A gyermekneveléssel kapcsolatos új trendek egy legfőbb jellemzője, hogy azt befektetésként értelmezi, ennek megfelelően a gyermekek fejlesztésének fontossága globálisan domináns irányelvé vált a közpolitikákban az elmúlt évtizedekben. Ez az új irányelv azt hirdeti, hogy a gyermeknevelés tulajdonképpen egyfajta beruházás, amelynek garantálnia kell a gyermek gazdaságilag produktív és mentálisan egészséges felnőtté válását. Mindez üdvözlendő gyermekközpontú fordulatnak tűnik, ugyanakkor a témával foglalkozó kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermeknevelést befektetésként értelmező szemlélet új típusú felelősségekkel terheli a szülőket, hiszen szinte „szakértővé” kell válniuk, hogy gyermekeik elvárt fejlődését biztosítsák. A gyermeknevelés ezen új módját a szakirodalom “intensive parenting”-nak, azaz intenzív szülőségnek hívja.
A szülőség ebben az új megközelítésben egy gyermekközpontú, szakértők által vezetett, munkaigényes feladattá vált, amely rendkívüli érzelmi és anyagi erőforrást igényel. A fentiek birtoklása azonban nagymértékben társadalmi helyzettől függ. Míg egy fővárosi középosztálybeli szülő könnyebben eléri a gyermeke fejlődését segítő szolgáltatásokat (pl. logopédus, baba masszázs, gyógytornász), többek között szabadabban válogathat az oktatási intézmények között, addig például egy hátrányos helyzetű régióban élő alsó-középosztálybeli család gyermeke csak extrém erőfeszítések révén juthat a készségei kiteljesedését ígérő szakértelemhez.
Az új gyermeknevelési trendek tehát nem pusztán a fenti felelősségek súlyát helyezik a szülők vállára, hanem a területi és társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésében is szerepet játszanak.
A kutatók a gyermeknevelés átalakulását többféle, egymással összefüggő folyamathoz kötik, amelyek a gazdaság, a tudomány és a mindennapi élet szervezésében zajlanak. Természetesen ezek a folyamatok máshogyan éreztetik hatásukat a világgazdaság különböző pozícióját elfoglaló, különböző társadalomtörténeti háttérrel rendelkező országokban. Mégis léteznek olyan folyamatok, amelyek szinte mindenhol hasonló irányú változásokat generálnak. Ezt mutatta az általunk szervezett nemzetközi ‟Parenting and the State” című workshop is, melyen számos európai országból (Anglia, Dánia, Norvégia, Franciaország, Svájc) érkező kutató számolt be nagyon hasonló tendenciákról a gyermeknevelés illetve az azt érintő közpolitikai intézkedések és intézményi változások terén.
Az egyik ilyen meghatározó folyamat az ún. neoliberális gazdasági fordulat, amely a 80-as évektől terjedt el először főként a nyugati országokban, majd az egész globális gazdaságot átalakította beleértve a posztszocialista országokét is. A neoliberális irányzat az ún. szabad piacelvű logika térnyerését jelentette olyan szektorokban és területeken is, amelyek korábban az állami feladatok közé tartoztak, vagy egyszerűen csak nem a profittermelés határozta meg a róluk szóló közbeszédet. A neoliberális átalakuláshoz sorolhatjuk például az oktatási rendszer privatizálását előmozdító törekvéseket, és a gyermeknevelés befektetésként történő értelmezését is.
Az oktatás átalakulása egy markáns példa arra, ahogyan a gazdasági, politikai változások átírják a szülői feladatokat. Habár Magyarországon az oktatási intézmények privatizálása nem lett meghatározó a rendszerváltás után, az ún. szabad iskolaválasztás mégis megteremtette az oktatási intézmények “piacát”. Ezen a piacon az iskolák a tanulók sikeresebb jövőjét ígérő szolgáltatásokkal versengenek a megfelelő státuszú szülők kegyeiért, míg a szülők gyermekeik “képességeit” kínálják fel, hogy hozzáférjenek egy-egy jobb iskola szolgáltatásaihoz.
A szabad iskolaválasztás tehát átírta a korábban egyértelműnek tűnő szülői feladatokat, hiszen a körzetes iskolák magától értetődősége helyett a beiskolázás nagy téttel bíró döntések terepe lett.
A gyermeknevelés beruházásként történő értelmezése azonban nem pusztán azon a feltételezésen alapul, hogy a beruházás majd a jövőben a gyermek sikeres életpályájaként térül meg, hanem azon is, hogy e beruházás fő irányítója a szülő. A szülői felelősségek átalakulásban a pszichológiai magyarázatok uralkodóvá válása meghatározó szerepet játszik. A fejlődés pszichológia által termelt szakértői tudások különösen erős hatást gyakoroltak a gyermeknevelés hétköznapi értelmezéseire és a gyermekneveléssel kapcsolatos közpolitikákra is. Ezt mutatja, hogy az utóbbi évtizedekben egyre több országban a társadalmi beruházás (social investment) szemlélete vált dominánssá, amely a korai intervenció szükségességét hangsúlyozza. Ennek a tendenciának része, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű gyermekek megfelelő fejlődését célzó Biztos Kezdet Házak országszerte elterjedtek és az alapellátások részévé lettek.
A fejlődés pszichológia nagy hangsúlyt fektet a gyermek első éveire és azon belül a szülők szerepére a gyermek fejlődésében. A pszichológiai magyarázatok dominánssá válásával a szülők szinte minden tettének (még a legbanálisabb hétköznapi cselekvéseknek is), érzelmi viszonyulásának tétje lesz, amelyekkel a gyermek jövőjét negatív vagy pozitív irányban befolyásolhatja.
Az altatástól kezdve a szoptatáson át a különböző játékokig minden tudatos cselekvéssé válik, amelyet meg kell tervezni, ki kell találni, méghozzá úgy, hogy az leginkább elősegítse a gyermek jóllétét és fejlődését.
A szakirodalmak ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a gyermeknevelés új trendjeit alapvetően az határozza meg, hogy nem állnak a szülők rendelkezésére megfellebbezhetetlen szakértői tudások, amelyeket csak követni kéne, inkább egymással versengő, párhuzamosan futó szakértői vélemények, tanácsadások, terápiák elérhetőek. Az elmúlt évtizedek során megsokszorozódott könyvek, blogok, újságcikkek, közösségi oldalak osztják a szakértelem különböző formáit, amelyekből a szülőknek választani kell, hiszen tervezés vagy a megfelelő tudás hiánya felelőtlen hozzáállásként értelmeződhet, amellyel a szülő kockáztatja saját gyermeke jövőjét.
A kutatók szerint a kockázatnak egyébként is kiemelt helye lett a gyermeknevelés új megközelítésében. Eszerint a gyermekre mindenhonnan potenciális veszélyek leselkednek, amelyeket a szülői felügyelet és gondoskodás hivatott megelőzni. Egy nem idejében felfedezett fejlődési rendellenesség, nem megfelelően kiválasztott iskola, óvoda, különböző balesetek, a bárhol felbukkanható, ártó szándékkal közelítő idegen felnőttek fenyegetik a gyermek biztonságát. A biztonságérzet e drasztikus csökkenése látványosan átalakítja a gyermeknevelés hétköznapjait. Elég, ha csak a nyolcvanas évek “kulcsos gyerekeire” gondolunk, akik egyedül mentek haza az iskolából és szüleik jelenléte nélkül szervezték délutánjaik jelentős részét. Ma már ez az akkor mindennapi gyakorlat elhanyagolásnak, sőt veszélyeztetésnek minősülhet. A kutatók sokféleképpen magyarázzák a veszélyérzet e látványos növekedését, kezdve a média hatásával, a közintézményekbe vetett bizalom, és általában véve közös társadalmi normák meggyengülésén át az előnyös társadalmi pozíciókért folytatott egyre jobban kiéleződő versengésig. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a “veszélyek” folyamatos kivédése újfajta felelősségekkel terheli a szülőket.
A gyermek jövőjének kockáztatása azonban korántsem magánügy, hiszen a szülő feladata az, hogy gazdaságilag hasznos felnőttet neveljen, aki nem jelent majd gondot, elsősorban plusz költséget a társadalomnak. A szülői felelősségek átalakulása tehát közüggyé teszi a szülő-gyermek viszony számos aspektusát. Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb változása a gyermeknevelés terén éppen az, hogy az állam egyre inkább kiterjeszti szerepét a családi élet “privát szférájára”. Ezt igazolják az Európa szerte egyre elterjedtebbé váló szülői tréning programok (parenting training programmes), alternatív vagy otthoni iskoláztatással kapcsolatos egyre szigorúbb szabályozások, illetve az iskolai hiányzások egyre szigorodó, szülőket érintő büntetése. Mivel a szülők szerepe felértékelődött a gazdaságilag produktív állampolgárok nevelésben, az állam szerepe is megnőtt a szülői gyakorlatok felügyeletében. Ez a felügyelet természetesen máshogy jelenik meg a különböző gazdasági, politikai helyzetű országokban. A workshopunkon bemutatott kutatások azt mutatják, hogy míg a jóléti államokban, mint például Svájc vagy Dánia inkább a szakértői tudások átadására helyeződik a hangsúly különböző tanácsadások formájában, addig Magyarországon az állami intézmények ellenőrző funkciója erőteljesebb.
Az a trend azonban Európa számos országában megfigyelhető, hogy míg korábban a gyermek nevelését felügyelő állami intézmények inkább az alsóbb rétegeket célozták, addig az utóbbi évtizedekben a középosztálybeli családok is fokozottan ezen intézmények figyelmének középpontjába kerülnek.
Ez tetten érhető az óvodától kezdve, az iskolán át, szinte minden intézményben, de ahogy kutatásunk rávilágított a gyermekvédelem terén is. Bár hazánkban a gyermekvédelmi esetek többsége továbbra is az alacsonyabb társadalmi státuszú családokat érinti, a szakértők szerint az elmúlt években tagadhatatlan a középosztálybeli családokban kezdeményezett gyermekvédelmi intézkedések növekedése.
A gyermeknevelés fenti új irányai azonban máshogy érintik a különböző társadalmi osztályokat, ugyanis a beruházáshoz elsősorban tőke kell, legyen az anyagi, kapcsolati, tudásbeli vagy érzelmi tőke, amelyet a szülők mozgósítani tudnak a gyermeknevelés “szabad piacán”. A szülőség tőkeigényes feladattá válása a növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket generál, hiszen a meglévő előnyök a megfelelő befektetéssel növekednek, a hátrányok pedig az elmaradó beruházásokkal halmozódhatnak. Kutatásunk is rámutatott, hogy ennek fontos térbeli aspektusai is vannak. Például, hiába szeretnék a szülők Ringató foglalkozásokra vagy mozgásfejlesztő alkalmakra vinni kisbabájukat egy rossz közlekedéssel rendelkező faluban, ha az még a nehezen elérhető legközelebbi kisvárosban sincs. Ezek az egyenlőtlenségek még nagyobb súllyal bírnak, ha már meglévő fejlődési rendellenesség vagy hátrányos helyzetből adódó fejlődési lemaradások kezeléséről van szó. Hiába ígéri ugyan a korai fejlesztés fontosságát hirdető paradigma a társadalmi hátrányok kiegyenlítésének esélyét, a gyakorlat azt mutatja, hogy valójában felerősíti azokat, mivel jellemzően a tőkeerős rétegek jutnak hozzá a megfelelő szolgáltatásokhoz.
Úgy tűnik tehát, hogy az ún. intenzív gyermeknevelés elsajátításának egyre nagyobb szerepe lesz a gyermek leendő társadalmi helyzetének meghatározásában. A gyermeknevelés ugyanis az elmúlt évtizedekben az előnyös társadalmi pozíciókért folytatott verseny kiemelt terepe lett, ahol nem pusztán a lemaradás állandó réme fenyeget, hanem a “rossz szülőség” vádja is elérheti azokat, akik nem sajátítják el az intenzív szülőség megfelelő gyakorlatait. Azaz nem eléggé informáltak, és nem képesek felismerni illetve elejét venni a gyermek optimális fejlődését veszélyeztető kockázatoknak. Azonban olyan verseny ez, amiből kiszállni csak bajosan lehet, hiszen a kívül maradókat az új elvárások a saját lelkiismeretük hangjain szólítják meg, hogy gyermekük sikeres jövőjét kockáztatják.
A szerzők a KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói.
Címlapkép: Getty Images
