Még kevesebben léphetnek Oroszország területére
Újabb 15 brit és 13 japán állampolgár számára tiltotta meg a beutazást Oroszország - közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
A tárca szerint az intézkedés válaszlépésként született. A tiltólistára az ukrán hadsereg kiképzésében részt vevő brit biztonsági magáncégek és a Kijevnek fegyvert szállító vagy egyéb szolgáltatást nyújtó hadiipari cégek képviselői, valamint katonai kérdésekben és az ukrajnai háború ügyében oroszellenes álláspontot képviselő szakértők és publicisták kerültek fel.
Szeretnénk ismételten hangsúlyozni, hogy a brit ruszofóbok minden olyan kísérlete, amely Oroszország - stratégiai vereségének - és nemzetközi elszigetelődésének feltételeit kívánja megteremteni, eleve kudarcra van ítélve. Felszólítjuk Londont, hogy józanul értékelje a helyzetet, és haladéktalanul változtasson a kétoldalú kapcsolatok irányvonalán - mutatott rá a minisztérium.
Japán esetében a beutazási tilalom a nemzetközi együttműködési ügynökség és 12 cég vezetőjére terjedt ki, az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban.