Végre van főbírója az országnak. Itt az ideje, hogy kimondjuk: a bíróság megerősítése talán a legfontosabb feladat, ha jó magyar kapitalizmust akarunk. A magyar bíróságokkal nincs alapvető baj, de azért javítanivaló is akad, és főleg védeni kell őket. Már csak azért is, mert a főbírót köszöntő szakértők egy része, mintha éppen a bíróságok elgyengítését (szép szóval: "demokratizálását") várnák tőle - írja Szalai Ákos, a Corvinus Egyetem oktatója, a Közjó és Kapitalizmus Intézet munkatársa. Az alábbiakban az ő véleményét idézzük.
Bíróságokról rosszat vagy semmit!
A bíró hasonló a politikushoz, vagy a futballistához: róluk rosszat vagy semmit - ezt írja elő az etikett. Ha valakinek jó véleménye van a bíróságok működéséről (pontosítsunk: nincs annyira rossz, mint a többieknek), akkor ezzel a véleményével rövid időn belül ki is iratkozhat a művelt társaságból. Én most erre készülök. Közgazdaságtani olvasmányaim alapján vallom: a bíróság talán a legfontosabb, leginkább megerősítendő, legtöbb hatalommal felruházandó intézmény, ha jól működő magyar kapitalizmust, élhető társadalmat és gazdaságot akarunk utódainkra hagyni.
A bíróságokkal szemben megfogalmazott baloldali, értelmiségi kritikák a világon mindenhol hasonlóak. A bírósági eljárás lassú. A bíróságok diszkriminálják a hátrányos helyzetű csoportokat. (Ez alatt azt értik, hogy a bíróság elvárja, hogy a felek öltözködésükben, szóhasználatukban, viselkedésükben az ő "felső középosztályos kulturális normáikat" kövesse; a bíróság a többségi, elit magatartásminták követését várja el, azt jutalmazza.) A bíróságok korlátozzák a népfelség elvének megvalósulását: a demokratikusan megválasztott vezetők sokszor miattuk nem tudják megvalósítani akaratukat. (Tipikusan ilyen vita Magyarországon az, hogy jónéhány olyan jogintézmény létezik, amelyet a bíróságok nem alkalmaznak: a legtöbbet vitatott az, hogy a bíróságok nem hajlandóak használni a gyűlöletbeszéd ellen meglevő eszközöket). Mindent összevetve, ez a baloldali kritika a bíróságokat - valószínűleg nem alaptalanul - valamiféle arisztokratikus maradványnak tűnteti fel. Persze lehet, hogy sokunk számára pont ezért szimpatikusak, pont ezért a kapitalizmus, a jogállam legfontosabb garanciái.
A kritikát általában megoldási javaslat is követi: le kell szűkíteni a bíróságok hatáskörét. (Persze a függetlenségüket nem vonja kétségbe senki. Csak az a lényeg, hogy kisebb legyen az a hatáskör, amelyben függetlenül eljárhatnak.) És sajnos a hatáskörök szűkítésében gyakran a bírák is partnerek: közülük is sokan szeretnének kevesebb feladatot ellátni, változatlan honoráriumért.
A bíróság a legjobb megoldás
A bírósági hatáskörök korlátozása azonban az egyik legveszélyesebb lépés, amit megtehetünk, hiába sorakozik fel emögött egy igen komoly politikai és "szakmai" koalíció. A veszély megértéséhez, hadd hívjam segítségül az évtized egyik legfontosabb közgazdaságtudományi kutatási programját. Daron, Acemoglu, Edward L. Glaeser, Andrei Shleifer - korunk talán legjobb közgazdászai - több társukkal együtt körülbelül tíz éve kezdtek abba a kutatásba, amelynek a kiindulópontja az volt, hogy egy ország fejlettsége vélhetően nem (csak) a jól ismert gazdasági mutatóktól függ, hanem a politikai, közjogi, alkotmányos berendezkedés legalább ugyanilyen fontos. Kiindulópontjuk az volt, hogy a jogállamnak ma két fő formája létezik: a bíróságokra és a szabályozókra épülő jogrendszerek.
A bíróságokra épülő jogrendszerben maguk az írott jogszabályok gyakran inkább csak általános elveket adnak. Ilyen például a polgári jog egyik legfontosabb elvárása: az adott helyzetben elvárható módon kell eljárni - de azt, hogy az adott esetben pontosan mi várható el, a konkrét ügy kapcsán a bíróság dönti el. A szabályozókra épülő jogrendszer lényege ezzel szemben az, hogy pontosan megmondja: mit szabad és mit nem. Például a szabályozó előírja azt, hogy milyen munkavédelmi előírásoknak kell megfelelni. (A bírósági rendszerben ilyen törvényhozói előírás nincs: az adott eset körülményeit mérlegelve a bíróság dönti el, hogy a balesetet szenvedett munkás megkapta-e az adott helyzetben elvárható védelmet.) A bíróságok hatáskörének csökkentését az ilyen szabályozás megalkotása jelenti.
Természetesen, minden országban valamiképpen keveredik a két rendszer, csak a súlyuk kérdés. De a fent említett kutatási program eredményei azonban elég egyértelműek: azokban az országokban működik jobban a gazdaság, a társadalom, amelyek több teret, több hatáskört hagynak a bíróságok kezében.
Ugyan vizsgálati módszerrel szemben megfogalmazhatunk kritikát (mint minden empirikus vizsgálattal esetén), de a bíróságok előnyét józan paraszti ésszel is könnyen beláthatjuk. A bírósági rendszer rugalmasabb, és tisztességesebb. Rugalmasabb, mert az adott esethez lehet igazítani az elvárást - és a károkozó nem bújhat egy esetleg rossz szabályozó teljesítése mögé.
Tisztességesebb, mert kevesebb alaptalan ígérgetést tartalmaz. A szabályozó, a "független hatóság" ugye kockázatmentes világot ígér nekünk: azt mondja, hogy gondoskodik rólunk, be sem engedi piacra a veszélyes termékeket, eleve betiltja a veszélyes tevékenységet. És mi meg is nyugszunk, hisz ott a garancia, a szabályozó pecsétje. Aztán egyszercsak kiderül, hogy a MÁV Biztosítók, vagy éppen a Bernie Madoffok mégiscsak a piacon voltak... A bírósági rendszer nem ígéri, hogy megvéd minket minden veszélytől. Csak arra tesz gyenge (ne menjünk most bele abba, hogy miért gyenge) ígéretet, hogy amennyiben tényleg kárt szenvedünk, akkor kártérítést fogunk kapni.
És a magyar bíróságban is bízhatunk?
A közgazdaságtan ajánlása tehát viszonylag egyértelmű: egy Magyarországhoz hasonló ország számára inkább a bíróságok megerősítése lehet cél, nem a szabályozók további erősítése. Fülünkben cseng azonban a fent említett politikai, "szakmai" koalíció sikoltása: Magyarországon nem lehet, de nem is szabad a bíróságok hatáskörét tágra szabni, hiszen a magyar bíróságok borzalmasak: döntéseik lassúak, a döntések minősége pocsék. (Helyhiány miatt, tegyük most félre a diszkrimináció és a népfelség érvét...)
A lassúság érvével csínján bánni: a bíróság mindig és mindenhol lassú. Sőt, a magyar bíróságok világviszonylatban is gyorsnak tekinthetők. (Például a Doing Business vizsgálat során vizsgált típusügy esetén az Unió országai közül csak ötben, de az angolszász országok közül is csak kettőben jutna hozzá gyorsabban a károsult az őt megillető összeghez.)
Ez persze nem teszi feleslegessé, hogy tovább gyorsítsák az eljárást - csak annyit állítok: a magyar bíróságok hatáskörét nem szabad a lassúságuk miatt korlátozni.
Fontosabb érv a bírósági ítélete minőségére vonatkozó. Tudjuk, hogy vannak valóban rossz döntések. Valószínűleg, mindannyian kapásból tudunk sorolni nagy port felvert eseteket. A gond azonban nem ezzel van - hibák mindenhol előfordulnak. Az ítélkezés minőségén ugyan van mit javítani (akiket érdekel, azoknak ajánlhatom a Baka András Országos Igazságszolgáltatási Tanács előtti meghallgatásának jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a problémával a bírói vezetés is tisztában van, és a bírák kiválasztási, értékelési, továbbképzési rendszerének fejlesztése terén a megoldási javaslatok is megfogalmazódnak), de ennél is fontosabb, hogy a döntések kiszámíthatatlanok.
A gazdaság, a társadalom számára a jogrendszer a bírósági ítéletekben és azok végrehajtásában ölt testet - az írott jogszabályok keveseket érdekelnek. Márpedig ma sajnos gyakori, hogy még egy adott bíróságon is gyökeresen eltérő kimenetele lehet ugyanannak az ügynek attól függően, hogy ki a bíró. Nem véletlen, hogy a főbíró OIT meghallgatásakor talán a legtöbbször felbukkanó probléma a jogegység megteremtése volt.
Nem állíthatjuk tehát, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó. Tennivaló akad. De mielőtt hozzáfogunk, el kell dönteni, hogy osztogatni, vagy fosztogatni akarunk. Az én véleményem egyértelmű: nem kiüresíteni kellene a bíróságokat, hanem megerősíteni, hogy nagyobb terhet is elbírjanak. De az új bírósági vezetés csak a bírósági munka javításáért felelős. Õk nem emelhetnek szót, ha a politika a feladataikat, mozgásterüket akarja korlátozni. Ez a mi feladatunk - azoké, akik egy élhetőbb országot, egy jobb kapitalizmust akarunk a következő generációkra hagyni.
Bíróságokról rosszat vagy semmit!
A bíró hasonló a politikushoz, vagy a futballistához: róluk rosszat vagy semmit - ezt írja elő az etikett. Ha valakinek jó véleménye van a bíróságok működéséről (pontosítsunk: nincs annyira rossz, mint a többieknek), akkor ezzel a véleményével rövid időn belül ki is iratkozhat a művelt társaságból. Én most erre készülök. Közgazdaságtani olvasmányaim alapján vallom: a bíróság talán a legfontosabb, leginkább megerősítendő, legtöbb hatalommal felruházandó intézmény, ha jól működő magyar kapitalizmust, élhető társadalmat és gazdaságot akarunk utódainkra hagyni.
A bíróságokkal szemben megfogalmazott baloldali, értelmiségi kritikák a világon mindenhol hasonlóak. A bírósági eljárás lassú. A bíróságok diszkriminálják a hátrányos helyzetű csoportokat. (Ez alatt azt értik, hogy a bíróság elvárja, hogy a felek öltözködésükben, szóhasználatukban, viselkedésükben az ő "felső középosztályos kulturális normáikat" kövesse; a bíróság a többségi, elit magatartásminták követését várja el, azt jutalmazza.) A bíróságok korlátozzák a népfelség elvének megvalósulását: a demokratikusan megválasztott vezetők sokszor miattuk nem tudják megvalósítani akaratukat. (Tipikusan ilyen vita Magyarországon az, hogy jónéhány olyan jogintézmény létezik, amelyet a bíróságok nem alkalmaznak: a legtöbbet vitatott az, hogy a bíróságok nem hajlandóak használni a gyűlöletbeszéd ellen meglevő eszközöket). Mindent összevetve, ez a baloldali kritika a bíróságokat - valószínűleg nem alaptalanul - valamiféle arisztokratikus maradványnak tűnteti fel. Persze lehet, hogy sokunk számára pont ezért szimpatikusak, pont ezért a kapitalizmus, a jogállam legfontosabb garanciái.
A kritikát általában megoldási javaslat is követi: le kell szűkíteni a bíróságok hatáskörét. (Persze a függetlenségüket nem vonja kétségbe senki. Csak az a lényeg, hogy kisebb legyen az a hatáskör, amelyben függetlenül eljárhatnak.) És sajnos a hatáskörök szűkítésében gyakran a bírák is partnerek: közülük is sokan szeretnének kevesebb feladatot ellátni, változatlan honoráriumért.
A bíróság a legjobb megoldás
A bírósági hatáskörök korlátozása azonban az egyik legveszélyesebb lépés, amit megtehetünk, hiába sorakozik fel emögött egy igen komoly politikai és "szakmai" koalíció. A veszély megértéséhez, hadd hívjam segítségül az évtized egyik legfontosabb közgazdaságtudományi kutatási programját. Daron, Acemoglu, Edward L. Glaeser, Andrei Shleifer - korunk talán legjobb közgazdászai - több társukkal együtt körülbelül tíz éve kezdtek abba a kutatásba, amelynek a kiindulópontja az volt, hogy egy ország fejlettsége vélhetően nem (csak) a jól ismert gazdasági mutatóktól függ, hanem a politikai, közjogi, alkotmányos berendezkedés legalább ugyanilyen fontos. Kiindulópontjuk az volt, hogy a jogállamnak ma két fő formája létezik: a bíróságokra és a szabályozókra épülő jogrendszerek.
A bíróságokra épülő jogrendszerben maguk az írott jogszabályok gyakran inkább csak általános elveket adnak. Ilyen például a polgári jog egyik legfontosabb elvárása: az adott helyzetben elvárható módon kell eljárni - de azt, hogy az adott esetben pontosan mi várható el, a konkrét ügy kapcsán a bíróság dönti el. A szabályozókra épülő jogrendszer lényege ezzel szemben az, hogy pontosan megmondja: mit szabad és mit nem. Például a szabályozó előírja azt, hogy milyen munkavédelmi előírásoknak kell megfelelni. (A bírósági rendszerben ilyen törvényhozói előírás nincs: az adott eset körülményeit mérlegelve a bíróság dönti el, hogy a balesetet szenvedett munkás megkapta-e az adott helyzetben elvárható védelmet.) A bíróságok hatáskörének csökkentését az ilyen szabályozás megalkotása jelenti.
Természetesen, minden országban valamiképpen keveredik a két rendszer, csak a súlyuk kérdés. De a fent említett kutatási program eredményei azonban elég egyértelműek: azokban az országokban működik jobban a gazdaság, a társadalom, amelyek több teret, több hatáskört hagynak a bíróságok kezében.
Ugyan vizsgálati módszerrel szemben megfogalmazhatunk kritikát (mint minden empirikus vizsgálattal esetén), de a bíróságok előnyét józan paraszti ésszel is könnyen beláthatjuk. A bírósági rendszer rugalmasabb, és tisztességesebb. Rugalmasabb, mert az adott esethez lehet igazítani az elvárást - és a károkozó nem bújhat egy esetleg rossz szabályozó teljesítése mögé.
Tisztességesebb, mert kevesebb alaptalan ígérgetést tartalmaz. A szabályozó, a "független hatóság" ugye kockázatmentes világot ígér nekünk: azt mondja, hogy gondoskodik rólunk, be sem engedi piacra a veszélyes termékeket, eleve betiltja a veszélyes tevékenységet. És mi meg is nyugszunk, hisz ott a garancia, a szabályozó pecsétje. Aztán egyszercsak kiderül, hogy a MÁV Biztosítók, vagy éppen a Bernie Madoffok mégiscsak a piacon voltak... A bírósági rendszer nem ígéri, hogy megvéd minket minden veszélytől. Csak arra tesz gyenge (ne menjünk most bele abba, hogy miért gyenge) ígéretet, hogy amennyiben tényleg kárt szenvedünk, akkor kártérítést fogunk kapni.
És a magyar bíróságban is bízhatunk?
A közgazdaságtan ajánlása tehát viszonylag egyértelmű: egy Magyarországhoz hasonló ország számára inkább a bíróságok megerősítése lehet cél, nem a szabályozók további erősítése. Fülünkben cseng azonban a fent említett politikai, "szakmai" koalíció sikoltása: Magyarországon nem lehet, de nem is szabad a bíróságok hatáskörét tágra szabni, hiszen a magyar bíróságok borzalmasak: döntéseik lassúak, a döntések minősége pocsék. (Helyhiány miatt, tegyük most félre a diszkrimináció és a népfelség érvét...)
A lassúság érvével csínján bánni: a bíróság mindig és mindenhol lassú. Sőt, a magyar bíróságok világviszonylatban is gyorsnak tekinthetők. (Például a Doing Business vizsgálat során vizsgált típusügy esetén az Unió országai közül csak ötben, de az angolszász országok közül is csak kettőben jutna hozzá gyorsabban a károsult az őt megillető összeghez.)
Ez persze nem teszi feleslegessé, hogy tovább gyorsítsák az eljárást - csak annyit állítok: a magyar bíróságok hatáskörét nem szabad a lassúságuk miatt korlátozni.
Fontosabb érv a bírósági ítélete minőségére vonatkozó. Tudjuk, hogy vannak valóban rossz döntések. Valószínűleg, mindannyian kapásból tudunk sorolni nagy port felvert eseteket. A gond azonban nem ezzel van - hibák mindenhol előfordulnak. Az ítélkezés minőségén ugyan van mit javítani (akiket érdekel, azoknak ajánlhatom a Baka András Országos Igazságszolgáltatási Tanács előtti meghallgatásának jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a problémával a bírói vezetés is tisztában van, és a bírák kiválasztási, értékelési, továbbképzési rendszerének fejlesztése terén a megoldási javaslatok is megfogalmazódnak), de ennél is fontosabb, hogy a döntések kiszámíthatatlanok.
A gazdaság, a társadalom számára a jogrendszer a bírósági ítéletekben és azok végrehajtásában ölt testet - az írott jogszabályok keveseket érdekelnek. Márpedig ma sajnos gyakori, hogy még egy adott bíróságon is gyökeresen eltérő kimenetele lehet ugyanannak az ügynek attól függően, hogy ki a bíró. Nem véletlen, hogy a főbíró OIT meghallgatásakor talán a legtöbbször felbukkanó probléma a jogegység megteremtése volt.
Nem állíthatjuk tehát, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó. Tennivaló akad. De mielőtt hozzáfogunk, el kell dönteni, hogy osztogatni, vagy fosztogatni akarunk. Az én véleményem egyértelmű: nem kiüresíteni kellene a bíróságokat, hanem megerősíteni, hogy nagyobb terhet is elbírjanak. De az új bírósági vezetés csak a bírósági munka javításáért felelős. Õk nem emelhetnek szót, ha a politika a feladataikat, mozgásterüket akarja korlátozni. Ez a mi feladatunk - azoké, akik egy élhetőbb országot, egy jobb kapitalizmust akarunk a következő generációkra hagyni.
