Gazdaság

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságokat találtak a budapesti kínai büfében

MTI
Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott, így az NKFH ismét bezáratta a vendéglátóhelyeket és hatósági eljárásokat indított az üzemeltetőkkel szemben.

Megállapították: a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatók. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította. A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak: a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is - közölték.

A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem.

Az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.

Pintér István, az NKFH elnöke a közleményben elmondta: az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartása érdekében folyamatosan ellenőrzik a gyorséttermeket. Amennyiben szükséges, a hatóság a lehető legszigorúbb szankciókat szabja ki a súlyosan és ismételten jogsértő vállalkozásokra, amely a vendéglátóhely bezárása mellett bírság kiszabására is kiterjedhet - tette hozzá.

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
banán gyümölcs padló getty stock