Prémium

Első Osztrák-Magyar Desztináció Marketing Workshop! (x)

Portfolio
Miskolc, Városháza Díszterem (Városház tér 8.), 2009. június 9.
Közhely, hogy fogyasztói döntéseinket a különféle márkák üzenetei, és nem a termék ismerete alapján hozzuk meg. Ez igaz az országok, régiók, térségek és települések esetében is: akár utazási, akár befektetési, akár letelepedési céllal választunk közöttük. A desztináció marketing meghonosítására szervezett Első Osztrák-Magyar Desztináció Marketing Workshop egy szakmai sorozat nyitó eseménye, a téma hazai úttörő rendezvénye.

Tények és lehetőségek a hazai turizmus háza táján A válság lefelé tartó spirálba lökte a hazai turizmust. Miközben az ország marketingköltése csökkent, és ezzel együtt erodálódott az országimázs, jelentősen visszaesett a belföldi és a fő küldő országokból érkező idegenforgalmi kereslet: az évi átlagos 20 millió körüli vendégéjszaka idén várhatóan 4 millióval csökken, ami 20 százalékos visszaesést jelent a turizmusban.

Vannak azonban kitörési pontok is ebben a negatív tendenciában. Például előnyt lehet kovácsolni a nemzetközi sajtót bejárt Forbes Magazin értékeléséből, melyben Magyarországot ajánlja első helyen a legkedvezőbb ár/érték arány alapján felállított listájában elsősorban amerikai olvasóinak. Érdemes megcélozni a szlovák turistákat is, hiszen Magyarország számukra egyre megfizethetőbb és közel vannak.

Kulcsszerepben a kommunikáció
Ugyanakkor a hazai idegenforgalom újjáélesztésének alapja a szakmai szemléletváltás, amelynek sarokpontja az idegenforgalmi és befektetői célpontok márkázása, vagyis, hogy Magyarországnak és a magyar településeknek vonzó arculatot teremtsünk.

Közhely, hogy fogyasztói döntéseinket a márkák üzenetei, és nem a termék ismerete alapján hozzuk meg. Ez éppúgy igaz az országok, térségek és települések, mint bármelyik boltban megvásárolható termék esetében: akár utazási, akár befektetési, akár letelepedési céllal választunk közöttük. A desztináció marketing ennek ellenére kevesek által ismert módszertan és szolgáltatás Magyarországon. Pedig a desztináció marketing, vagyis egy potenciális turisztikai és befektetési célpontba ágyazott termék márkázása nem luxus, hanem alapvető üzleti stratégiai lépés. A márkázás teremti meg ugyanis az adott hely versenyképességét és elősegíti értékesítését.

' title='
Lépjünk a tettek mezejére!
Az itthon még gyerekcipőben járó desztináció marketing meghonosítására szervezett Első Osztrák-Magyar Desztináció Marketing Workshop célja a szakmai szemléletváltás ösztönzése többnyire nyugat-európai best practice-ek megvitatásával.

Az eseményt az AERA property marketing, valamint a Kohl & Partner, Ausztria piacvezető turisztikai tanácsadó cége közösen szervezi.

A workshop-on a témában leginkább érintett szakemberek járják körbe a desztináció marketing alapjait és aktuális irányait. "A résztvevők működő minták - többek között az osztrák desztináció menedzsment és desztináció marketing iskolapéldái nyomán - értékelhetik, hogy miért érdemes, és miképp lehet hatékonyan márkázni egy hazai települést" - mondta Heribert Gangl, a Kohl & Partner üzletfejlesztési menedzsere.

A szűk szakmai és önkormányzati döntéshozói körnek szervezett egész napos rendezvény lehetőség a tapasztalatcserére, a kapcsolatok megerősítésére és bővítésére, illetve az eseményt támogatók számára a hazai és külföldi szakemberek, valamint a sajtó előtti egyedi bemutatkozásra.

“A jó szakmai kezdeményezések sokat segítenek, hogy a TDM pályázatok sikeresen elnyerjék az EU-s támogatásokat. Az Önkormányzati Minisztérium szívesen odaáll minden ilyen kezdeményezés mellé" - tette hozzá Mányai Roland, az ÖM Turisztikai Stratégiai és Kiemelt Programok Főosztályának vezetője.

Az érdeklődők a http://www.desztinaciomarketing.hu oldalon találhatnak bővebb felvilágosítást.

Időpont: 2009. június 9.

Helyszín: Miskolc, Városháza Díszterem (Városház tér 8.)
Részvételi díj: 28.000 Ft+áfa
(Önkormányzatok esetén a részvételi díj két fő belépőjegyét tartalmazza!)

További információ és jelentkezés:
Katona Kinga
(+36-1) 269-3176
workshop@desztinaciomarketing.hu

' title='

(x)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Kiszámoló

Ez történt a héten 07.28

A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs így, de az emberek ezt gondolják, ráadásul szerintük átlagosan már 2023 márc

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

KonyhaKontrolling

Mi a legjobb befektetés ma?

Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell válaszolnom, hogy ilyen nem létezik. Ráadásul rámutat a kérdező rossz elvár

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
123