Keresett kifejezés: recesszió | Találatok száma: 12805 Új keresés
A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők már 2007 negyedik negyedévében is többször óvatosságra intették a befektetőket, ami az elmúlt hetek esését látva egyáltalán nem volt alaptalan. Rendszeres portfólió-ajánló sorozatunk ehavi termése is arról árulkodik, megégetheti magát, aki meggondolatlanul kezd el kapkodni a részvények után, az iránymutatást adó szakemberek ugyanis számottevően csökkentették a részvénykitettséget, ezen belül is főként a fejlett országok részvényeitől szabadulnának meg virtuális portfóliókban.
A biztonságot az elkövetkező hónapban a pénzpiaci eszközök súlyának erőteljes növelése szolgálja, de azért a portfólió-menedzserek egy-két beszállási pontra is felhívják figyelmünket: Oroszország és az olajexportőr arab államok, illetve nem utolsó sorban hazánk részvénypiaca is vonzó lehet, ha elvonul a globális vihar.
Generali Alapkezelő
ING Alapkezelő
A pénteki 1.4%-os emelkedést követően ma ugyanekkora mértékű mínuszban tartózkodik a WTI márciusi határidős árfolyama. Hiába a Fed kamatcsökkentésére vonatkozó spekulációk, az árfolyam emelkedésének gátat szab az olaj iránt továbbra is legnagyobb keresletet támasztó amerikai gazdaság recesszióba süllyedése miatti félelmek.
Lejtmenettel indult a hét a világ tőzsdéin, miután az amerikai recessziós félelmek továbbra is törékeny befektetői hangulatot teremtenek. A befektetők a hét közepi Fed kamatdöntésre, illetve negyedik negyedéves amerikai GDP adatra fókuszálnak. A BUX 1.7%-os mínuszban tartózkodik alacsony, 6 milliárd forint alatti forgalom mellett. A régiós részvényindexek közül a lengyel WIG 20 2.1, a cseh PX 3.7, az orosz RTS 3%-os hanyatlást szenvedett el.
Pénteken soha nem látott 923 dolláros történelmi csúcsot állított fel az arany árfolyama, és a nemesfém a mai 0.4%-os erősödésével továbbra is csúcsközelben tartózkodik. A pozitív irányú árfolyam elmozdulásban a Fed további kamatcsökkentésére vonatkozó várakozások játszanak főszerepet.
A péntek esti 258 körüli zárószint után a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban 259 közelébe emelkedtek a forint/euro jegyzések a bankközi piacon, majd erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz. Fél 11-kor ismét a nyitószint környékén kereskedtek a két fizetőeszközzel. A forint/dollár jegyzések a péntek esti 175.50 körül járnak.
A 2007. nyarán kirobbant jelzálogpiaci válság kezdi erősen megfeküdni az amerikai gazdaság gyomrát, és világgazdasági hatásai sem tűnnek már rövid lefutásúnak. A Central European Credit segítségével a válság kialakulásának okait, lehetséges következményeit, továbbá a magyar gazdaságra gyakorolt hatásait tekintjük át.
Jelenleg az amerikai gazdaság növekedési üteme zeró és több mint 50%-os a valószínűsége annak, hogy az recesszióba fog süllyedni - jelentette ki a brit Sunday Times-nak adott interjújában Alan Greenspan. Az amerikai jegybank volt elnöke néhány nappal ezelőtti véleményét jelentősen tompította azzal, hogy hozzátette: a recessziós jóslathoz egyelőre "nincs sok egyértelmű bizonyíték", a munkaerőpiaci adatok egyelőre nem támasztják alá azt.
A befektetők a Fed további monetáris lazítására várnak a tengerentúlon, az indexek pedig pénteken ismét a negatív irányba mozdultak. A héten több makroadat is napvilágot lát majd az USA-ban, melyek minden bizonnyal befolyásoló erővel bírnak majd a piaci hangulatra. A részvényindexek közül a Dow Jones 1.4, a Nasdaq 1.5, az S&P 500 1.6%-kal került lejjebb. Alan Greenspan volt Fed elnök múlt héten adott interjújában elmondta, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyedésének esélye 50%-os, illetve afeletti.
A Fed múlt keddi agresszív kamatvágása és az intenzív monetáris enyhítési sorozat várható folytatása az eddig gondolttól lényegesen eltérő amerikai kamatpálya-alakulást vetít előre. Ez azt is jelentheti, hogy a dollár válhat a világ második legnépszerűbb devizájává, amelyben hitelt vesznek fel a piaci szereplők és a pénzt szerte a világban jóval magasabb kamatlábak mellett fektetik be. Ez a kilátás komoly leértékelődési nyomást fejthet ki a dollárra az általunk kitüntetett figyelemmel követett dollár/euro relációban, így szertefoszolhatnak azon, egészen a múlt hétig domináns piaci várakozások, hogy a zöldhasú idén fokozatosan visszaszerezheti erejét. Új csúcsok elé néz a forint a dollárral szemben?
Ezen a héten számos kiemelten fontos gazdasági adat lát napvilágot a fejlett piacokon, míg magyar vonatkozásban csak a szerdai nap ígérkezik sűrűbbnek. Az alábbi összeállítás alapján egyértelműen kiderül, hogy az előttünk álló hét egyik napján sem fogunk unatkozni.
Az európai részvényindex a reggeli, erőteljes emelkedést követően lefelé vették az irányt, a német DAX index 1.9%-os, a francia CAC-40 0.8%-os, a brit FTSE-100 pedig 0.5%-os pluszban tartózkodik jelenleg. A gyorsjelentési szezon közepén a vállalati eredmények kerülnek a befektetők fókuszába, emellett a Fehér Ház gazdaságélénkítő tervet tett közzé a tegnapi napon, amely némileg csillapította az amerikai gazdaság recessziójával kapcsolatos félelmeket.
Lehetővé vált a kínai bankok számára, hogy tőkéjüket közvetlenül is befektethessék a szingapúri tőzsdén, így a relatíve alacsony kapitalizációjú piacra beáramló nagy mennyiségű tőke, illetve az erre spekuláló befektetők jelentős emelkedést okozhatnak akár már rövid távon is Szingapúr tőzsdéjén.
A várakozásokkal ellentétben nem csökkenést, hanem stagnálást jelzett februárra a GfK kutatóintézet által számított fogyasztói bizalmi index Németországban, a gazdasági kilátásokra vonatkozó alindex viszont számottevően javult. A ma reggel közzétett, előretekintő jellegű mutató továbbra is 4.5 ponton áll, míg a piac 4.4 körüli értékre számított a mintegy 2000 fő megkérdezésével végzett felmérés alapján. Fontos megjegyezni, hogy a tegnapi Ifo indexhez hasonlóan a felmérés még a hét leső felében tapasztalt jelentős tőzsdei zuhanás előtt készült.
Az elmúlt napok részvénypiaci turbulenciáit követően pluszban fejezték be a tegnapi kereskedési napot az amerikai részvényindexek, miután az amerikai kormányzat gazdaságösztönző csomagot jelentett be, amely az egy esetleges recesszió miatt aggódó részvénypiacokat is megnyugtatta. Emellett a délután nyilvánosságra került adatok szerint a vártnál kevesebben fordultak a múlt héten munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, amely szintén szerepet játszott az emelkedésben. A Dow 108 ponttal, vagyis 0.9%-kal került feljebb, az irányadó indexek közül a Nasdaq 1.9%-ot, az S&P 500 1%-ot emelkedett.
A fejlett és fejlődő részvénypiacokon ma bekövetkezett határozott emelkedés hatása csak korlátozottan szűrődött át a magyar állampapír- és devizapiacra. A forint csak mintegy 0.4%-kal izmosodott tegnap estéhez képest az euróval szemben és az állampapírok másodpiacán a referenciahozamoknál mindössze 1-3 bp-os volt a hozamcsökkenés azon lejáratoknál, ahol egyáltalán bekövetkezett mozgás.
A vártnál jóval erőteljesebb volt a használt lakások értékesítésének visszaesése decemberben az Egyesült Államokban, így az összehasonlítható adatok 9 éves idősorában a decemberi lett az eddigi legalacsonyabb eladási volumen. A novemberi 5.00 millió egységről (évesített érték, szezonálisan igazítva) decemberre 4.89 millió egységre zuhant az eladások volumene, míg a piac 4.95 millió egységre számított.
Írtam egy cikket a napokban, hogy mennyire elképesztő módon felemeli a kormány a tranzakciós adót és a pénzváltás...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
A különadókkal kapcsolatos friss bejelentésről és a pénzügyi szektor reakciójáról kérdezték az ATV-ben a HOLD...
Augusztus közepén pénzre lesz szükségem, és ehhez el kell adnom pár részvényt. Egy éve is volt egy hasonló dilemám...
Hogyan építsünk vagyont? Hogyan bánjunk a pénzünkkel úgy, hogy az idővel minket szolgáljon? Ha mi nem gondoskodunk...
Sok kutatás igazolja, hogy számos dolgot férfiakra terveztek, és ez hátrányosan érinti a nőket. A fehér nadrágban...
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?