Ezeket hangsúlyozta a magyar államfő
Sulyok Tamás a közös sajtótájékoztatón többek között azt mondta: a csütörtöki találkozón több kiemelt, a stratégiai partnerség megerősítésére irányuló területet is áttekintettek. Jelezte: mivel Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét ebben a félévben, ezért kérte Peter Pellegrini támogatását, hogy hazánk, tisztességes közvetítőként, elősegíthesse elnöksége alatt többek közt az illegális migráció megfékezését, az európai védelempolitika megerősítését, a gazdaközpontú uniós agrárpolitikát, valamint a demográfiai kihívások tényleges megoldását.
Kiemelte: pártolja a visegrádi kezdeményezést és reményei szerint a közösség még erősebb, európai motorrá alakulhat a téli lengyelországi találkozón.
A magyar hadsereg főparancsnokaként Sulyok Tamás jelezte, hogy a légtérrendészeti feladatok közös ellátásához a magyar hadsereg folyamatos fejlesztései még inkább hozzá tudnak járulni.
Elmondta: beszéltek a nemzeti kisebbségek helyzetéről is, és egyetértettek abban, hogy az együttélés támogatása mindkét fél érdeke, amelyhez a magyar köztársasági elnök reményei szerint muníciót ad a szlovák elnök leendő szlovákiai magyar tanácsadója is.
Ezeket hangsúlyozta a szlovák államfő
Peter Pellegrini államfői tisztsége mellett azt jelezte: a szlovák kormány képviselői részt fognak venni és támogatni fognak minden magyar tevékenységet, és nem fogják bojkottálni az uniós soros elnökségünket.
Pellegrini megköszönte Magyarország ígéretét, hogy 2025 végéig meghosszabbítja Szlovákia légvédelmét.
Elmondta továbbá, hogy a gazdasági segítségnyújtás tovább növekszik a két ország között, amely nemcsak árucserére vonatkozik, hanem a munkaerőre is. Kitért arra is: kiemelt figyelmet fordítanak a határinfrastruktúrára, az eddigi 16-ről 40-re emelkedett az átkelőhelyek száma, s további figyelmet fordítanak majd a vasúti határkapcsolatokra. Peter Pellegrini felajánlotta Szlovákia tapasztalatait és szakértelmét az atomenergia területére vonatkoztatva.
Jelezte: egyetértettek abban is, hogy a V4 életképes projekt, s minden olyan kérdésben, amelyben közösek a nézeteik, egységesen kell fellépni. Hozzátette: több téma van, ilyen az illegális migráció kérdése, vagy a mezőgazdaság védelmére vonatkozó kérdések.
Elmondta: megkérte Sulyok Tamást arra is, hogy Magyarország prioritásként soroljon be elnöksége alatt a Szlovákia számára fontos kérdéseket is, így például az Európában eltérő minőségű élelmiszerek kérdését.
Pellegrini megköszönve a magyar kormány infrastrukturális beruházásait, elmondta: a magyar közösségek Szlovákiában teljesen intergrálódtak, nincs feszültség, nyitott problémák nincsenek. Kitért arra is, hogy kisebbségi kérdésekben tanácsadó segíti munkáját.
A szlovák államfő elmondta: megbeszélésükön Sulyok Tamást hivatalos látogatásra hívta Szlovákiába.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi