Nagy esés a kínai tőzsdén
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,4 százalékot esett, a S&P 500 0,2 százalék mínuszban zárt, míg a Nasdaq 0,2 százalék mínuszban fejezte be a napot.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a japán tőzsdén nem volt kereskedés, a Hang Seng 0,6 százalékkal emelkedett, míg a Shanghai Composite 1,6 százalékkal került lejjebb.
- Az előttünk álló évben Kína bővíteni tervezi az ultra hosszú kötvények kibocsátását, és fokozza a fogyasztás fellendítésére irányuló erőfeszítéseket - közölték pénteken a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság magas rangú tisztviselői újságírókkal. A tisztviselők megismételték az okostelefonok, okosórák és táblagépek vásárlásának támogatására vonatkozó terveket, miközben növelik a szakképzést, a nyugdíjakat és a dolgozók támogatását. A kínai kereskedelmi minisztérium egy csütörtökön kiadott közleménye pedig exportkorlátozások bevezetését javasolta az akkumulátor-alkatrészek gyártásához és az olyan kritikus ásványi anyagok, mint a lítium és a gallium feldolgozásához használt bizonyos technológiákra - írja a CNBC.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX stagnálással nyithat, a CAC és az FTSE 0,1 százalékos pluszban áll.
- Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,16 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,25 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 0,33 százalékkal kerülhet feljebb.
Mi várható makro fronton?
Ma újra jelentős makrogazdasági hírek érkeznek.
A KSH több adatot is közöl, többek között a kormányzati szektor harmadik negyedéves egyenlegét, amely fontos indikátor a költségvetési politika alakulásáról. Emellett nyilvánosságra kerülnek a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok, valamint a novemberi külkereskedelmi mérleg is, amelyek a munkaerőpiac állapotát és a gazdasági aktivitás dinamikáját tükrözhetik.
Németországból is munkanélküliségi statisztikák érkeznek, ami az EU legnagyobb gazdaságának helyzetéről nyújthat új információkat, ami Magyarország számára is fontos előrejelző lehet.
A hét utolsó napján az amerikai ISM index is megjelenik, amely a világ legnagyobb gazdaságának egészségi állapotának egyik legfontosabb barométere. Ez az adat különösen fontos lehet a piacok számára, mivel széles körű információval szolgál az ipari és szolgáltatói szektorok helyzetéről.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 1,7 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 2,9 százalékos eséssel a CSI 300 index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Richter részvénye teljesített 1,9 százalékos emelkedéssel, a sor végén az OTP papírja áll 0,6 százalékos eséssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a Brent árfolyama már 2,1 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 42 392,27 | -0,4% | -2,2% | -5,3% | -0,4% | 12,4% | 46,8% |
S&P 500 | 5 868,55 | -0,2% | -2,8% | -3,0% | -0,2% | 23,7% | 80,1% |
Nasdaq | 20 975,62 | -0,2% | -3,6% | -0,9% | -0,2% | 26,8% | 136,4% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 39 894,54 | 0,0% | 0,8% | 3,6% | 0,0% | 19,2% | 68,6% |
Hang Seng | 19 623,32 | -2,2% | -2,4% | 0,4% | -2,2% | 16,9% | -31,3% |
CSI 300 | 3 820,4 | -2,9% | -4,2% | -3,2% | -2,9% | 12,8% | -8,0% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 20 024,66 | 0,6% | 0,9% | 0,5% | 0,6% | 19,4% | 49,6% |
CAC | 7 393,76 | 0,2% | 1,5% | 2,2% | 0,2% | -1,8% | 22,4% |
FTSE | 8 260,09 | 1,1% | 1,5% | -0,6% | 1,1% | 7,0% | 8,6% |
FTSE MIB | 34 374,77 | 0,6% | 1,9% | 2,7% | 0,6% | 12,6% | 44,2% |
IBEX | 11 676,9 | 0,7% | 1,8% | -0,5% | 0,7% | 14,7% | 20,5% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 79 787,75 | 0,6% | 0,4% | 2,0% | 0,6% | 31,3% | 72,6% |
ATX | 3 656,78 | -0,2% | 1,4% | 3,4% | -0,2% | 7,2% | 13,2% |
PX | 1 763,58 | 0,2% | 0,1% | 3,5% | 0,2% | 24,0% | 56,9% |
WIG20 | 80 936,63 | 1,7% | 1,7% | -0,2% | 1,7% | 4,5% | 37,1% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 21 550 | -0,6% | -1,4% | 1,6% | -0,6% | 36,8% | 40,0% |
Mol | 2 770 | 1,5% | 2,9% | 5,2% | 1,5% | -1,8% | -6,4% |
Richter | 10 600 | 1,9% | 1,1% | -0,8% | 1,9% | 19,1% | 63,1% |
Magyar Telekom | 1 286 | 0,9% | 0,9% | 3,7% | 0,9% | 89,7% | 188,3% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 73,79 | 1,9% | 4,8% | 8,0% | 1,9% | 4,5% | 20,6% |
Brent | 76,29 | 2,1% | 3,4% | 6,1% | 2,1% | 0,1% | 15,7% |
Arany | 2 653,73 | 1,1% | 0,7% | 0,5% | 1,1% | 28,4% | 73,7% |
Ezüst | 29,6 | -0,3% | -0,3% | -2,9% | -0,3% | 24,2% | 64,6% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 413,7500 | 0,6% | 0,7% | -0,3% | 0,6% | 8,5% | 25,7% |
USDHUF | 402,6765 | 1,4% | 2,0% | 1,6% | 1,4% | 15,5% | 37,0% |
GBPHUF | 498,7700 | 0,2% | 1,0% | -0,2% | 0,2% | 13,2% | 28,9% |
EURUSD | 1,0275 | -0,8% | -1,3% | -1,9% | -0,8% | -6,1% | -8,3% |
USDJPY | 157,1750 | 0,0% | -0,1% | 4,9% | 0,0% | 10,7% | 45,2% |
GBPUSD | 1,2376 | -1,2% | -1,1% | -2,0% | -1,2% | -2,0% | -6,2% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 96 907 | 2,7% | 1,3% | 1,1% | 2,7% | 115,5% | 1 294,2% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,57 | 0,0% | -0,1% | 9,1% | 0,0% | 16,1% | 142,9% |
10 éves német állampapírhozam | 2,37 | 0,2% | 1,8% | 16,3% | 0,2% | 14,6% | -1 166,7% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,67 | 0,8% | 1,2% | 3,6% | 0,8% | 8,6% | 213,1% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio