomány együttes összege után 30%-os adójóváírást érvényesíthet.
  • Az adókedvezmények összege adóévenként legfeljebb 100.000 Ft, több különböző típusú önkéntes pénztári tagság együttes fennállása esetén 120.000 Ft lehet.
  • Jövedelemmel rendelkező nyugdíjas pénztártag, illetve olyan tag esetében, aki 2020. január 1-je előtt vonul nyugdíjba, vagy eléri a nyugdíjkorhatárt, a személyi jövedelemadóból visszaigényelhető összeg maximum - egy pénztári tagság esetén - 130.000 Ft, illetve - több különböző típusú pénztári tagság esetén - 150.000 Ft lehet.
  • Az önkéntes nyugdíjpénztári számlákon keletkezett hozamok - és ezek az idei évben már most kétszámjegyűek - mentesek az egyéb befektetésekre jellemző kamatadó alól.


Az öngondoskodás különböző formáival élők - az önkéntes pénztári befizetések után járó - adókedvezményét az általuk megjelölt pénztári számlára utalja az adóhatóság.

További információ:
http://www.otppenztarak.hu

KICSI KERETESBEN:
Nyerjen thaiföldi utat az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárral!


' title='
Amennyiben 2009. november 15. és december 31. között 10 000 forint eseti befizetést teljesít OTP Önkéntes Nyugdíjpénztári számlájára, sorsoláson vehet részt. A fődíj egy kétszemélyes thaiföldi út 100.000 Ft költőpénzzel, és gazdára talál még 5db 100 ezer forint értékű utazási utalvány is. További információk: http://www.otppenztarak.hu
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
123