Már közel 2 éve csökkenésnek indult a világban az infláció, a jegybankok többsége mégis nagyon óvatos. Érdemes végignézni, hogy a világ vezető jegybankjai milyen problémákkal szembesülnek, és hogyan próbálják meg ezeket kezelni. Ennek megértése sokat segíthet a kötvény-, de akár a részvénybefektetéseinkben is.
Az Európai Bizottság félretette a halak visszadobásának pazarló gyakorlatának visszaszorítására tett kísérletét, és lemondott a jogi lépésekről öt tagállam ellen, amelyeket azzal vádolnak, hogy nem hajtják végre a túlhalászás elleni szabályokat. A meghátrálás a halászati ágazat ellenőrzésére vonatkozó bizottsági megközelítés megváltoztatását jelzi, és egyes diplomaták szerint a döntés az EU összes part menti államában egyszerűbb helyzetet teremthet – írja a Financial Times.
Keir Starmer javaslata az EU-val kötendő új biztonsági paktumról figyelő fülekre talált Berlinben, amely most egy átfogó „brexit-megállapodást” szorgalmaz, amely a biztonságon túlmutató területekre is kiterjedne, például a mezőgazdaságra és az Erasmushoz hasonló ifjúsági mobilitási programokra.
Az emelkedő jelzáloghitel-kamatok Nagy-Britanniában valószínűleg mintegy 320 ezer embert taszítottak szegénységbe, ami majdnem 100 ezerrel több, mint amennyit a hivatalos statisztikák sugallnak - derült ki egy csütörtökön közzétett jelentésből a Reuters szerint.
A július 4-i brit választásokon elért munkáspárti sikert több brit és nemzetközi elemző is a centrista baloldal visszatéréseként értelmezte, amely reményt adhat az Európában a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali előretörés következtében éppen erősen visszaszorulófélben lévő mérsékelt baloldali pártoknak. Amerikában a Demokrata Párthoz köthető, és a centrizmust mint politikai programot támogató agytröszt, a Third Way, szintén a Munkáspárt taktikáit másolná a trumpista jobboldallal vívott harcban. Azonban ha majd húsz nap távlatából és több adat birtokában vizsgáljuk a dolgot, az összkép nem egészen a baloldal álmait látszik alátámasztani: a helyzet úgy áll, hogy a brit társadalom jobban széttöredezett, mint modern története során bármikor, a Konzervatív Párt az életéért küzd, a kis pártok sokat erősödtek, a Konzervatívoktól jobbra álló Reform UK pedig történelmi sikert ért el. Az összhatás túlzás nélkül drámai: az Európában egyedülállóan stabil, és a szélsőségességeket más országoknál eredményesebben kiszorító brit rendszer alapjaiban rengett meg.
Jonathan Reynolds, az Egyesült Királyság frissen kinevezett üzleti és kereskedelmi államtitkára kedden kijelentette, hogy bízik abban, hogy az Európai Unióval fennálló kereskedelmi akadályok egy része megszüntethető. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a viták rendezésére szolgáló mechanizmusról még további tárgyalások szükségesek.
Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön a Blenheim-palotában rendezi meg az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóját, amelynek célja a Brexit utáni kapcsolatok rendezése Európával.
A brit parlamenti választáson a 14 évig kormányzó Konzervatív Párt történelmi vereséget szenvedett, és ez nagyrészt a gazdaság helyzete miatt történhetett így. A konzervatívok valóban rossz állapotú gazdaságot hagynak maguk mögött, gazdaságpolitikai hibák sorozatát követték el hosszú kormányzásuk idején. De a rossz gazdasági helyzet nem kizárólag az ő hibájuk: a bekövetkező kedvezőtlen változások egy részét külső tényezők okozták. A Munkáspárttal szemben nagy az elvárás, hogy visszaterelje a királyságot a növekedés útjára. A nagy lelkesedésből csalódás lehet, a siker receptjét ugyanis eddig kevesen találták meg, miközben a baloldali kormány ígéretei között vannak ellentmondások. Ám a nehézségek közepette is találunk egy olyan szempontot, ami szerint az egész nyugati világ irigy lehet a britekre.
Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt kiütéses győzelmet aratott a csütörtöki választásokon, és 14 év után átveheti a konzervatívoktól a hatalmat egy olyan környezetben, ahol az országban még mindig nagy a gazdasági bizonytalanság, elég a magasan alakuló kamatlábakra és a makacs inflációra gondolni. Adódik a kérdés: mit jelenthet a rég nem látott munkáspárti győzelem a részvénypiaci befektetők számára?
A brit Munkáspárt rekordszintű, megközelítőleg 170 fős többséget szerzett a tegnapi parlamenti választáson, miután a 650 képviselői helyből 412-t szereztek meg az egyelőre két körzet végeredménye híján részleges adatok alapján. Ez Tony Blair 1997-es tarolása mögött lemaradva a brit politikatörténet második legnagyobb mandátumszámának minősül. A megalázó vereséget szenvedő Konzervatív Párt ezzel szemben 121 fős frakcióval készülhet az ellenzéki szerepre, ami a párt 1834-es alapítása óta a valaha volt legrosszabb eredménynek számít. Rishi Sunak korábbi miniszterelnök, aki szerint "a britek ma este kijózanító ítéletet hoztak", telefonon gratulált az új kormányfőnek, Keir Starmernek. Starmer hivatalba lépése után kijelentette: "a változásért zajló munka azonnal elkezdődik."
Helyi idő szerint este tíz órakor bezárultak a szavazóhelyiségek az Egyesült Királyságban, amint pedig egészet ütött a Big Ben óratornya, a BBC nyilvánosságra hozta a legnagyobb médiavállalatokkal együttműködésben készített exit pollját. Az előzetes becslés szerint a Munkáspárt történelmi szintű, kiütéses győzelmet aratott a 14 éve hatalmon lévő konzervatívokkal szemben, akik mindössze 131 mandátumot szerezhettek.
A magyar EU-elnökség nehezen blokkolhatná majd az uniós döntéshozatalt, Donald Trump újabb elnöksége pedig veszélyes lehet Európának, bár nem kell komolyan venni a politikus minden kijelentését. Orbán Viktor magyar miniszterelnök új politikai szövetsége, a Patrióták pedig komoly ellenállásra számíthat – mondta el Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke a Politico hírlevelének adott interjújában.
A fordulatokkal teli másfél hónapos kampányidőszak a végéhez ért az Egyesült Királyságban, holnap az állampolgárok Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország-szerte a szavazóurnákhoz járulva fognak ítéletet mondani az elmúlt 14 év konzervatív kormányzásáról. A Keir Starmer vezette Munkáspárt győzelméhez a pollok szerint nem fér kétség, viszont számos, a jövőre nézve kulcsfontosságú kérdést befolyásolhat akár egy-két százalékpontnyi különbség is a végeredményben. A tét tehát óriási mindegyik párt és az egész ország számára, így összeszedtük azt az öt legfontosabb szempontot, amelyeket érdemes majd figyelemmel követni a holnap éjjeltől megállás nélkül érkező adatok értelmezésékor.
Eddig alapvetően az infláció, kamat, AI háromszöge határozta meg a részvénypiacok viselkedését, ez a múlt heti elnökjelölti vita után kiegészül egy negyedik elemmel: az amerikai elnökválasztással. Ráadásul a mostani makrohelyzet is érdemben különbözik a korábbi évekétől.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az M1-en hétfő este sugárzott interjúban beszélt Magyarország soros EU-elnökségről, valamint a Fidesz európai parlamenti terveiről. Orbán Viktor többek között arról is beszélt, hogy revízió alá vennének olyan intézkedéseket, "amelyek állítólag arról szólnak, hogy egyes iparágakat, különösen az autóipart megvédjük a keletiekkel szemben". A kormányfő szavai szerint a frissen alakult Patrióták Európáért "hihetetlen tempóban nő", így nagyon gyorsan a harmadik, aztán a második legnagyobb képviselőcsoport lesz Brüsszelben.
Egy új európai politikai szövetség jött ma létre három párt részvételével, Patrióták Európáért névvel, és amelybe a következő napokban számos további politikai erőt is várnak – jelentette be vasárnap Bécsben Herbert Kickl, az osztrák FPÖ vezetője. A tömörülésben a Fidesz is részt vesz, így Orbán Viktor Fidesz-elnök is ott ült a sajtókonferencián, illetve a cseh ANO párt is részt vesz, így a volt cseh miniszterelnök Andrej Babis is helyet foglalt az asztalnál. A három pártvezér egy Patrióta kiáltványt is elfogadott az európai jövőért, amely azt hangsúlyozza, hogy Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek.
Nagy-Britannia gazdasága az idei év első három hónapjában a korábban véltnél gyorsabban, 0,7%-kal bővült az előző negyedévhez képest, ami meghaladja az eredetileg becsült 0,6%-os növekedést - derült ki a pénteken közzétett hivatalos adatokból.
A BBC televízió által rendezett brit választási vitaműsorban Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök és Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője vívott sokszor igen éles szócsatát közvéleménykutató intézetek által összeállított reprezentatív összetételű stúdióközönség előtt. A fő témák az adópolitika, a bevándorlás és az EU-hoz fűződő viszony volt.
Az ázsiai piacokon felemás hangulatban telt szerda reggel a kereskedés, ezt követően Európában a tegnapi esést követően már pluszban nyitottak a tőzsdék, a déli órákra azonban elfogyott a lendület és lefordultak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban szerény emelkedést láttunk.
A május végén váratlanul kiírt brit választások lehetséges időpontját nagyobb találgatás övezte, mint a végeredményét: az előrejelzések alapján kezdettől fogva lefutott meccs volt a Munkáspárt számára, a legtöbben ezért unalmas kampányidőszakra számítottak. A Brexit élharcosa, Nigel Farage újbóli színrelépése azonban felforgatta az eseményeket, a botrányok sorával sújtott, történelmi vereség elé néző konzervatív kormányfő, Rishi Sunak pedig már lehet, megbánta, hogy nem várt őszig a voksolás kiírásával. Az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke nagy eséllyel az olykor Tony Blairrel párhuzamba állított Keir Starmer lesz, no de mire számíthatunk az ismét kormányra kerülő Munkáspárttól?