Keresett kifejezés: mesterséges intelligencia | Találatok száma: 4301 Új keresés

Harold James: A sorozatos válságok időszakát éljük  – tényleg olyan nagy a baj?

Harold James: A sorozatos válságok időszakát éljük – tényleg olyan nagy a baj?

A világgazdaság élénksége és napjaink tőzsdei eufóriája nem tükrözi a válságok sújtotta, széttöredező világunk jelenlegi helyzetét. A látszólag megoldhatatlannak tűnő gázai és ukrajnai konfliktus súlyos károkat okozott mind nemzetközi szinten, mind a gazdag, iparosodott országokon belül. A demokráciák nem tudnak megegyezni abban, mi szolgálja saját nemzeti érdekeiket, valamint a koherens külpolitika kialakítása is komoly nehézséget jelent számukra. Egyszóval a politikai válságok jeleit mindenütt látni, kivéve a gazdasági adatok terén.

Lapinformációk szerint vizsgálatot indított az Nvidia ellen az amerikai igazságügyi minisztérium

Lapinformációk szerint vizsgálatot indított az Nvidia ellen az amerikai igazságügyi minisztérium

Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) vizsgálatot indított az Nvidia ellen, miután versenytársak panaszai szerint a vállalat visszaélhetett piaci erőfölényével a mesterséges intelligencia chipek értékesítésében. A The Information csütörtöki jelentése szerint a DOJ nyomozói azt vizsgálják, hogy az Nvidia nyomást gyakorolt-e a felhőszolgáltatókra, hogy több Nvidia-terméket vásároljanak.

Felülteljesít az amerikai részvénypiac: hogy lehet profitálni ebből?

Felülteljesít az amerikai részvénypiac: hogy lehet profitálni ebből?

Az amerikai gazdaságban a következő fél-egy évet a választások fogják meghatározni, és lefelé mutató kockázatot jelent a magas kamatkörnyezet. Ugyanakkor, ha sikerül elkerülni a mélyebb recessziót, és a Fed kamatcsökkentési ciklusba kezd, az pozitív hatással lehet az amerikai részvénypiacra – mondta el a Portfolio-nak Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.

Jó híreket hozott az Apple, hamarosan beköltözik a mesterséges intelligencia az iPhone-okba

Jó híreket hozott az Apple, hamarosan beköltözik a mesterséges intelligencia az iPhone-okba

Az Apple csütörtökön a Wall Street várakozásait felülmúló negyedéves eredményről számolt be, miután az iPhone eladások a vártnál jobban alakultak, még a kínai piacon tapasztalt gyengélkedés ellenére is. A cég további növekedést prognosztizált a folyó negyedévre, amelyet már a mesterséges intelligenca funkciók integrálása is segíthet, hiszen várhatóan szeptemberben fogja kiadni az ezekhez tartozó szoftverfrissítést, amely iPhone 15 Pro-val is működni fog.

Távgyógyászat: mostantól minden ötödik magyar háztartás ingyenesen kérhet orvosi segítséget

Távgyógyászat: mostantól minden ötödik magyar háztartás ingyenesen kérhet orvosi segítséget

Közel 800 ezer ügyfele és azok családtagjai számára díjmentesen tette elérhetővé a Telekom azt a digitális egészségügyi tanácsadást, ami munkanapokon segíthet választ találni olyan kérdésekre, amelyekkel eddig jellemzően a háziorvost kerestük fel. Milyen gyógyszert alkalmazzunk, ha lázasak vagyunk, vagy fáj a fejünk, milyen szakorvoshoz forduljunk, ha egy bizonyos fájdalom egyre súlyosbodik, mennyire vagyunk kitéve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának, és mit tegyünk azok kialakulása ellen? 24 órán belül megérkezik a válasz a július 26-án indult Telekom Egészség szolgáltatás révén. Mivel a hozzátartozók is bevonhatóak az igénybe vevők körébe, potenciálisan közel 2 millió ember, gyakorlatilag a magyar lakosság majdnem egyötöde kap hozzáférést az orvosi szolgáltatáshoz. Hol lehet a helye egy telco cégnek ezen a piacon? Merre tart az egészségügyi szolgáltatások digitalizációja? Milyen jövője van a távgyógyászatnak? A Portfolio Pereszlényi Zoltánt, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesét és az egészségügyi partner Teladoc Hungary Kft. vezetőjét, dr. Karai Gábort kérdezte.

Óriási az energiaigénye az AI-technológiának, mégis segíthet a klímaválság megoldásában

Óriási az energiaigénye az AI-technológiának, mégis segíthet a klímaválság megoldásában

Fél évvel ezelőtt az ENSZ dubaji klímaváltozási konferenciáján (COP28) a világ túllépett a geopolitikai megosztottságon – amit kevesen hittek lehetségesnek –, és összefogott az UAE konszenzus néven ismert reális terv (a COP28-klímacsúcson elfogadott megállapodás – a szerk.) érdekében, amelynek célja a fenntartható jólét előmozdítása és a klímaváltozás fenyegetésének kezelése. Közel 200 kormány és a világgazdaság valamennyi szektora állt össze egy olyan gyakorlatias, tudományosan megalapozott célkitűzés köré, amely az alacsony karbonfelhasználású gazdasági növekedés elérését szolgálja, miközben a 1,5 Celsius-fokos cél megvalósítását is elérhető közelségben tartja.

Itt egy sztori, amiben minden benne van, ami szexi a tőzsdén

Itt egy sztori, amiben minden benne van, ami szexi a tőzsdén

Az elmúlt hónapok a mesterséges intelligencia körüli őrületről szóltak a tőzsdén, a legnagyobb sztár pedig egyértelműen a chipgyártó Nvidia volt. A hype-ot egy másik cég, a Cerebras is meglovagolná, írja a Bloomberg.

Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék

Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék

A befektetőknek hosszú hónapokon keresztül nem igazán kellett túlgondolniuk, hogy mivel keressenek pénzt. Az elmúlt 1-1,5 évben az olyan nagy technológiai részvények, mint az Nvidia vagy a Microsoft, ledominálták a piacot, nem kis részben az AI-boom körüli felhajtásnak köszönhetően. Az elmúlt egy hónap azonban jelentős fordulatot, és a piaci dinamika megváltozását hozta a tőzsdéken. Már úgy tűnik, hogy a Csodálatos Hetes sem annyira csodálatos, és elindult a pénz a lemaradók felé.

Itt vannak az év legjobb befektetései!

Itt vannak az év legjobb befektetései!

Eltelt az évből hét hónap, és bár kockázatok vannak bőven, hiszen Ukrajnában háború van, a novemberi amerikai elnökválasztás kimenetele is bizonytalan, és nem egyértelmű, hogy világszerte sikerült-e legyőzni a magas inflációt, a tőkepiaci hangulat idén kifejezetten jó. Kakaó, bitcoin, arany, narancslé, argentin, török és magyar részvények, ezek az év nagy sztorijai a tőzsdéken.

Megérkezett ROSA, a robotsebész a magyar magánegészségügybe

Megérkezett ROSA, a robotsebész a magyar magánegészségügybe

Idén augusztusban mintegy félmilliárd forintos beruházással elindítja az ország első Ortopéd Robotsebészeti Centrumát az Emineo Magánkórház. A központ ortopéd sebészeit amerikai fejlesztésű ROSA robot támogatja. A robot a folyamatosan frissülő mesterséges intelligencia alkalmazásával – több százezer műtét tapasztalatai alapján –, valós időben segíti a sebészt az operáció során. A friss bejelentés apropóján bemutatják, hogy idehaza hol, milyen csúcstechnológiás robotasszisztált beavatkozások indultak, vagy indulnak el.

Fotók szivárogtak ki az új iPhone-ról

Fotók szivárogtak ki az új iPhone-ról

Most először jelentek meg fotók az iPhone 16 új dizájnjáról. Ugyan közösségi médiában közzétett fotókon látható készülékek csak "dummy-k", azaz nem működő mobilok, jól látszik a képeken az új hátlapi kamerarendszer, illetve az ötféle színárnyalat is - írta meg a 9to5Mac.

A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja a felsőoktatást – és nem feltétlen jó irányba

A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja a felsőoktatást – és nem feltétlen jó irányba

Az elmúlt 900 évben alig változott valamit az egyetemi oktatás formája. A domináns elem a mai napig is a frontális oktatás: a professzor kiáll a hallgatók kisebb-nagyobb csoportja elé és előadja, amit a tárgyról tudni lehet és érdemes. Nyilván, ami ilyen hosszú ideig fennmarad, az valamilyen szempontból hatékony, akár az erőforrásokat nézzük (prof ideje), akár a kimenetet (hallgatók tudása). Az elmúlt 20 évben azonban megmozdult valami, ami egyre erőteljesebben kérdőjelezi meg a status quo-t.

Itt az újabb fordulhat a chipháborúban, több részvény árfolyama elszállt

Itt az újabb fordulhat a chipháborúban, több részvény árfolyama elszállt

A Biden-kormányzata a jövő hónapban egy új szabályt tervez bemutatni, amely jelentősen kiterjesztené az amerikai hatáskört a kínai chipgyártóknak szánt félvezetőgyártó berendezések exportjának korlátozására. A Reuters forrásai viszont arról számoltak be, hogy néhány szövetséges országot mentesítenek a korlátozások alól.

Nagyon bejön a Samsungnak az AI-üzlet

Nagyon bejön a Samsungnak az AI-üzlet

A Samsung Electronics szerdán közzétett második negyedéves eredményei minden várakozást felülmúltak, köszönhetően a mesterséges intelligencia képzéséhez szükséges fejlett memóriachipek iránti folyamatosan erős keresletnek - írja a CNBC.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.