A külföldi közvetlen tőkebefektetések (foreign direct investment, FDI) által vezérelt fejlesztési modell a kilencvenes években és a kétezres évek elején pörgette igazán a kelet-közép-európai (KKE) országok gazdasági növekedését, köztük hazánkét is. Ekkor jellemzően a fejlett világ vállalatai jelentek meg a régióban. E vállalatok jelenléte az esetek nagy részében ugyanakkor elszigetelt maradt, a helyi cégekkel való "fizikai" érintkezés - és pozitív átgyűrűző hatások - nélkül. Ha volt/van is lehetőség helyi alvállalkozóként bekapcsolódni e multik szigorúan megtervezett nemzetközi együttműködési rendszerébe, az előbb említett átgyűrűző hatások korlátozottak maradnak. Az itt létesített leányvállalatok általában a globális értékláncok alacsony hozzáadott értékű szegmenseire szakosodnak (pl. összeszerelés), azaz munkalehetőséget teremtenek ugyan, az itt összeszerelt termékek jelentős része exportra kerül, miközben e vállalatok távolról sem váltak/válnak az innovatív helyi üzleti klaszterek elsődleges szereplőivé.
Ami a feltörekvő országokból származó multinacionális vállalatokat (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: feltörekvő vállalatok) illeti, globális szerepük az utóbbi évtizedekben gyorsan növekedett. Bár e vállalatok többsége saját szomszédos régióiban, azon belül is elsősorban fejlődő országokban eszközöl beruházásokat, jelenlétük a fejlettebb régiókban -Európát is beleértve - az elmúlt két évtizedben egyre láthatóbbá válik. Mióta Kelet-Közép-Európa is nyitottabbá vált ezen új üzleti lehetőségek iránt (a 2000-es évek elejétől, különösen a 2008-as válság éveit követően) a feltörekvő vállalatok itt is megjelentek befektetéseikkel. A feltörekvő térségekből érkező tőke állománya ugyan továbbra is elmarad pl. a nyugat-európai vállalatok beruházásaitól, a tendencia határozottan növekvő (lásd az alábbi ábrát). E vállalatok stratégiái, azok mozgatórugói természetesen sok esetben eltérnek egymástól, azonban felfedezhető közöttük számos hasonlóság is. S bár számos szempontból különböznek a fejlett világbéli társaiktól, bizonyos értelemben nagyon is hasonló célok vezérlik őket, mikor például hazánkba hoznak beruházást.
Kína például egyszerre követ proaktív és intervenciós stratégiákat, hogy elősegítse a kínai vállalatok nemzetközi terjeszkedését a különböző szektorokban. A kínai állam szerepe ebben a folyamatban kiemelkedő, legyen szó akár a vállalati tőke kiáramlásának megindításáról, akár annak eldöntéséről, mely vállalat, milyen szektorban és milyen országokban jelenjen meg, összhangban a kínai fejlesztési direktívákkal. És a projektszintű elemzések ma már azt mutatják, hogy a kínai vállalatok tőkekihelyezéseinek több mint 60 százaléka a fejlett világot, köztük az Európai Uniót célozza. A kelet-közép-európai országokba irányuló kínai befektetések ugyan apró részt képviselnek Kína teljes külső befektetés-állományában, a tendencia mindazonáltal növekvő az utóbbi másfél évtizedben. A kínai vállalatok kedvelt szektorai a régióban a távközlés, az elektronika, a vegyipar és a közlekedés. Külön érdekesség, hogy gyakran közvetítő vállalaton/országon keresztül érkeznek. Ami a főbb mozgatórugókat illeti, a kínai multinacionális vállalatok többnyire új piacokat keresnek: a kelet-közép-európai országok EU-tagsága lehetővé teszi számukra, hogy a régiót a jómódú uniós piacok „hátsó kapujaként” kezeljék, s rajtunk keresztül - "made in EU" címkével felvértezve - lássák el a teljes uniós piacot. (És mennyivel egyszerűbb ez így, mintha beruházás helyett exportálnának és vámot kellene fizetni...) De a kínai befektetőket vonzza a helyi képzett, relatíve alacsony költségű munkaerő is.
E makrogazdasági vagy strukturális tényezők azonban nem magyarázzák teljes mértékben a kínai beruházásokat, azt legalábbis semmiképp, miért van több befektetésük hazánkban, mint a jóval nagyobb piacot jelentő Lengyelországban vagy az olcsóbb Bulgáriában, Romániában. Ez is azt jelzi, hogy az intézményi tényezők - azon belül is elsősorban a nemzeti szintű tényezők - döntő fontosságúak lehetnek a kínai vállalatok számára a befektetési döntések meghozatalában. Vállalati interjúk igazolták, hogy szerepe van az intézményi környezetnek, az adózási feltételeknek, illetve akár a kínai kisebbség jelenlétének is. Sőt, összefüggés mutatkozik a politikai kapcsolatok szintje és a kínai beruházások nagysága között is, azaz
minél kiegyensúlyozottabb, barátibb a reláció egy kelet-közép-európai ország és Kína között, annál több beruházást fogadhat az adott régióbeli ország kínai vállalatoktól.
A fentiektől némileg eltérő példa az indiai vállalatoké, az ő befektetéseik mozgatórugója ugyanis kezdettől fogva versenyképességük javítása a fejlett technológiákhoz való hozzáférés révén, amelyeket beépíthetnek otthoni gyártási rendszereikbe. Következésképpen az indiai kiáramló befektetések mintegy kétharmada kezdettől fogva fejlett nyugati országokba, elsősorban az Európai Unióba került. A kelet-közép-európai országokban eszközölt befektetéseik is jellemzően technológia- és eszközkereső típusú befektetések. Az indiai vállalatok tudniillik hamar felismerték a kelet-közép-európai régió német globális értékláncokba való beágyazódottságát, és azt is, hogy ezek az országok kiváló alacsonyabb költségű gyártási helyszínek. Ennek megfelelően e vállalatok elsősorban az autóipar, a gyógyszeripar és az informatika területein jelennek meg beruházásaikkal: ily módon egyrészt jobban hozzáférhetnek a legkorszerűbb technológiákhoz, másrészt a kelet-közép-európai piacok - a kínai vállalatokhoz hasonlóan - az indiai vállalatok számára is ideális belépési pontok az uniós piacokra. Sok indiai vállalat először itt jelenik meg gyártással, majd, ha kellő tapasztalatot szerzett, újabb leányvállalatot létesít egy másik, "fejlettebb" európai országban.
Ami a dél-koreai vállalatokat illeti, az ő jelenlétük már kevésbé számít újnak, hiszen közülük néhányan már a 80-as évek végén, illetve a 90-es évek folyamán megjelentek a kelet-közép-európai régióban, elsősorban autóipari és elektronikai befektetéseikkel. A koreai vállalatokat - kínai társaikhoz hasonlóan - ázsiai orientáció jellemzi, azaz Kelet- és Délkelet-Ázsia a beruházásaik fő célpontja, a kelet-közép-európai régió ugyanakkor relatíve fontos szerepet képvisel, és
a koreai befektetés-állomány ma gyakorlatilag minden V4 országban meghaladja mind a kínai, mind pedig az indiai befektetések mértékét.
Vállalataikat elsősorban piackereső és hatékonyságnövelő tényezők vonzották Kelet-Közép-Európába, a fő mozgatórugók tehát az uniós piacra jutás, a viszonylag olcsó termelési bázis, a képzett munkaerő, az állami ösztönzők és a viszonylag fejlett infrastruktúra. Dél-Korea számos alkatrészgyártója követte a kelet-közép-európai régióba az itt korábban már befektető ügyfeleit, vagyis a nagy dél-koreai gyártó vállalatok jelenléte is fontos vonzó tényező. E tekintetben a párhuzam elsősorban a japán vállalatokkal jelentős.
A fenti néhány példából is kiderül, hogy a feltörekvő vállalatok térnyerése összességében új és dinamikus folyamat, melyről néhány évtized távlatából sokkal többet tudhatunk majd. Az azonban már ma is megállapítható, hogy a közvetlen külföldi befektetések előmozdítását célzó állami politika a 90-es évek során vagy a 2000-es évek elején szinte az összes feltörekvő ország fejlesztési menetrendjébe bekerült. Számos olyan közpolitikai terület létezik ezekben az országokban, ahol az állam közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatja a feltörekvő vállalatok nemzetközivé válását: a munkaügyi politikák, a kereskedelempolitika, a privatizáció és az adózás csak néhány ezek közül. A feltörekvő piacok esetében azonban találni ennél sokkal direktebb beavatkozási formákat, jellemzően állami tulajdonú és/vagy úgynevezett "nemzeti bajnok" vállalatok esetében. Ebben az esetben az állam nem csupán a tőkekihelyezés tényét segíti elő, hanem igyekszik azt is befolyásolni, mely országban, mikor és mely szektorokban jelenjen meg az adott vállalat. Kínán kívül a közvetlen állami irányítás jellemző eseteit megtaláljuk orosz, brazil és török vállalatok esetében is.
Miközben a fogadó országok kiválasztásának módja sok szempontból egyedi, különösen, ha a fejlett világ vállalataihoz hasonlítjuk őket, mutatkoznak hasonlóságok is. A feltörekvő vállalatok többsége egész egyszerűen új piacot keres: a kelet-közép-európai befektetéseik révén pedig nemcsak a vámokat és a nem tarifális korlátozásokat kerülhetik el, hanem beléphetnek az Unió teljes piacára, sőt - az EU és harmadik országok közötti szabadkereskedelmi megállapodások révén - még akár további piacokra is. A hatékonyság-növelés is fontos motívum: a kelet-közép-európai régióban a képzett munkaerő épp azokban az ágazatokban áll rendelkezésre, amelyek a feltörekvő vállalatoknak is fontosak. E tekintetben a német vállalatok kétségkívül kitaposták az utat feltörekvő társaiknak. Az agglomerációs hatás - amikor az azonos szektorban tevékenykedő vállalatok azáltal növelik hatékonyságukat, hogy egymáshoz közel helyezkednek el - illetve a demonstrációs hatás - mikor az adott országban már megtelepült cégek pozitív üzeneteket küldenek az új befektetőknek a fogadó ország megbízhatóságáról és vonzerejéről - szerepe ugyancsak jelentős. De a társasági adók alacsony szintje vagy a különféle adókedvezmények is növelik a kelet-közép-európai országok vonzerejét.
Kiemelendő ugyanakkor, hogy a hagyományos makrogazdasági tényezők - a termelési tényezők, pl. a munkaerő minősége és költsége - vagy az adózási környezet szerepe ugyan a feltörekvő vállalatok számára is fontos, de nem annyira meghatározó feltétel, mint a nyugat-európai vállalatok befektetési döntéseinek meghozatalakor. Az intézményi tényezők közül úgy tűnik, hogy a származási ország diaszpórája és a kormányzati politika - és külpolitika - nyitottsága is fontos az feltörekvő vállalatok többsége számára. További érdekesség, hogy a feltörekvő vállalatok sok esetben más európai országokban - Luxemburgban, Hollandiában, Svájcban, Cipruson stb. - található vállalatokat vesznek igénybe a kelet-közép-európai befektetéseik végrehajtásához. Ennek oka lehet az adóoptimalizálás, a bürokratikus terhek csökkentésének célja, illetve akár a valódi származásuk elrejtésének vagy a regionális központ kijelölésének kívánalma. Bizonyos esetekben a feltörekvő vállalatok kelet-európai befektetéseiket felzárkózási stratégiaként használhatják a technológiához való hozzáférés, a hazai kapacitás vagy a versenyképesség növelése, a termelési folyamatok korszerűsítése, illetve a vezetői tapasztalatok bővítése érdekében. De Kelet-Közép-Európa sok esetben "ugródeszka" a fejlettebb európai piacokhoz: itteni működésük révén a feltörekvő vállalatok bizonyíthatják, hogy képesek megfelelni az uniós szabványoknak, tudnak alkalmazkodni a helyi előírásokhoz, valamint felveszik a versenyt a fejlett vállalatokkal, fejlett piacokon is.
Ami a feltörekvő vállalatok régiónkra gyakorolt hatását illeti, a jelenlegi távlatból még nehéz megítélni, értékelni a tényleges hatásokat. Eddig ugyanakkor úgy tűnik, hogy e vállalatok - különösen azok, amelyeket beszállítóik és szolgáltató vállalataik is követnek idővel - nem igazán járulnak hozzá a fogadó ország vállalatainak, vállalati környezetének fejlődéséhez, tevékenységükkel nem generálnak lokalizációs előnyöket. A feltörekvő vállalatok többsége - fejlett társaihoz hasonlóan - ugyanis egyrészt a saját országából származó vállalatokkal működik együtt legszívesebben, másrészt pedig azon nagy nemzetközi - pl. könyvizsgáló, tanácsadó, jogi vagy szállítmányozó - cégekkel kooperál, amelyekkel korábban más piacokon is szerződött már. Ennek eredményeként a helyi vállalkozások fejlődésének esélyei - például a beszállítókkal való kapcsolatok révén - csekélyek vagy nagyon is korlátozottak a feltörekvő vállalatok esetén éppúgy, mint a fejlett országok vállalatai esetében.
A szerző a KRTK Világgazdasági Intézetének munkatársa.
A kutatásról részletesebben olvashat a Palgrave Macmillan gondozásában rövidesen megjelenő Emerging-market Multinational Enterprises in East Central Europe című kötetben. A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal “Európán kívüli feltörekvő piacok multinacionális vállalatai Kelet-Közép-Európában” című projektje (K120053) támogatta.
