FONTOS Kellemetlen meglepetés a magyar inflációban!

Keresett kifejezés: kk | Találatok száma: 100000 Új keresés

Orbán Viktor megígérte, és máris vadonatúj intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter

Orbán Viktor megígérte, és máris vadonatúj intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter

Fontos bejelentéseket tehetünk ma közösen - kezdte Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs pénteki ülését megelőzően, Parragh László kamarai elnök társaságában. A tárcavezető ismertette azt a hat javaslatot, amit az operatív törzs kezdeményezésére elfogadott már a kormány és jelezte, hogy milyen lépések vannak még tervben.

205 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki, több tőzsdei cég is a nyertesek között

205 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki, több tőzsdei cég is a nyertesek között

Informatikai gigatendert írt ki a Digitális Kormányzati Ügynökség, amelynek keretösszege közel 205 milliárd forint. A két részes kiírásban három hazai, tőzsdén jegyzett vállalat is érintett, nyertes pályázó lett a 4iG, a Delta Technolgies és a Gloster is. Bár mindhárom cég nyertese lett a kiírásnak, a tőzsdei reakciók merőben eltértek, a 4iG árfolyama gyakorlatilag alig mozdult a bejelentésre, a Delta Technologies árfolyama viszont nagyot emelkedett, a Glosterben nincs kötés.

Beindult az állami gépezet! - Retteghet minden külföldi építőanyagos?

Beindult az állami gépezet! - Retteghet minden külföldi építőanyagos?

Eddig tűrtük az arcátlan áremeléseket és a felháborító extraprofitot kereső, külföldi tulajdonú alapanyag-termelők és építőanyag-gyártók ámokfutását hazánkban. Elég volt! Lépni kell! Ezt a gondolatot ugyan nem tudjuk idézőjelbe tenni és valakihez kötni, mindenesetre rengeteg olyan vélemény és állásfoglalás látott napvilágot az elmúlt időszakban, amiket röviden így lehetne összefoglalni a hazai építőipar anyag oldalán tapasztalt jelenségről. Ma reggel pedig meg is történtek az első komoly bejelentések egyenesen a miniszterelnök részéről. A mai híreknek alapozott meg az elmúlt időszakban a GVH jól célzott vizsgálódása egyes építőanyaggyártók (cement) háza táján, vagy Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadójának, a Portfolio Építőipar konferenciáján előadott gondolatai, amik előrevetítették a néhány napja megszellőztetett drasztikus döntéseket, mint az exporttilalom vagy az extraprofitok megadóztatása. Hogy pontosan mit lehet majd ebből a tervezett csomagból valóban megvalósítani, köttetnek-e a következő időszakban a háttérben kompromisszumok egyes gyártókkal, akik egyik oldalról súlyos közpénz milliárdokat kapnak gyárfejlesztésre, kapacitásnövelésre, de a másikon a piac által felháborítónak gondolt árakkal operálnak monopol vagy oligopol helyzetüknek köszönhetően, az nemsokára kiderül. Mindenesetre az építőipar befolyásos szereplőit és az ügyben érintetteket is megkérdeztük, hogy mit gondolnak a mostani bejelentésekről. Elég lesz az ijesztegetés, vagy bele kell állni a cselekvésbe?

Varga Mihály: az adóemelést semmilyen formában nem támogatjuk

Varga Mihály: az adóemelést semmilyen formában nem támogatjuk

Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel és a versenyképesség romlásával járna, ezért nem támogatta a globális minimumadó bevezetését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet csütörtöki ülésén, jelentette ki Varga Mihály Záhonyban újságírói kérdésekre válaszolva - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

Új klímaváltozási stratégiát hirdetett meg a Generali

Új klímaváltozási stratégiát hirdetett meg a Generali

A Generali a 2021–2025-ös időszakban további 8,5–9,5 milliárd euró összegű zöld- és fenntartható befektetést tervez végrehajtani. A biztosítótársaság elfogadta a fűtési célú szénágazatban még meglévő befektetési és kockázatvállalási tevékenységeinek teljes megszüntetését célzó ütemtervet, az OECD-országokra és a világ egyéb részeire vonatkozóan, és döntött a közvetlen befektetési portfóliója fokozatos dekarbonizációjáról, és 2050-re a karbonsemlegesség eléréséről

Kimerült az NHP Hajrá kerete, 40 ezer vállalkozás vette igénybe

Kimerült az NHP Hajrá kerete, 40 ezer vállalkozás vette igénybe

A bírálat alatt álló ügyletekkel együtt elérte 3000 milliárd forintos keretösszegét a Növekedési Hitelprogram tavaly tavasz óta futó NHP Hajrá szakasza – hangzott el az MNB mai online sajtótájékoztatóján. A program esetleges szűkített formában történő folytatásáról nem adott ma jelzést a jegybank.

Orbán Viktortól kérnek segítséget a kínai Sinopharmmal oltott nyugdíjasok

Orbán Viktortól kérnek segítséget a kínai Sinopharmmal oltott nyugdíjasok

"Szövetségünk kéri a miniszterelnök úr intézkedését, hogy a statisztikai mintavétel elve alapján önként jelentkező 60 év feletti nyugdíjasokon az állam költségén végezzék el azt a hatásvizsgálatot, olyan létszámban, amely meggyőzően bizonyítja vagy cáfolja a médiában és a közbeszédben tetten érhető véleményeket" – többek között ez áll abban a Népszava által megismert levélben, amelyet a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy megyei Szövetsége (NYSZSMSZ) küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek. A megyei nyugdíjas-szervezet a kínai Sinopharm vakcina ügyében fordult a kormányfőhöz, mivel szerintük egyre zavarosabb a kép, hogy a 60 év felettiek körében mennyire hatásos az oltás.

Nagy bajban van a WHO - Már soha nem tudja kideríteni a koronavírus eredetét?

Nagy bajban van a WHO - Már soha nem tudja kideríteni a koronavírus eredetét?

Tudósok szerint az Egyesült Államok és Kína között éleződő feszültség kihatással lesz a SARS-CoV-2 koronavírus eredetét vizsgáló kutatásokra is, többen új, az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) független vizsgálóbizottság felállítását sürgetik, arra hivatkozva, hogy a szervezet nem alkalmas erre a feladatra - derül ki az AP amerikai hírügynökség pénteken közzétett elemzéséből.

MNB: díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást vehetnek igénybe a moratóriumosok

MNB: díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást vehetnek igénybe a moratóriumosok

Az MNB elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy ne számítsanak fel díjat, ha ügyfeleik teljesen vagy részben előtörlesztenék a törlesztési moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozásukat. Ingyenes szerződésmódosítás szükséges akkor is, ha az adósok önként magasabb havi törlesztést vállalnának a futamidő rövidítése érdekében - közölte a jegybank.

Épületfa, vas, acél, kavics, sóder - Új piacnak megy neki a magyar kormány

Épületfa, vas, acél, kavics, sóder - Új piacnak megy neki a magyar kormány

Orbán Viktor a péntek reggeli szokásos rádióinterjújában jelentette be, hogy a kormány milyen új intézkedésekkel akar véget vetni az építőiparban látott látványos áremelkedésnek. Néhány konkrét terméket is megemlített, melynek piacába beavatkozik az állam és azt is elmondta, miért döntöttek így.

Ezek most a legnépszerűbb kerületek a lakásvásárlók körében

Ezek most a legnépszerűbb kerületek a lakásvásárlók körében

Budapest egyes kerületeit kimondottan kedvelik a lakásvásárlók, ahol a kínálat, az árazás, a környezet, és az elhelyezkedés mind lehetővé teszi, hogy széles tömegek gondolkodjanak el a lakásvásárláson. Ezek jellemzően nem a legdrágább, de nem is a legolcsóbb kerületek, nincsenek a belvárosban, de tömegközlekedéssel jól elérhetők. A Duna House Barométer segítségével azt néztük meg, hogy melyek a legnépszerűbb és melyek a legkevésbé népszerű kerületek és jellemzően kik, mennyiért, milyen célból vásárolnak ma fővárosi lakásokat.

Megerősítette Benkő Tibor: visszatérhetnek a magyar katonák Afganisztánba

Megerősítette Benkő Tibor: visszatérhetnek a magyar katonák Afganisztánba

Bár a NATO-misszió véget ért, elképzelhető, hogy a közeljövőben úgy alakul a politikai helyzet, hogy visszatérnek a magyar katonák Afganisztánba – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy csütörtöki sajtóeseményen. A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország számára a legnagyobb fenyegetettség délről jön, a migrációs útvonalakon keresztül, viszont NATO-tagként szükséges esetén segít azoknak az államoknak, amelyeket Oroszország esetleges fenyegetése veszélyeztet. Ruszin-Szendi Romolusz vezérezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoka azt is elmondta az eseményen: számos új állandó honvédségi alakulat jöhet létre a jövőben, első körben azokban a megyékben, ahonnan sok ezren elmentek katonának, de nincs a régióban állandó alakulat.

Dübörög  az űrverseny, az utolsó kanyarban előzik meg Bezost?

Dübörög az űrverseny, az utolsó kanyarban előzik meg Bezost?

Richard Branson milliárdos vállalkozó az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic július 11-i tesztrepülésén az űr peremére utazik - közölte csütörtökön Branson cége, megelőzve ezzel a szintén milliárdos "űrhajósjelölt" Jeff Bezost.

Új nagytulajdonos a 4iG-ben

Új nagytulajdonos a 4iG-ben

5,2 millió darab új részvényt bocsátott ki a 4iG, amelyeket a cég új nagytulajdonosa, a Bartolomeu Investmens szerzett meg, a befektető ezzel átlépte az 5 százalékos küszöbértéket a 4iG-ben.

Miklósa Erika operaénekes lett a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke

Miklósa Erika operaénekes lett a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke

A két alapító, a magyar kormány és a Mol-csoport, Miklósa Erika operaénekest kérte fel a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnökének, feladata az öt tagú testület és az alapítvány irányítása lesz. A felügyelő bizottság vezetésével Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányt bízták meg, a vagyonellenőr pedig Kara Pál, a Mol-csoport vezető jogi tanácsadója lesz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.