Mai közleményében írja az OTT-One, hogy az MNB 2020. augusztus 26-án meghozott határozata ellen a társaság által indított közigazgatási peres eljárásban a Fővárosi Törvényszék elutasította a cég keresetét.
A 4iG igazgatósága 2,212 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott a közgyűlés hatáskörében eljárva, derül ki a vállalat Budapesti Értéktőzsde honlapján ma közzétett jelentéséből.
A koronavírus-járvány csillapodásával könnyen azt gondolhatnánk, hogy fellélegezhetünk, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ez azonban közel sem ilyen egyszerű: a változás folyamatos, ami senkinek sem engedi meg, hogy ott folytassa, ahol a válság előtt abbahagyta. A cégeknek is gyorsan változó környezettel és az ezzel járó kockázatokkal kell szembenézniük, amelyekhez alkalmazkodniuk kell - máskülönben azt kockáztathatják, hogy lemaradnak. Ezek a kockázatok a szállítási nehézségek miatti ellátási lánc problémáktól kezdve a kibertámadások fenyegetésén át egészen a természeti katasztrófák okozta zavarokig terjedhetnek, derült ki az Allianz legújabb Kockázati Barométeréből, melyet több, mint 2500 kockázatkezelési szakértő bevonásával készítettek el.
Eladja kis- és nagykereskedelmi üzleti érdekeltségét a Richter Moldovában, melynek következtében - mint az üzletrészek többségi tulajdonosa - a tranzakció zárásakor fizetendő vételár mintegy 62 százalékára jogosult.
A Konzuli Szolgálat oldala szerint már 16 országgal sikerült egyezségre jutnia Magyarországnak a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Mostani cikkünkben egy friss listában gyűjtöttük össze az országokat, ahová korlátozás nélkül beléphetnek az oltott magyarok, és kitérünk arra is, milyen egyéb előírásokra érdemes még odafigyelni az utazási célpontoknál. Vannak például olyan országok, ahol a védettségi igazolvány mellé oltási igazolást is kérnek a belépéskor.
Nem változtatott az Opus részvényeinek célárfolyamán az Equilor elemzője a vállalat első negyedéves gyorsjelentését követően, továbbra is vételre ajánlja a papírokat, 395 forintos célár mellett.
Három közbeszerzési eljárást is elnyert az Opushoz tartozó Mészáros és Mészáros Kft, a szerződések összértéke 564,5 millió forint. A vállalat a Vabekoval konzorciumban fogja gázelosztóvezeték rekonstrukciós munkáit végezni.
A magyar társadalomban számos olyan növekedési tartalék azonosítható, amelyek az oktatási rendszer erősítésével kihasználhatók lennének. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelése, a korai iskolaelhagyás csökkentése és a kezdeti hátrányok csökkentése egyaránt hozzá tudna járulni a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlődéséhez.
A SunDell Estate bejelentette, hogy a cég igazgatósága a zöld kötvény kritériumoknak is megfelelő, fix kamatozású kötvények nyilvános kibocsátásáról határozott, elfogadva azzal egyidejűleg a kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó információs összeállítást.
A COVID-19-járvány másfél éve alatt 30 ezer ember belehalt a fertőzésbe Magyarországon, de azoknak voltak a legrosszabbak a túlélési esélyeik, akik társadalmi és gazdasági értelemben hátrányos helyzetű területeken éltek. Az összefüggések és az egymásra hatások feltárása a jövő feladata, de már most feltételezhető, hogy az egyén egészségi állapota, valamint életkörülményei nagymértékben befolyásolhatták a fertőzés veszélyét, a betegség lefolyásának súlyosságát, a kórházba kerülést és a túlélést.
A Delta Technologies az éves beszámolója auditálása kapcsán kérvényezte az MNB-től a hiánypótlás teljesítésére, illetve a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozat és az érintett dokumentumok benyújtására biztosított határidő meghosszabbítását. Az új határidő 2021. július 15.
Eplényben óriáscsúszda épülhet, erről írta azt tegnap az Időkép, hogy már a nyár folyamán megépülhet a világ leghosszabb, másfél kilométeres csúszdája. Az Enefi közleményben reagált, a cég szerint a nyári megépítés nem tekinthető jelenleg reálisnak.
A globális koronavírus-járvány ellenére a mobilszolgáltatók világszerte folytatták az 5G-hálózatok kiépítését, már több mint 160 szolgáltató indított 5G-szolgáltatást, 2021 végére globálisan már közel 580 millió 5G-előfizetés lehet, derül ki az Ericsson friss elemzéséből. Az ötödik generációs mobilhálózati penetráció jóval gyorsabban épül ki, mint a negyediké, az Ericsson előrejelzése alapján az egymilliárd előfizetést 2 évvel korábban éri el az 5G, mint annak idején a 4G. Emögött részben az áll, hogy Kína korábban és gyorsabban kezdte el kiépíteni az 5G-hálózatát, mint annak idején a 4G-t, és időben hamarabb elérhetők most mobilkészülékek az új hálózatra, mint annak idején a 4G-re.
A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiaci szereplőket a nemrég lezárult tőkeemelésről, a társaság alaptőkéje a lezárult jegyzés alapján 8 546 700 forint összeggel, 155 000 000 forintról 163 546 700 forintra emelkedik.
Ma a legforróbb hazai vállalati sztorit egyelőre a 4iG kapcsán láthatjuk, a cég és két leányvállalata, a Hungaro DigiTel és a CarpathiaSat nemrég ugyanis előzetes megállapodást kötött a SpaceCommal, hogy irányító többségi tulajdont szerezzenek az izraeli társaságban, a tranzakció becsült értéke 65 millió dollár. A hír hatására kifejezetten magas forgalom mellett emelkedésbe kezdett a részvény árfolyama.