A Fortune elemzése szerint az Elon Musk által vezetett Department of Government Efficiency (DOGE) több mint 120 szerződést mondott fel a Deloitte tanácsadó céggel, ami kétszer annyi, mint bármely más tanácsadó vállalat esetében. A felmondott szerződések értéke meghaladja az 1 milliárd dollárt - írja a lap.
Az amerikai védelmi minisztérium jelentős létszámleépítésre készül a civil alkalmazottak körében, miután Pete Hegseth védelmi miniszter aláírta az erről szóló memorandumot. A tervek szerint akár 76 ezer ember is elveszítheti állását - számolt be a Bloomberg.
Donald Trump elnök döntése a kormányzati leépítésekről és a kutatási források megvonása komoly aggodalmat keltettek a közgazdászok körében az Egyesült Államok gazdasági adatainak megbízhatóságát illetően. Az amerikai gazdaságot jellemző statisztikák – például a GDP, infláció és munkaerőpiaci adatok – világszerte iránytűként szolgálnak befektetők, döntéshozók és kutatók számára. A szakértők szerint azonban a megszorítások alááshatják az adatok mögött álló intézményi hátteret és szakmai hitelességet – számolt be a Financial Times, az Elon Musk vezette DOGE lépései keltette aggodalmakról.
Az atomenergia energiatermelési célú alkalmazása világszerte több évtizedes múltra tekint vissza, az utóbbi időben pedig a nagy atomerőműveknél olcsóbbnak és biztonságosabbnak ígérkező kis moduláris reaktorok (SMR) fejlesztése révén új lendületet kapott. A kis moduláris reaktorok megjelenése lehetőség a magánpiaci befektetők számára, mivel megdöntheti azt a paradigmát, amely szerint a nukleáris alapú villamosenergia-termelés csak állami irányítású, centralizált, nagy rendszerekben működhet hatékonyan. Emellett ezek a létesítmények olyan piaci szegmensek, például mesterséges intelligencián alapuló rendszerek és adatbankok szükségleteit is ki tudják majd elégíteni, amelyre a hagyományos atomerőművek nem lennének képesek. Az SMR-ek jól illeszkednek a modern digitális technológiai környezetbe. A mesterséges intelligencia megoldásait használva optimalizálhatják a létesítmények üzemeltetését és karbantartását, így csökkenthetik a nukleáris alapú villamosenergia-termelés költségeit.
Igyekszik magasabb sebességre kapcsolni az európai járműipar, ám a vámfenyegetettség, a kínai konkurencia és az erőltetett ütemű elektrifikáció árnyékában ez nem könnyű feladat. A hazai szereplők ennek megfelelően nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ezért is kulcsfontosságú számbavenni a fellendüléshez vezető lehetőségeket. A Portfolio-MAGE Járműipar 2025 pontosan ehhez biztosít fórumot az ágazat egyik fellegvárában, Győrben magas rangú döntéshozók részvétele mellett.
A XVIII. század óta tudjuk, hogy a szabadkereskedelem viszi előre a világgazdaságot. A szabad akaratú, önkéntes csere megnehezítése, visszaszorítása vámok vagy piackorlátozások révén olyan hatalmi beavatkozás, amely nem szolgálja a jólétet, éppen ellenkezőleg. A következő időszak mégis arról szólhat, hogy vámok és más korlátozások rontják majd a kilátásokat. Ez pedig különösen kedvezőtlen Magyarország számára.
Bár a választás óta alig telt el bő két hét, Donald Trump megválasztott amerikai elnök egyre-másra jelöli a minisztereket és tanácsadókat a januárban hivatalba lépő kormányába. Noha néhány kinevezés papírformának tekinthető, és párnak akár örültek is washingtoni berkekben, Trump kiszemeltjei közül többen még saját pártjukon belül is port kavartak ellentmondásos múltjuk, vitatott álláspontjaik vagy tapasztalatlanságuk miatt. A Fehér Ház és a minisztériumok kulcsait 2025. január 20-án átvevő republikánus adminisztráció a status quo és az úgynevezett „deep state” felszámolását ígéri, egyetlen egy szempont azonban még ezeknél is fontosabb lehet Trump számára.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden. A bejelentés hatására a dogecoin árfolyama már is jelentőset emelkedett az éjjeli órákban - számolt be a CNBC.
Az európai kisvállalatok nehezebben tudnak finanszírozáshoz jutni, mint az amerikaiak, és Magyarországon a nyugati átlaghnoz képest is több a finanszírozási nehézség – mondta el Emily Sinnott a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján. Elmondta azt is, hogy a magyar vállalatok jól állnak digitalizációban, de az AI-adatpációval küzdenek.
Több mint 50 előadó, 5 szekció, 9 kerekasztalbeszélgetés, rekord érdeklődés mellett - vagyis minden a magyar gazdaságról és Magyarország aktuális üzleti életéről, és annak kilátásairól. Mindez egy helyen, október 17-én a Budapest Economic Forumon. Az eseményt óriási érdeklődés övezi, nem véletlen, hiszen olyan információk is elhangozhatnak, amelyek iránymutatóak lehetnek vállalattulajdonosoknak, cégvezetőknek, intézményi- és magánbefektetőknek. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a konferencia szakmai programját, valamint azokat, akik már biztosan ott lesznek előadóként vagy panelbeszélgetőként az eseményen. Még mindig nem késő lecsapni a helyszíni jegyekre!
Megelégelték az amerikai hatóságok a Google befolyását, a héten arról szóltak a hírek, hogy lépéseket terveznek az amerikai technológiai óriás domináns pozíciója ellen, és akár a cég feldarabolását is kikényszeríthetik. Nem ez az első ilyen próbálkozás amerikai nagyvállalat ellen és volt, amikor sikerrel jártak a szabályozók, a Standard Oil-t és az AT&T-t például anno feldarabolták, az IBM és a Microsoft viszont megúszta. Nem véletlen, hogy a versenyhatóságok szeretnék több darabbal látni a Google-t, de vajon mennyi erre az esély, és mit jelentene ez a befektetők számára?
Rontotta gazdasági előrejelzését Magyarországgal kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), így a korábbi 0,5 százalékos növekedés után a GDP 0,3 százalékos visszaesésére számítanak idén – derül ki a szervezet kedden megjelent World Economic Outlook kiadványából. A Valutaalap idén a korábban vártnál magasabb inflációval számol az év végén, és szerintük még 2024 végén sem lesz 5 százalék alatt az áremelkedés üteme.
Október 17-én tartja őszi gazdasági csúcskonferenciáját a Portfolio, a Budapest Economic Forumon idén is szóba kerül minden forró téma a gazdasággal kapcsolatban, naprakész hazai és nemzetközi szakértőkkel és vállalatvezetőkkel beszélgetünk arról, merre tart Magyarország.
Lassan a felkészülés utolsó két hetére fordulunk, ami azt is jelenti, hogy kezd véglegessé válni az október 17-i Budapest Economic Forum programja. Idén is neves külföldi szakembereket, illetve a magyar gazdaság legfontosabb szereplőit gyűjtöttük össze, hogy megbeszéljük, hol tart most a magyar gazdaság, illetve mik a legnagyobb kihívások a következő időszakban.
Ugyan 2022 sorozatban a második év volt, hogy csökkent a világ adósságtömege, de az még mindig lényegesen magasabb, mint a koronavírus-járvány előtt és továbbra is kockázatok övezik a fenntarthatóságát – állapította meg friss elemzésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Közeleg a Portfolio őszi gazdasági csúcskonferenciája, a Budapest Economic Forum, ahol a hazai és nemzetközi gazdasági kilátásokat elemezzük vendégeinkkel. Idén elfogadta a meghívásunkat Laura Papi, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai igazgatóhelyettese is, és New Yorkból érkezik David Lubin, a Citi feltörekvő piacokért felelős vezető közgazdásza is.
A lakhatási válság egyre komolyabb problémát jelent a fejlett gazdaságokban, de míg az ingatlanpiaci árak leginkább a befektetési célú lakáskiadók miatt ugrottak meg Európában, vagy Észak-Amerika nagyvárosaiban, addig Hawaii szigetein a turizmus és a belföldi bevándorlás tette megfizethetetlenné a helyiek számára a lakásbérlést és vásárlást. A helyzet már most válságos, igazán pedig kevés megoldás létezik a probléma orvoslására. Glenn Wakai állami szenátor a Portfolio-nak azt mondta, nem lehet és nem is érdemes korlátozni, hogy kik települnek be az Egyesült Államok más részeiről a turistaparadicsomba, de az új szociális lakásprogramok talán megoldhatják a helyzetet.
Egyre többen ismerik fel a terek és épületek tervezése kapcsán, hogy a minőségi kivitelezés és a versenyképes működés érdekében az új technológiák alkalmazása mára szinte megkerülhetetlen. A fenntarthatósági szempontok az építészetben is erőteljesen jelen vannak, egyre több épület létrejöttének alapvetése azok energiahatékony, gazdaságos működtetése. Ahogyan az a Portfolio ötödik alkalommal megrendezett Építőipar konferenciáján is elhangzott, az ágazat jövőjének érdekében át kell gondolni, hogy egy magánvállalat hogyan tud részt vállalni a műszaki oktatásban és azt is, hogy egy állami vállalat miként tudja az ágazat fenntarthatóságát segíteni.
Naperőművek építésébe kezdett a CTP a teljes ingatlanportfólióján, amelynek első ütemében 6 épületre történik telepítés, elsőként Biatorbágyon és Üllőn. Az egyenként 500 kW teljesítményű telepek a tervek szerint 2022 első negyedévében kezdik meg működésüket - áll a fejlesztő közleményében.
A hazai ingatlanpiac 50 legbefolyásosabb szereplőjét bemutató listát minden évben egyre nagyobb kihívás és egyben megtiszteltetés is elkészíteni, hiszen még ilyen vészterhes időkben is folyamatosak a mozgások, az új szereplők megjelenése, a cégváltások és az átszervezések miatti kinevezések. A tavaly novemberben összeállított lista sorozatban a hatodik, amely bemutatja az aktuális év megkerülhetetlen ingatlanpiaci szereplőit.