Izrael egy tucat nehéz szállítóhelikoptert és két üzemanyagtöltő repülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól több mint 3 milliárd dollár (mintegy ezermilliárd forint) értékben – közölte az izraeli védelmi minisztérium pénteken.
A brit Guardian értesülése alapján börtön helyett luxusvillákban élnek a 2018-ban meggyilkolt újságíró, Dzsamál Hasogdzsi merénylői. Korábbi információk szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hagyta jóvá azt az akciót, az elkövetők elleni per pedig színjáték volt.
Szilveszter napjának reggel még még kis erősödést mutatott a forint az euróval szemben, így a jegyzések 368,5 körülig süllyedtek, aztán elkezdett esni a forint és megint közel került a 370-es szinthez. Ma kevés impulzust kap most a forint külföldről, mert például a legtöbb tőzsde már zárva van az év vége miatt és egyébként is alacsony lehet a likviditás a bankközi piacon, ami felnagyítja a kilengések mértékét.
Kerek számot adott meg a december 31-i euró/forint középárfolyamnak a Magyar Nemzeti Bank, mégpedig a 369-es számot. Ez azt jelenti, hogy minden idők leggyengébb árfolyamával búcsúzik a 2021-es évtől a forint.
Izrael lesz az első ország, amely enegedélyezi a második emlékeztető oltást, lehetővé téve a további oltakozást a legveszélyeztetettebbek számára, mivel az omikron változat által okozott fertőzések száma növekszik - írja az Associated Press.
A járványhelyzet javulását nevezték meg a Portfolio által megkérdezett elemzők az első olyan lehetséges eseménynek, amely 2022-ben jelentősen javítaná a gazdasági és piaci kilátásokat. Ezúttal nem az alapforgatókönyvekre, hanem azokra a szcenáriókra voltunk kíváncsiak, amelyek kis eséllyel következnek be, de nagy lenne a gazdasági-piaci hatásuk (röviden fekete hattyúknak nevezik az ilyen előrejelzéseket). A megkérdezett elemzők a járványhelyzet mellett az EU integráció erősödését, Magyarország és az EU vitáinak pozitív fordulatát nevezték meg, de említésre került az esetleges áttörés az energiatárolás terén, a GDP jelentőségének csökkenése, és a kedvező inflációs fordulat is. A negatív kimenetelű fekete hattyúkról egy másik cikkben számolunk be.
A dél-olaszországi Nápoly történetében első alkalommal fordul elő, hogy a polgármester a járványhelyzetre hivatkozva betiltotta a hagyományos petárdázást az év utolsó éjszakáján, miközben a felmérések szerint tízből hat olasz család otthon tölti a szilvesztert az utcai ünneplések elmaradása miatt.
Oroszország mintegy 10 darab új Cirkon típusú cirkálórakétát tesztelt egy hadihajóról, kettő másikat pedig tengeralattjáróról indítva – írja a Reuters az Interfax hírügynökségre hivatkozva.
Az idén átadott és a díjköteles hálózatba vont útszakaszok új, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei autópálya matrica bevezetését eredményezik január 1-jétől - tájékoztat az www.e-autopalyamatrica.hu portál.
Itt az év utolsó napja, amit több tőzsdén kereskedési szünettel ünnepelnek, többek között a magyar, a német, az olasz és a spanyol tőzsde is zárva tart, az amerikai részvénypiacok azonban ma is nyitva vannak.