A G7 nevű vezető párizsi taxitársaság felfüggesztette a Tesla Model 3 autók használatát a flottájában, miután a hétvégén halálos baleset történt az egyik járművel.
Az amerikai képviselőház helyi idő szerint kedd este megszavazta, hogy vonják felelősségre Mark Meadowst, Donald Trump előző amerikai elnök kabinetfőnökét, mert megsértette a kongresszust, miután nem működött együtt a Capitolium ostromát kivizsgáló bizottsággal.
Meghaladta a 800 ezret a koronavírusban elhunytak száma az USA-ban, és ami még szomorúbb, hogy ebből 200 ezer haláleset a vakcinák rendelkezésre állását követően történt – számol be a hírről a The Guardian.
Rijád rendezett kapcsolatokra törekszik Teheránnal, a két ország az elmúlt években többször is egyeztetett, egyebek között az iráni nukleáris programról – közölte kedden a szaúdi külügyminiszter az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) rijádi csúcstalálkozójának záróülésén.
Egyiptomnak újabb 200 ezer vakcinával segítünk, ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót - jelentette be szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Beszédet tartott Joe Biden amerikai elnök a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) ünnepi gyűlésén. Azt ígérte, hogy pártja győzni fog a 2022-ben esedékes időközi választáson.
Lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján szereplő adatok szerint a GDP-növekedés 1,1 százalék volt a szeptember végével záródott három hónapban, kisebb a három hónappal korábbi 1,7 százalék bővülésnél. A növekedés lassulását az okozta, hogy számos OECD országban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt ismét korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni, ami fékezte a gazdaság bővülését.
Országosan már több mint 200 bázisállomáson érhető el a Telenor 5G-szolgáltatása, az új technológiát használják is a szolgáltató ügyfelei: a hónapról hónapra növekvő 5G-n zajló adatforgalom 2021 októberében meghaladta a 35 ezer gigabytot (GB) - közölte a mobiltársaság az MTI-vel.
Leállt a Budapest Airport átvilágítása nem sokkal Orbán Viktor hétfői bejelentése után, miszerint a választásokig nem veszik meg a repülőteret -írja a hvg.hu.
Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A Pfizer közölte: antivirális covid-gyógyszere a kutatásaik szerint közel 90 százalékos hatékonysággal véd a kórházba kerülés és a halálozás ellen a magas kockázatú betegeknél, és ami szintén fontos, hogy a legújabb laboreredményeik szerint az omikron szupervariáns ellen is fenntartja hatékonyságát a tabletta – írja a Reuters.
A koronavírus járvány 4. hulláma miatt eddig mintegy 8 ezer fővel halhattak meg többen az ősz eleje óta Magyarországon a "szokásosnál". Ezen becslésünk alapján végül a járványhullám tízezernél több áldozatot szedhet, hozzávetőleg annyit, mint a 2. hullám idején.
A vállalati hitelezésben, a lízingben és az agrár- és élelmiszeripari ágazat finanszírozásában is 25-30 százalék közötti összesített piaci részesedéssel vágnak neki a kétlépcsős fúziónak a Magyar Bankholding tagbankjai. A holding egyedi kiszolgálási területet vezető vezérigazgató-helyettesét, a Takarékbank új elnök-vezérigazgatóját kérdeztük a részletekről és a menetrendről. Szabó Levente szerint egyre több terméklehetőséget emelnek át az egyik bankból mind a háromba, egy következő ilyen lépés például a befektetési szolgáltatások egységesítése lehet. A várható költségcsökkentésekről megjegyezte: a társadalmi-gazdasági misszió sérülése nélkül tervezik javítani a banki működés hatékonyságát.
Az év vége közeledtével egyre többet olvashatunk az adóvisszatérítésekről. Jó tudni, hogy erre akkor is lehetőségünk van, hogyha még most, december 31-ig elindítunk egy nyugdíjcélú megtakarítást. Így akár 280.000 forintra is szert tehetünk – mutatjuk, hogyan.
Kutatók az egész világon aktívan vizsgálják a legújabb, omikron variáns hatását a szervezetre. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora is megszólalt a témában az ATV kedd esti híradójában.
A jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybankoktól, elsősorban erre várnak a piaci szereplők. Idehaza többek között az állampapír-vásárlási program lezárásáról döntöttek, amely értelmében a jegybank leállítja a kötvényvásárlásait, illetve ezzel együtt a Monetáris Tanács a mai ülésén a Növekedési Kötvényprogram befejezését is elhatározta. Mindezek mellett az MNB jövőre a korábban vártnál sokkal magasabb inflációval számol: az idei 5%-os pénzromlás után jövőre is hasonló, 4,7-5,1%-os áremelkedési ütem következhet. Pozitív kezdés után lefordultak ma az európai börzék, rosszul teljesített a magyar tőzsde is, ugyancsak kedvezőtlen hangulatú piacnyitást láthattunk a tengerentúlon, ahol végül pirosban zártak az indexek.
A gyorsan terjedő omikron variáns magyarországi megjelenése azt jelenti, hogy az 5. járványhullám már akár az idén elindulhat - nyilatkozta Rusvai Miklós az RTL Klubnak. A szakértő szerint ugyanakkor ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan rossz.
Oltottságtól függetlenül, az összes EU-s tagállamból, így a Magyarországról érkezőknek is kötelezővé válik a negatív teszteredmény felmutatása az Olaszországba történő belépéshez december 16-tól - rendelkezett kedden a római egészségügyi miniszter.
Jóváhagyta kedden este a szlovák parlament az ország 2022-es évi költségvetését. A jövő évi büdzsé az idei évi rekordhiányos költségvetés után alacsonyabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.