Magyarországon kevés szó esik a közbeszédben arról, hogy a családi háttér mennyire meghatározza az egyén életútját. A „rosszabb” társadalmi-gazdasági hátterű családba született gyerekek átlagosan maguk is alacsonyabb iskolai végzettségre tesznek szert, kevesebbet keresnek, nagyobb valószínűséggel lesznek betegek és rövidebb ideig élnek, mint azok, akik „jobb” háttérbe születnek. Ezek a különbségek egészen korán tetten érhetők:
a hátrányos helyzetű gyerekek már akkor mérhető hátrányban vannak a készségeik terén, amikor megkezdik az általános iskolát, és ez a lemaradás az élethossz során tovább nő.
Az összefüggés erőssége a családi háttér és az egyéni teljesítmény között országonként változik. Ahol ez az összefüggés erős, ott a társadalmi mobilitás alacsony és a társadalmi egyenlőtlenségek nőnek, ahol gyenge, ott a társadalmi mobilitás magas és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkennek. Magyarország sereghajtó ebben a tekintetben. A PISA felmérés a 15 éves gyerekek alapkészségeit veti össze az OECD országokban. Ebből tudjuk, hogy a családi háttér hatása a gyerekek matematika és szövegértés teszteredményeire hazánkban az egyik legerősebb. Számos kutatás bizonyítja, hogy a magas társadalmi egyenlőtlenség hátráltatja a gazdasági növekedést és csökkenti a társadalmi jólétet.
A legtöbb fejlett ország szakpolitikai eszközökkel igyekszik a társadalmi mobilitást növelni és a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenteni. Az egyik ilyen eszköz a hátrányos helyzetű diákok arányának növelése a felsőoktatásban. A felsőoktatás alapvető fontosságú az egyes emberek és a társadalom számára egyaránt. Magasan képzett munkaerőt hoz létre, ami a gazdasági növekedés alapja, és a diplomát szerzettek számára számos pénzügyi és egyéb előnyt teremt. A diplomaszerzés a teljes életpálya alatt növeli a béreket, csökkenti a munkanélküliség valószínűségét, és még az egészség megőrzésében is szerepet játszik. Bár az egyetemi tanulmányok hasznossága megkérdőjelezhetetlen és a diplomások aránya a legtöbb országban emelkedik, a diákok nem azonos esélyekkel jutnak be a felsőoktatásba. A hátrányos helyzetű fiatalok kisebb valószínűséggel mennek egyetemre, és a különbség a magasan iskolázott, magas jövedelmű és az alacsonyan iskolázott, alacsony jövedelmű családokba született gyerekek felsőoktatási részvétele között számottevő. Angliában, például, a diplomás szülők gyerekei kétszer akkora valószínűséggel mennek egyetemre, mint azok a fiatalok, akik az elsők lennének a családjukban, ha diplomát szereznének.
A hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási részvételének ösztönzése nem csupán a társadalmi igazságosság és egyenlőség szempontjából fontos, hanem gazdasági érdek, ami nélkül egy ország értékes humán tőkét veszít, és ez alááshatja gazdasági növekedését. Tudjuk, hogy a diplomaszerzés bérhozama azoknál a legmagasabb, akik a legkisebb valószínűséggel mennek egyetemre. Ők azok, akik számára az egyetem a legnagyobb hasznot hozza, ha mégis felsőfokú végzettséget szereznek. Számos ország ezért oktatáspolitikai célként fogalmazza meg a diplomások arányának növelését a hátrányos helyzetű fiatalok között. Angliában az ezt célzó oktatáspolitikai csomag 1998-ban indult, Widening Participation néven, ami magyarra fordítva az egyetemi részvétel szélesítése. Az egyetemek maguk határozzák meg, hogy milyen eszközöket használnak. Például, képzéseket vagy nyári felkészítő tábort szerveznek hátrányos helyzetű középiskolásoknak, hátrányos helyzetű középiskolákban beszélgetnek a diákokkal a lehetőségeikről, de az is beletartozhat, hogy hátrányos helyzetű diákokat alacsonyabb pontszámmal is felvegyenek, mint nem hátrányos helyzetűeket. Ez utóbbit kontextuális felvételinek nevezik (Contextual Admissions), és egy viszonylag új gyakorlat. A University College London (UCL), ahol jelen cikk alapjául szolgáló kutatás zajlik, például, a 2019-es tanévben alkalmazta először.
Morag Hendersonnal és Nikki Shure-ral az elsőgenerációs egyetemisták tapasztalatait vizsgáljuk a UCL Social Research Institute-ban. Egy longitudinális kohorsz kutatás (Next Steps) adatait használjuk, ami 13-tól 25 éves korig követi olyan fiatalok mintáját, akik 1989-90-ben születtek Angliában. Az első tanulmányunkban megmutattuk, hogy a diplomás fiatalok kétharmada az első a családjában, aki egyetemre ment, ami meglepően magas arány. Azt találtuk, hogy a nem-diplomás szülők gyerekei nem csak kisebb valószínűséggel kezdenek felsőoktatási tanulmányokba, de ha egyetemre mennek, kisebb valószínűséggel választják a legjobb egyetemeket, és valamivel nagyobb valószínűséggel esnek ki, mint a diplomás szülők gyerekei. Az elsőgenerációs egyetemisták a szakok közül nagyobb valószínűséggel választanak olyat, ami jó keresetet ígér és erősen kötődik a munkaerőpiachoz, például jogot vagy közgazdaságtant, és kisebb valószínűséggel művészeteket vagy bölcsészetet, mint a diplomás szülők gyerekei.
A második tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy az a tény, hogy valaki az első egyetemista lenne a családjában, mennyire jó indikátora a hátrányos helyzetnek. Az egyetemek számos mutatót használnak a hátrányos helyzet mérésére. Ezek egyike, ha a fiatal az első lenne a családjában, aki egyetemre megy, de ezen kívül számít többek között a szülők foglalkozása és jövedelme is. Ezen mutatók mindegyike csökkenti az egyetemre kerülés valószínűségét, azaz korlátozza a továbbtanulást. Statisztikai módszerekkel (lineáris valószínűségi és véletlen erdő modellekkel) vizsgáltuk, hogy ezek közül melyek bizonyulnak kisebb vagy nagyobb korlátnak. Azt találtuk, hogy
az a tény, hogy valaki elsőként menne a családjából egyetemre, a legerősebb korlátja az egyetemre kerülésnek.
Ez főleg azért van így, mert ez a mutató csökkenti a legjobban az iskolai eredményeket már jóval korábban is, 11-16 éves korban. Nem csak arról van szó tehát, hogy két hasonló iskolai eredményű fiatal közül a hátrányos helyzetű fiatal kisebb valószínűséggel jelentkezik egyetemre és ezt ösztönözni kell. Azt is látjuk, hogy két hasonló képességű gyerek közül a hátrányos helyzetű átlagosan alacsonyabb pontszámot ér el minden egyes iskolai mérésen a családi háttere miatt. Nem csak az a cél, hogy megtaláljuk a mesebeli „tehetséges” szegény gyereket, aki segítség nélkül nem jutna be az egyetemre, pedig orvos is lehetne belőle. Cél annak a felismerése is, hogy a tehetséget nem tudjuk közvetlenül a nélkül mérni, hogy egyidejűleg a családi háttér hatását is mérnénk. Ebből következik, hogy átlagosan a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolai eredményeik alapján mindig kevésbé tehetségesnek fogjuk látni, mint a nem hátrányos helyzetűeket, holott lehet, hogy számosan közülük megállnák a helyüket az egyetemeken. Az eredmények arra utalnak tehát, hogy a kontextuális felvételi, azaz a családi háttér szerint differenciált felvételi pontszám fontos eleme lehet az egyetemi részvétel szélesítésének.
A szerző a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet kutatója.
A hivatkozott cikkek a következők:
Morag Henderson, Nikki Shure and Anna Adamecz-Völgyi: Moving on up: ‘first in family’ university graduates in England. Oxford Review of Education 2020. doi: 10.1080/03054985.2020.1784714
Adamecz-Völgyi, Anna, Morag Henderson, and Nikki Shure. 2020. “Is ‘First in Family’ a Good Indicator for Widening University Participation?” Economics of Education Review 78 (October): 102038. https://doi.org/10.1016/j.econedurev.2020.102038.
A kutatást a Nuffield Alapítvány finanszírozza (EDO/43570). A Nuffield Alapítvány egy jótékonysági szervezet, aminek a célja a társadalmi jólét legszélesebb értelemben vett növelése. Oktatással és szociálpolitikával kapcsolatos kutatást és innovációt finanszíroz, valamint az oktatás, a tudomány és a társadalomtudományok kutatásának kapacitásépítésén dolgozik. A szerzők állításai a saját véleményüket tükrözik és nem feltétlenül egyeznek meg az Alapítvány véleményével. További információ a www.nuffieldfoundation.org oldalon érhető el.
Címlapkép: Getty Images
