Új cirkálórakétát mutatott be az orosz JSC GosMKB Raduga tervezőiroda, ez lesz az Izdelije 720-as. A tervek szerint a fegyvert arra tervezték, hogy hatékonyan cselezze ki az amerikai Patriot légvédelmi rakétákat – írja az Army Recognition.
Várhatóan még ebben a hónapban újrakezdi az Egyesült Államok a csúcsmodern F-35-ös vadászgépek átvételét – írja a Defense One.
Dél-Korea megkezdi lézerfegyverek telepítését a biztonságát fenyegető észak-koreai drónok ellen - jelentette be csütörtökön a dél-koreai védelmi beszerzési ügynökség.
Kína új, ötödik generációs, lopakodó vadászgépet fejleszt, amelyet a legújabb repülőgép-hordozón vetnének be – értesült a Nikkei Asia.
A Coloradói Egyetem JILA intézetének kutatói megalkották a világ eddigi legpontosabb atomóráját. A tudományos kísérletekhez használható eszköz elméletben 30 milliárd évente mindössze egy másodperc eltérést produkál - jelentette a New Atlas.
Japán digitális átállásért felelős minisztere nemrégiben bejelentette, hogy az országban végleg beszüntették a floppylemezek alkalmazását az állami bürokráciában. Ezzel a japán kormány nagy lépést tett a állami intézmények digitalizálása felé.
A brit Nothing telefongyártó vállalat új, otthon felszerelhető modulokkal ellátott okostelefon bejelentésére készül - szúrta ki a The Verge a vállalat közösségimédia-felületein. Értesülések szerint a mobil az extra testreszabhatóság mellett elérhető áron érkezik majd a boltokba.
Jóváhagyta az Európai Bizottság a cernavodai atomerőmű fejlesztését - közölte kedden a bukaresti energiaügyi minisztérium.
A mesterséges intelligencia már a szemüvegekbe is beköltözik. Az amerikai Solos hamarosan piacra dobja új okosszemüvegét, az AirGo Vision-t, amely beépített kamerát, hangasszisztens szolgáltatást és ChatGPT-4o integrációt is fog kapni - számolt be a The Verge.
Ahogy azzal több cikkben is foglalkoztunk már, Budapesten egy új városrész építését kezdte meg a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia. A 13. kerületben megvalósuló projekt Európa legnagyobb rozsdaövezeti beruházásai közé tartozik, a fejlesztő tervei szerint a Marina City az Újpesti-öböl évtizedek óta elhanyagolt ipari zónájában kap majd helyet. A barnamezős területek hasznosítása a városfejlesztés egyre fontosabb kérdését jelenti, a rozsdaövezeti kijelölésekkel és a lakásépítések támogatásával pedig megindulhat ezeknek a részeknek a városszövetbe történő visszacsatolása. De mit jelent pontosan a rozsdaövezet kifejezés? Milyen szempontokat kell figyelembe venni egy ilyen projektnél, és hogy kapcsolódik a fejlesztés a kerülethez és a városhoz? Erről kérdeztük Görög Áront, a Cordia értékesítési igazgatóját.
Az Apple kamerákkal látná el népszerű Bluetooth fülhallgatóját, egy a témát közelről ismerő elemző szerint. Az elsőre szokatlannak tűnő AirPods fejlesztéssel az Apple hosszú távú céljait támogatná a kiterjesztett valóság (AR) technológia terén - írja a Gizmodo.
A kormány döntésének megfelelően a Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. szeptember 30-ig két új akciótervet dolgoz ki a kkv-k helyzetének javítása, illetve a turisztikai teljesítmény növelése érdekében, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Budapest jövőjéről számos elképzelés és érdek ütközik, különösen a város fejlesztésének prioritásait illetően. Az utóbbi években azonban egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés, hogyan lehetne túlélni az egyre súlyosbodó nyári hőséget. A nyár legmelegebb napjainak hőkamerás felvételei is igazolják, hogy Budapest elviselhetetlenül forróvá válhat. A fővárosi önkormányzat az "egészséges utcák" koncepciójában látja a megoldást - írta meg a Telex.
A tajvani haderő június 25-én bemutatta az új 8x8-as, 105 mm-es páncélvadászát, amely vélhetően a Clouded Leopard II gyalogsági harcjármű előfutára – számolt be az Army Recognition.
Az MVM Csoport két áramhálózati társasága több mint 5 milliárd forint európai uniós támogatással 2026 február végéig 89 103 darab okos fogyasztásmérőt telepít. A projekt célja a villamosenergia-hálózat biztonságának és rugalmasságának növelése, valamint a megújuló energia integrálása.
Kína az elmúlt több mint egy évtized alatt 230,8 milliárd dollárt költött elektromos autóiparának fejlesztésére - derül ki az amerikai székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) friss elemzéséből. A jelentés szerint a kormányzati támogatások mértéke a 2009 és 2023 közötti teljes elektromosautó-értékesítés 18,8%-át teszi ki, írta meg a Cnbc.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A jelek szerint nem sikerült túl jól a hétvégi egyeztetés a két ország között.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.