Keresett kifejezés: árfolyam | Találatok száma: 89151 Új keresés

Gyengül a kínai deviza

Gyengül a kínai deviza

A kínai jüan kedden gyengült az amerikai dollárral szemben, megközelítve 16 hónapos mélypontját, annak ellenére, hogy a kínai központi bank a vártnál határozottabb iránymutatást adott. Eközben az amerikai dollár gyengült a főbb devizákkal szemben.

Kétéves mélyponton a forint Trump kijelentése után

Kétéves mélyponton a forint Trump kijelentése után

Rosszul kezdte az új évet a forint, hiszen az euróval szemben 416-ig esett, ami csaknem új kétéves mélypont volt, a szárnyaló dollárral szemben pedig 405-ig, ami kétéves mélypontot jelentett. A mai nap első fele azonban kifejezetten kedvezően alakult a forint számára, miután kiszivárgott, hogy Donald Trump egy jóval enyhébb vámpolitikában gondolkodhat az ígéreteinél, ami sokkal kedvezőbb lenne az olyan exportorientált gazdaságoknak, mint Németország, vagy Magyarország. A hír hatására nagyot erősödött az euró és a forint is a dollárral szemben, aztán újra estek, részben arra, hogy maga Trump cáfolta a vámterveinek felpuhítási szándékát. A délután második felében aztán a forint még tovább esett, 416 fölé került az euróval szemben, míg kora estére kétéves mélypontra zuhant.

Kis emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Kis emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

A pozitív nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is emelkedéssel tudott zárni, bár a BUX index csak mérsékelt elmozdulásokat mutatott.

Őrült ugrás a bitcoinnál, de megjelentek a sötétfelhők a horizonton

Őrült ugrás a bitcoinnál, de megjelentek a sötétfelhők a horizonton

A bitcoin árfolyama ismét átlépte a 100 000 dolláros szintet, miután a kriptovaluta lendületet kapott Donald Trump amerikai elnöki beiktatása előtt. A piac azt várja, hogy a Trump-adminisztráció várhatóan kriptobarát szabályozási környezetet hoz majd létre. Sok befektető viszont arra számít, hogy veszteséges lesz idén a legnagyobb kriptovalutával való kereskedés.

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy milyen kilátásokkal futhatunk neki 2025-nek? Miben lesz más a karaktere ennek évnek, mint volt 2024-nek és milyen fordulatok bekövetkezésére érdemes várni? Vendégünk volt Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben devizapiaccal foglalkoztunk, hiszen az elmúlt hetekben, az ünnepek alatt jelentős mozgásokat láthattunk a forint-euró és forint-dollár árfolyamban is. Erről Nyeste Orsolyát az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.

Komoly döntést hozott ma Biden, ami Trump mellett Európának is fájhat

Komoly döntést hozott ma Biden, ami Trump mellett Európának is fájhat

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden jelentős lépést tervez az ország partvidékeinek védelme érdekében, bár ezzel nehéz helyzetbe hozza az olaj- és gázkitermelőket. A Fehér Ház hétfői bejelentése szerint az elnök a ciklusa vége előtt elfogadja azt a jogszabályt, ami megtiltja az új tengeri olaj- és gázkitermelést az amerikai partvidékek többségén. A döntés, amelyet egy korábbi döntés alapján csak nehezen lehet visszafordítani, nem csak Donald Trumpot, hanem az Európai Uniót is érzékenyen érintheti. Bár Európa energiabiztonságát várhatóan nem befolyásolja, de jelentős hatással lehet a földgáz árára, ami már így is magasan jár.

Mutatjuk az olcsó magyar befektetést, ami most nagyot robbanhat

Mutatjuk az olcsó magyar befektetést, ami most nagyot robbanhat

Hatalmasat ralizott 2024-ben a magyar tőzsde, gyakran szinte naponta ért el új történelmi csúcsokat a BUX. Az új évet is pozitív felütéssel indította a börze, a történelmi szintek ellenére viszont vannak kedvező befektetési lehetőségek még a hazai tőzsdén, ezek közül a lehetőségek közül mutatunk egyet. Nézzük, melyik az az olcsó magyar részvény, ami most nagyot robbanhat!

Rázós év után is verte a lakossági állampapírokat ez a befektetés – Mutatjuk, mennyit hozott

Rázós év után is verte a lakossági állampapírokat ez a befektetés – Mutatjuk, mennyit hozott

Rázós éven vannak túl a hazai kötvényalapok, az ide-oda ugró hozamok nem könnyítették meg tavaly a hozamszerzést. Az erős ellenszél ellenére azért voltak olyan kötvény- és pénzpiaci alapok, amelyeknek éves teljesítménye bőven verte az ugyanezen időtávon lakossági állampapírokkal elérhető kamatokat. Az viszont kijelenthető: a 2024-es év slágerei nem a kötvényalapok lettek, amit a visszaeső hozamok és kereslet mellett az alapkezelők értékesítési súlypontjának áthelyezése is magyarázhat.

Orbán Gábor elárulta, mire készül a Richter 2025-ben

Orbán Gábor elárulta, mire készül a Richter 2025-ben

A Richter jövőbeli terveiről beszélt az Indexnek Orbán Gábor, a vállalat vezerigazgatója. A cégvezető szerint a mostani időszak tudja megalapozni a vállalat a jövőbeli növekedésének alapját, elsősorban a 2030 utáni időszakot tekintve.

Bemondta a Goldman Sachs, merre mehet idén az arany ára

Bemondta a Goldman Sachs, merre mehet idén az arany ára

Az arany árfolyamának alakulásával kapcsolatban módosította előrejelzését a Goldman Sachs, miután a Federal Reserve várhatóan kevesebb kamatcsökkentést hajt végre az idei évben. A neves pénzintézet elemzői szerint az unciánkénti 3000 dolláros árfolyam elérése 2026 közepére tolódhat - tudósított a Bloomberg.

Mindenki a bitcoinra figyel, pedig van egy befektetés, ami most sokkal izgalmasabb

Mindenki a bitcoinra figyel, pedig van egy befektetés, ami most sokkal izgalmasabb

A tavaly decemberben látott lefordulást követően nagyon izgalmasan indul az év a kriptóknál, ugyanis valósággal repülőrajtot vettek a legnépszerűbb coinok. Miközben azonban sok piaci szereplő arra összpontosít, hogy a tavalyi évben sikert sikerre halmozó bitcoin mikor töri át ismét a sokszor csak álomhatárként emlegetett 100 000 dolláros árfolyamszintet, addig több kisebb coinban is izgalmas befektetési lehetőség alakult ki. Ezek közül a lehetőségek közül mutatunk most előfizetőinknek egyet. Nézzük is meg, hogy melyik coinról van szó!

Megállíthatatlanul zuhan az akkumulátorok ára – Nagy lendületet vehet az elektromos autózás

Megállíthatatlanul zuhan az akkumulátorok ára – Nagy lendületet vehet az elektromos autózás

Az elektromos járművek akkumulátorainak ára több tényező együttes hatására jelentősen csökkent 2024-ben. Regionálisan az akkumulátorárak Kínában voltak a legalacsonyabbak, az Egyesült Államokban és Európában jóval magasabb átlagos árakat láthattunk, amelyek tükrözték a magasabb termelési költségeket és az alacsonyabb gyártási mennyiségeket. A várakozások szerint az akkumulátorárak csökkenése tovább folytatódik az előttünk álló években, érdemben növelve az elektromos autók iránti keresletet.

Sokak életét keserítheti meg idén ez a három dolog - Mi áll a háttérben?

Sokak életét keserítheti meg idén ez a három dolog - Mi áll a háttérben?

2024-ben egyértelműen a bitcoinban volt a legnagyobb sztori a tőkepiacon, Donald Trump elnökké választását követően gyorsan átlépte a kriptoeszköz árfolyama a 100 ezer dolláros álomhatárt. Van azonban egy sokkal kevesebb figyelmet kapó szegmense is a tőkepiacoknak, ahol bár a legtöbb terméknél a magánemberek számára korlátozott befektetési lehetőségek adódnak, a hétköznapi életünkre azonban sokkal nagyobb hatással bírnak ezek a termékek, mint a bitcoin. A tavalyi évben három alapvetőnek mondható, úgynevezett "puha" árucikk (soft commodity) ára is valósággal az egekbe szökött az árutőzsdéken, aminek a hatását már a mindennapjainkban, a reggeli rutinunkban is érzékelhetjük. Három fontos kérdést is érdemes körüljárni: mi okozta a nagy árrobbanást 2024-ben, folytatódhat-e a drágulás a következő évben is, és ezek a baljós dinamikák hogyan fognak megjelenni a boltok polcain?

Hol lesz a legjobb helyen a pénzünk 2025-ben?

Hol lesz a legjobb helyen a pénzünk 2025-ben?

Bonyolult év elé néz a világ, és vele a magyar befektetők. Donald Trump visszaül az amerikai elnök székébe, az orosz-ukrán háborúban a béke reményét érezzük, és véget ér a PMÁP állampapírok kegyelmi helyzete is. Mindezek az események függvényében érdemes elemezni azt, hova érdemes átcsoportosítani, elhelyezni a befektetésre szánt pénzünket 2025-ben. A Portfolio Checklist különkiadásában Bakos Ádámot, a VIG Befektetési Alapkezelő kötvényüzletág vezetőjét kérdezzük arról, hogy hol lesz a legjobb helye idén a befektetéseinknek.

Öt nap esés után itt a fordulat az amerikai tőzsdén

Öt nap esés után itt a fordulat az amerikai tőzsdén

Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek, az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes volt a kép ma reggel: a japán tőzsde még zárva tartott, a hongkongi részvénypiacon jó volt a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdék lefordultak a nyitást követően, különösen a francia index esett, az amerikai indexek viszont az öt mínuszos nap után felfelé vették az irányt.

Alig mozdult pénteken a BUX

Alig mozdult pénteken a BUX

Az európai tőzsdék csökkentek pénteken, miközben az amerikai piacokon emelkedéssel indult a kereskedés, így nem érkezett határozott iránymutatás külföldről, a BUX közel stagnálással zárt.

Eljött az igazság pillanata Donald Trump pártjában

Eljött az igazság pillanata Donald Trump pártjában

Az Egyesült Államok tavaly novemberben megválasztott 119. Kongresszusa helyi idő szerint pénteken délben fogja tartani alakuló ülését Washington D.C.-ben - számol be az Axios. A képviselőház legelső voksolása a házelnök személyét érinti, a rendkívül szűk többséget szerzett alsóházi republikánusok eddigi első embere, Mike Johnson pedig ismét indul a pozícióért, de sorsa egyetlen egy szavazaton múlhat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...