Kelet-Közép-Európában a múlt század elején a nagy birodalmak szétesésével és a békeszerződések nyomán létrejött államok megszerveződésével népes nemzeti közösségek kerültek kisebbségi helyzetbe, majd az államszocialista időszakot követően a nemzeti, etnikai és regionális identitások újjáéledése újabb területi átrendeződést és újabb kisebbségi létformákat eredményezett. A különböző államok nemzetiesítő intézkedései és törekvései (pl. kitelepítés, lakosságcsere, asszimiláció, diszkrimináció) ellenére ma is jelentős a kisebbségi közösségekben élők száma.
A legutóbbi, szinte az érintett országok teljes körében lezajlott népszámlálások (2011–2013) szerint térségünkben legnagyobb létszámban oroszok élnek kisebbségben (kb. 9,5 millió), nagyobb közösségeik a volt szovjet területeken, azaz Ukrajnában, Lettországban, Észtországban, valamint Litvániában találhatóak. Létszámban a második legnépesebb kisebbségben élő közösség a magyar (kb. 2,1 millió fő), jelentősebb közösségekkel a környező országok közül Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában. (Ukrajnában 2001-ben, Észak-Macedóniában és Szlovéniában 2002-ben volt utoljára hivatalos népszámlálás. Ezen államok esetében ezeket az adatokat vettem számításba. Albániában a vizsgált 8 kisebbségi csoportra vonatkozóan nincs népszámlálási adat. Bosznia-Hercegovina bosnyák, horvát és szerb etnikai közösségei államalkotó nemzetek, nem kisebbségek, így nem szerepelnek az összesítésben, s pártjaik sem kerültek a vizsgálati mintába.)
A kelet-közép-európai térségben a fentieken túl népes a bulgáriai török kisebbség (589 ezer fő), több államban jelentős a lengyel (kb. 439 ezer fő) és a német (kb. 351 ezer fő) közösség, s a jugoszláv állam felbomlásával – amelynek csaknem valamennyi utódállama soknemzetiségűként – megjelentek a szerbek (kb. 493 ezer fő), a bosnyákok (kb. 296 ezer fő) és a horvátok (kb. 126 ezer fő) kisebbségi közösségei is.
Az Ukrajna ellen indított invázió egyik indokaként az orosz elnök az ukrajnai orosz kisebbség védelmének szükségességét jelölte meg.
A 2022. február 24-én kitört háború nem az első, Ukrajna ellen irányuló orosz agresszió, ezt megelőzte 2014-ben a Krím megszállása, majd annektálása, a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék függetlenségének kikiáltása (Ukrajna legújabb kori történelméről /is/ lásd itt és Itt). A háború előtti (szinte) utolsó momentum éppen e két szakadár állam Oroszország általi elismerése volt.
Az eddigi egyetlen ukrajnai népszámlálás (2001) szerint a csaknem 50 milliós országban az össznépesség 17,3 százalékát (8 334 141 fő) adó oroszok többséget alkottak a Krími Autonóm Köztársaságban (58,3%), s különösen az annak területén elhelyezkedő különleges jogállású Szevasztopolban (71,6%). Jelentős volt az arányuk Luhanszk (39%) és Donyeck (38,2%) megyében (oblast), s viszonylag jelentős arányban éltek Harkiv (25,6%), Zaporozzsje (24,7%) megyében is. A nem-ukrán népességen belül messze az orosz közösség adta a legnagyobb kisebbségi csoportot (77,9 százalék). A százezer főnél népesebb közösséget alkotott a belorusz, a moldáv, a krími tatár, a bolgár, a magyar, a román, a lengyel és a zsidó kisebbség, amelyeknek – ez utóbbi kivételével – területi koncentrációja szintén jelentős volt: a tatárok a Krím-félszigeten, a bolgárok Odessza megyében éltek, a többi kisebbség pedig az anyaországgal alkotott határ mentén helyezkedett el.
Ukrajna népesebb etnikai közösségeihez hasonlóan számos kelet-közép-európai kisebbségi csoport él területileg koncentráltan, ezeket összefoglalóan etnoregionális közösségeknek nevezzük. (Ez a területi koncentráció nem minden esetben szembetűnő a népszámlálási adatok alapján, hiszen nem feltétlenül követi az adott ország közigazgatási beosztását.) A kategória azonban korántsem homogén, hiszen az egyes csoportok történelmi háttere, lélekszáma eltérő, s a kisebbségek tipológiai státusza sem egységes. Így fordulhat elő, hogy ugyanúgy a csoport része a Litvániában élő 2169 fős szamogit regionális közösség, mint a több mint egymilliós romániai magyar nemzeti kisebbség. A fentiekből adódóan etnoregionális pártoknak a legegyszerűbb megfogalmazásban azokat a politikai szervezeteket tekintjük, amelyek egy adott földrajzi területen (régióban) élő kisebbség, etnikai csoport érdekeinek képviseletére alakultak. Ezek a pártok a nemzetállam működési rendjének, esetenként demokratikus rendjének megváltoztatásával követelik kulturális identitásuk elismerését, tevékenységük a politikai rendszer hatalmi struktúrájának átszervezésére, a térség számára bizonyos fokú önkormányzat elnyerésére irányul. A pártok követelései a kulturális protekcionizmustól a szeparatizmusig széles skálán mozoghatnak.
Az ENSZ Közgyűlése 2022. március 2-án fogadta el azt a határozatot, amely elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. A térségünkben lévő valamennyi állam a határozat elfogadása mellett szavazott. Az Európai Unió konkrét ellenlépéseit tekintve azonban már nem rajzolódik ki ennyire egységes kép. A tagjelölt Szerbia nem csatlakozott a bevezetett szankciókhoz, így légterét sem zárta le az oroszországi közlekedés elől. Bosznia-Hercegovina szintén elutasítja a szankciókban való részvételt, Magyarország pedig nem járult hozzá, hogy az EU a területén keresztült halált okozó fegyvereket szállítson Ukrajnába.
Az országok háborúra adott válaszát és hozzáállását tehát valamelyest ismerjük, érintettségük okán érdemes azonban a kisebbségben élő közösségek politikai szervezeteinek reakcióit is feltárnunk. Egyrészt azért, mert a kisebbségi kérdés rendezésének egy igen sajátos és szélsőséges megoldását alkalmazza (vagy használja ürügyként) jelenleg Oroszország, másrészt pedig azért, mert akarva-akaratlanul a háború a többi ország kisebbségpolitikáját is árnyalhatja a későbbiekben.
Jelen írás egy gyorselemzés, amely áttekintést nyújt a kelet-közép-európai térség etnoregionális pártjainak háborúhoz való viszonyáról, a helyzetre adott reakcióiból. A vizsgálat a pártok hivatalos honlapjain, Facebook-oldalain 2022. február 24. és március 15. között közzétett bejegyzések áttekintésén alapul.
A kutatás nem öleli fel a térség etnoregionális pártjainak teljes körét. Alapvetően a népesebb etnoregionális közösségeket képviselő jelentősebb pártokat vontam be az elemzésbe, a területi kiegyensúlyozottság érdekében azonban az országok egy részében a mintát az egyes közösségek jelenlegi domináns pártjaira szűkítettem le, míg másutt olyanokra is kiterjesztettem, amelyek az ország politikai életében marginális szerepet játszanak. A vizsgálatnak tehát egyaránt részesei parlamenti pártok, regionális jelentőségű pártok, illetve olyan szervezetek is, amelyek – bár rendszeresen megmérettetik magukat a különböző választásokon – eddig nem jutottak képviselethez. Lettországban az oroszok nagy létszámuk ellenére nem tekinthetők etnoregionális kisebbségnek, Magyarországon pedig nincs etnoregionális párt.
A mintában így összesen 37 etnoregionális párt szerepel. Az elemzést az alábbi kérdések mentén végeztem el:
- Megjelenik-e a háború a párt kommunikációjában?
- Milyen a párt viszonya a háborúhoz, a háborúban résztvevő felekhez?
- Kikkel vállal szolidaritást a párt?
- Szervez-e, részt vesz-e közvetlen, konkrét segítségnyújtásban a párt? Biztatja-e tagságát adományozásra?
Az etnoregionális pártok internetes felületeinek áttekintése után a szervezetek alábbi típusait különíthetjük el:
- Inaktívak
A mintába olyan párt is bekerült, mely a korábbi internetes felületeit megszüntette, jelszóval védi, illetve választási kampányidőszakon kívül talán nem is használja, így a választókkal való kommunikáció ezen csatornáját nem tudtam megvizsgálni.
- Közömbösek vagy véleménykerülők
A vizsgálatba bevont szervezetek csaknem fele (14 párt) esetében az a tény, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, s hogy a háború még hetekkel később is tart, nem érte el a tájékoztatási ingerküszöböt. Közelebbről is megvizsgálva ezeket a szervezeteket azt találtam, hogy jellemzően a balkáni országok etnoregionális pártjai hallgatnak a térségben zajló fegyveres konfliktusról, miközben egyéb témákban tesznek közzé híreket – hogy mást ne említsek, Magyarországhoz hasonlóan a vizsgált időszakban Szerbiában is választási kampány folyt, így a pártok kommunikációja a közösségi médiában kifejezetten aktív volt. Szembetűnő az is, hogy a hallgatásba burkolódzó pártok jelentős része vagy nem érintett közvetlenül a háborúban (pl. albánok, törökök, akiknek nincs testvérközössége Ukrajnában), vagy pedig kifejezetten az. Nincs érdemi reakciója a háborúra a Litvániai Oroszok Szövetségének, de a romániai, koszovói és észak-macedóniai szerb pártok is hallgatnak.
- Semlegesek
A semleges álláspont az orosz beavatkozással szembeni megértéssel jellemezhető, azzal a nézettel, hogy Ukrajna ugyanúgy felelős a konfliktus elmélyülésében, mint a háborút kirobbantó Oroszország. A montenegrói Új Szerb Demokrácia a szerb állam álláspontját tette magáévá, s üdvözölte Vučić elnök felelősségteljes döntését, a szerb nép érdekeinek védelmét, hagyományos barátságainak fenntartását. Az orosz-ukrán háborúról a kommunikációban közvetlenül nem esik szó (a párt jól láthatóan a helyi választásokra összpontosította az energiáit), a fenti méltatás mellett mindössze egy állítólagos, az ukrán követség által forszírozott önkéntestoborzás miatti felháborodását osztotta meg a szervezet a közönségével. Szintén semleges álláspontra helyezkedett a Cseh Köztársaságban működő Morvák párt, amelynek elnöke állásfoglalásában relativizálja az orosz agressziót, az ukrán állam által elkövetett bűnöket, népirtást részletezi, s Orbán Viktor politikáját állítja saját kormánya elé követendő példaként. Az országos szempontból egyébként marginális párt közösségi oldalán a bejegyzés alatt nagyfokú a felháborodás, tehát jól látható módon a hívek jelentős része nem osztja a pártelnök álláspontját.
- Távolságtartó támogatók
A mintában van öt olyan párt, amelyek elítélik ugyan az Oroszország által indított háborút, fontosnak tartják, hogy ezzel kapcsolatos állásfoglalásuk, esetleg az adott ország álláspontjának kialakításában játszott meghatározó szerepük nyilvánosságot kapjon, ennél részletesebben nem foglalkoznak az üggyel. Az orosz agresszió elítéléséről és az ukrán néppel való szolidaritásról szóló közleményeiken túl egyéb támogatásukról, humanitárius segítségnyújtásról nem adnak hírt. A csoportba jórészt olyan szervezetek tartoznak, amelyek nem közvetlenül Ukrajna szomszédságában lévő államokban működnek, s egyéb közvetlen kapcsolatok (testvérközösségek) sem kötik őket össze a megtámadott állammal.
- Segítő támogatók
A háború kapcsán megnyilvánuló szervezetek legnépesebb csoportját mégiscsak azok a pártok alkotják (10), amelyek elmarasztalják Oroszországot a háború kirobbantásáért és fenntartásáért, szolidaritást vállalnak az ukrán néppel, az Ukrajnában élőkkel vagy azok egy (nemzetiségi) csoportjával, s konkrét humanitárius segítségnyújtásban, adományszervezésben is részt vesznek. Az e csoportba tartozó pártok közös jellemzője, hogy általában szomszédos államban működő szervezetként és nemzetiségi alapon is érintettek a konfliktusban, azaz egyaránt szembesülnek a menekültek ellátásának, valamint az Ukrajnában maradó testvérközösségek támogatásának, segítésének feladatával.
A legtöbb szervezet Ukrajnát és az ország valamennyi lakosát szolidaritásáról biztosítja. A magyar etnoregionális szervezetek ettől eltérő megközelítése az ukrajnai magyar kisebbséget ért eddigi sérelmekkel magyarázható. A szlovákiai Szövetség-Aliancia az Ukrajnában élő magyarokkal vállal szolidaritást, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig kárpátaljai magyarok miatti aggodalmát hangsúlyozta. A Romániai Magyar Demokratikus Szövetség viszont Ukrajnával és az összes ott élő nemzetiséggel szolidáris, aggodalmát pedig az ukrajnai román közösségre is kiterjesztette.
Minthogy a csoportba tartozó közösségek csaknem mindegyike rendelkezik testvérközösséggel Ukrajnában, a konkrét segítséget, adománygyűjtést a pártok is elsődlegesen számukra szervezik. A litvániai lengyelek Segítségnyújtás a lvivi lengyeleknek, a lengyelországi, romániai és szlovákiai német szervezetek közösen, Kisebbségek segítik a kisebbségeket néven kezdtek segélyakciókba. A romániai ukránok Az ukrajnai békéért és az ukrán néppel való szolidaritásért címen humanitárius alapot nyitottak, a VMSZ Vajdasági Összefogás Kárpátaljáért néven indított adománygyűjtési akciót. Az RMDSZ csatlakozott a magyar kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramhoz, míg a lipován oroszok pártja az ukrajnai menekültek támogatására a román kormányzat által szervezett humanitárius kampányt támogatta. Szintén általános, minden Ukrajnából menekülő számára biztosított, tehát általános jellegű segítségnyújtásban vett részt a szlovéniai magyarok szervezete, s a Szövetség is részt vesz Kárpátalja segítésén túl szélesebb körű adományakciókban is.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a háborúhoz való viszonyt elsődlegesen az érintettség határozza meg,
azaz ha él testvérközösség Ukrajnában, vagy van közös határ az országgal, akkor aktívabbak az etnoregionális szervezetek. Látható az is, hogy a földrajzi távolság növekedésével, a lazább kapcsolódásokkal a pártok érzékenysége csökken; ez különösen a Balkánra jellemző. A választásra készülő Szerbiában feltűnően kevés volt az orosz agresszióval kapcsolatos megnyilvánulás, nemcsak a politikai vezetés, hanem az etnoregionális pártok részéről is, amit feltehetően az ország hagyományos baráti kapcsolatai, s ennek széleskörű társadalmi elfogadottsága okoz. A térség orosz és szerb etnikai (tehát nem feltétlenül csak etnoregionális) pártjai láthatóan őrlődnek kétirányú lojalitásuk között, s sokszor nem tudván választani, inkább a hallgatás mellett döntenek. Az anyaországi vonatkoztatási pont a magyar etnoregionális pártok esetében is meghatározó, a választók egy része pl. számon is kéri a Szövetségen, hogy nem a magyar kormány álláspontját képviseli. Miközben nyilvánvaló, s senki nem vitatja, hogy a menekülőknek segíteni kell, a szolidaritás sajnos nem vonatkozik általánosan és egyértelműen mindenkire, amiben felsejlik a térség szereplőinek politikai, ideológiai különbözősége, s az ezek mögött meghúzódó eltérő gazdasági, geopolitikai érdekek is.
Baranyai Nóra az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének munkatársa.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Jelen írás az NKFIH által támogatott „A kelet-közép-európai etnoregionális pártok fő vonásai és tipológiája'' című kutatás része. A PD120953 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a PD16 pályázati program finanszírozásában valósult meg.
Címlapkép: Getty Images
